Tavasz,nyár,ősz, tél és újra kezdődik minden elölről. Minden évben így van, de én minden egyes évszak kezdetét újult erővel várom. A hosszú forró nyár után ismét itt van az ősz, ideje elővenni a pergető botot, a műcsalikat, a kishalas szerkót. A békés halaink ilyenkorra már „nyugovóra” térnek, én sem piszkálom őket, nálam ez már csak így van. Minden csukás szezon nálam egy kicsit berozsdállva kezdődik, míg felveszi az ember a ritmust, hozzászokik a pergetés hátfájdító folyamatos dobálásaihoz. Még májusban sógorom megajándékozott egy Zebco pergetőbottal, ami teljesen ellenkezett eddigi megszokott bot típusaimtól. Inkább úgy mondanám, hogy a bennem kialakult egy ideálisnak mondott pergető bottípus. Ami kb. 3 méteres 40-80 gr-os. Erre a kezembe kaptam az alábbi botot…
Na ezzel én most mit kezdek? A sógorom megnyugtatott, ezzel is lehet fogni, ő otthon Kanadában nap mint nap használta, ne legyek már ilyen lenéző. Jó ez a bot, tanulj meg vele horgászni-szólt az instrukció.
Na jó, talán menni fog ez nekem is, nehogy már a fejemre nőjön ez az ízig-vérig kanadai pergető horgász, mert ugye a magyar virtus. Wobblerek elő, botra orsó, arra meg a vékony fonott és irány a Dráva.
A Dráva…két éve kóstolgatjuk egymást, sok halat nem adott, de néhány arcát a sok közül már megismertem. Tanár híján egyedül bukdácsolok a rögös úton a siker felé. Idén már egy balinnal, és pár kiló keszeggel, köjök márnákkal megajándékozott nehogy kedvem szegje a sok sikertelen túra.
A partra érve alacsony, tiszta vízállás fogadott, ideális pergőpályákat a felszínre hozva, a kövezéseken bukdácsolva közelítettem a VÍZET.
A látvány mindig lenyűgöz, nem beszélve arról, hogy nem kell tülekedni a helyekért. Kiérti ezt? Igaz a Drávának ezen része a határ közelsége miatt elég sokáig zárva volt. Lejárni csak engedéllyel lehetett, meg a kiváltságosoknak. Elég gyors részről van szó, de aki nyitott szemmel jár, az mindig talál megfelelő horgászhelyet. Már sietni sem kell, hiszen 45 évig lezárt terület volt, nem visznek el a horvát határőrök, nem kell félned a kalasnyikovtól..
Jászok és domolykók fogásáról jöttek hírek, így előkerültek a mini Wobblerek és a könnyű pergető pálca.
Jász , balin is eszik ezeket ahogy mondják. Precíz kis műszerekről van szó, és itt nem is lehet egy nehezebb bottal munkálkodni. Könnyű pergetés, ízlelgetve a szavakat próbálom magamat ráhangolni a már már megszokássá vált eddigi pergető stílusomról az újra. A vékony zsinór és a könnyű pergető bot a záloga annak, hogy ezeket a kb. 2 gr-os csodákat normálisan el lehessen dobni.
Felkapókar ki és amolyan ámerikás stílusban egy laza alsó dobással lendítek egyet a víz felé, és ahogy a nagykönyvben megvan írva mindjárt magam elé is vágom az egész hóbelevancot.
Még jó hogy senki sincs a környéken, maradtam volna a jó bevált régi cuccnál, nem itt szerencsétlenkedni ezzel a küsz kergetővel. Na mindegy mondom magamban, nem adjuk fel, sosem adjuk fel. Már csak azért is menni fog ez nekünk. A következő 10 dobás után már szép kis ívben repül a wobbler a surrogó hullámok közé.
Tekerem-tekerem és már már gépiesen számolom a karfordításokat, amikor egy éles kis koppintást érzek a boton, ösztönszerűen bevágok, de nem volt rá szükségem. Mert itt is van őkelme, a sügér, a csíkos rabló. Nézem nézem, hogy a kb 2/3-al nagyobb halacska, hogy az istenbe tudta bekapni a nála nem sokkal kisebb wobblert? Hát így..
Gyors fotózás mehetsz is a dolgodra, biztos van sok, nem engem zaklass! Pá. Tovább dobálok, közben helyet és fogást is váltok no meg MŰCSALIT, vagyis wobblert. Honnan a név, honnan a név? A rapaláról még vannak elképzeléseim, a jó öreg Lauri Rapala unalmában megajándékozott bennünket horgászokat egy csodával. Talán majd a Wikipédia oldalait gyúrva megtalálom a helyes meghatározást, így hát jelen esetben a kérdés a homályba merül. No majd később biztosan találunk valami megoldást, és majd akkor visszatérünk rá.
Közben felnézve mély tudományos elmélkedésemből, átpillantok a szomszédokhoz. Sporikám egy langó szélében nagy bőszen szórj a gombócait, nah ebből lesz már valami..Belőlem meg semmi ha így folytatom, ezért pakolás és irány a tó, ha most nem ad halat ezután sem fog.
A könnyű cucc másik előnye, hogy simán bevágtam a kocsiba és már odébb is álltam perceken belül. Tudnak ezek odaát.
A tóhoz közeledve számba vettem a helyeket, de szokás az nagy úr , így a megszokott hely felé kormányoztam a jó öreg Szkodáhundercvánczig L-t. Szegény jobb napokat látott autómat nem régiben vásároltam, döntve mellette azért, mert a nagy gazdagságban a családot több 30 évig szolgálta egy ilyen járgány(fííling), illetve mert kisebb ráfordítással egy tetőcsomagtartós, elöl nagy csomagtartós, olcsó autóhoz jutottam. A „Dokival” már beszéltem, egy ránc felvarrásra bejelentkeztünk nála. A társ, társ ha öregecske is, kell a karbantartás.
A szokásos „tömeg” fogadott a helyemnél, már megint senki akivel pár szót váltani tudnék, de talán nem is lényeg, hogy felesleges dolgokról beszélgessek, hiszen horgászni jöttem, leengedni a gőzt.
Mert abból mostanában van elég. Munkahelyi problémák, család, megélhetési dolgok, nem panaszkodom, de nem is vagyok milliomos. Hogy a horgászatról szóljon ez is, mostanában mindig azon jár az eszem, mit hogyan lehet barkálcsolni, olcsón kihozni, kevés pénzből. Csillivilli horgászeszközök között lassan már el sem igazodom, egy-egy megtetsző felszerelés megvásárlását komoly gyűjtögetés előzi meg, és akkor sem a felső kategóriából.
Ez az egyetlen dolog az életben ami teljesen ellazít, kikapcsol. No nem az elején, hiszen már előre gondolok az első pergetéseket követő izomlázakra..
Leslattyogtam a partra, hogy körbenézzek, tettem ezt nem kis sebességgel a meredek partoldalon, szinte seggen csúszva. Meg is lett az eredménye, egy kisebb burvány kíséretében csukát láttam elhúzni a part elől.
Korábban jöttem rá, hogy a búvóhelyekben nem bővelkedő vízen a parttal szemben az odasodort, felszakadt hínár takarásából lesik az apró népséget csukáink. Gondolom más is észrevette, miközben a telepített pontyokat hajkurássza. Na ne gondoljunk nem tudom én mekkora burványlásos elillanásra, hanem apró kis fröccsenéses finom távozásra. Ez a csuka, sokan, illetve már más is mondta a jelenlétemben, hogy biztos valami nagyobb keszeg a part előtt..Ja az volt..Nekem is nem kis munkámba került kideríteni, milyen hal is „kever” a part előtt.
Életem leggyorsabban megfogott csukája esett az ölembe ezt követően. Felmentem a kocsihoz, bot elővesz, és a 2. dobás után már saját magát pofán akasztott csukát emeltem ki. Ennyi, és kész! Hely, idő és nyitott szemmel járás sokszor bebizonyította, hogy halat lehet fogni. Tudom sokszor a lustaság győz, de egy ilyen fogás összehozását követően, az ember teljesen elégedett magával. Homályba vesznek az eredménytelen napok, a sok hiábavaló fáradozás.
Legyőztem és most itt van előttem a CSUKA! Gyönyörű, szabályos, ahogy a nagykönyvben le vagyon írva.
Szinte hihetetlen, hogy milyen kapást produkált, hiszen szinte a lában előtt kapott és rabolt a wobblerrel.
Közben lassan sötétedni kezdett, az Északi szél is rázendített. A felém magasodó nyárfákról halkan zuhantak az öngyilkosságba a fa levelei, jelezvén, itt van az ősz, itt van az elmúlás…és a CSUKÁK!
(H.M.)
