Folyt.köv. ahogy mondani szokták..Én is visszatértem, mint a gyilkos a helyszínre. Na nem gyilkolási szándékkal, sokkal inkább azzal, hogy csukát fogjak ismét. Általában a felszerelésemet, szerelékemet nem szoktam bonyolítani, mindig törekszem, hogy egyszerű és megbízható legyen. Könnyen lehessen cserélni bármelyik elemét, ha a szükség úgy tartja. Van néhány szép új márkás dolgom is (általában a Jézuska, Nyuszi hozza őket), de általában a közkedvelt teszvesz vagy vatera oldalain vásárolok, használt, de jó állapotú felszereléseket. Megéri, mert sokat spórol vele az ember, el sem hiszitek mennyit és mennyi megunt, vagy félrevásárolt felszerelés van, amit a gazdája elad féláron. Nincs semmi ördöngösség a netes vásárlásban, ha egy kicsit odafigyel valaki.
Mivel a környéken nem találtam olyan vizet ahol normális kárászokat tudtam volna fogni, így a boltban vettem pár darabot. A garázsban majd elállnak a műanyag hordóban, amit egy akváriumi külső szűrővel tuningoltam. Régen sokat halaztam, így maradt meg pár felszerelés, aminek jó hasznát veszi az ember.
1 pergető és egy kishalas cucc került bepakolásra, plussz a kishalasvödör, benne a csatára váró kárászokkal. Az úszós szerelékemet 4 elemből állítom össze: drótelőkés hármashorog-gömbólom-úszó-cérnaütköző. Ennyi és semmi több. Hívhatjuk sétáltatósnak is, mert nem súlyozom ki teljesen, így a kishal nagy területet tud körbejárni. Akadóban viszont jöhet a lesúlyozás és egy hármas forgó. A drót előkéket kemény műanyaghabra tekerve tárolom, így nem gubancolódnak.
Valamilyen műszaki cikk csomagolásában volt…
Az úszók közül vannak hagyományos alakúak a birtokomban, valamint egy a kedvenc, amiből azóta sem találtam többet. Párban veszem az úszókat, így neki is van egy párja.
Kamasaki asszem…
Hagyományos antennás…
Sétálosra szerelve…
Egyszerűen a legjobb-úszó, dróteőke,ólom,hármas horog
Csak annyi ólmot kap, ami nem engedi felúszni a kishalat, így csak húzza maga után a szereléket. Mindig igyekszem úgy megtűzni, hogy a legkisebb kárt okozzam a halban. Volt rá példa, hogy a horogról leakasztva a tároló hordóban kigyógyult a sebeiből, majd egy következő alkalommal halat fogtam vele. Fő a takarékosság, de a legtöbbet bízva a kárász szívósságában visszaengedem a tóba.
Zsinórnak 30-as monofilt használok, az orsó egy 40-es, valamint egy régi kétrészes Balzer botot és egy teleszkopós Silstar botot vetke be. Mivel nem a bot fogja a halat hanem a horgász, és a csukázáshoz nem szükséges hiperszuper bot! Lásd a léki botokat, annyi hogy mindkét bot megfelőlen gerinces, ha bevágásra kerül a sor, könnyen akadjon a horog.
Viseletes, öreg harcos…
Korábban is part közelben fogtam a halam, így most sem lesz máshogy, hiszen a tavunkon elég kevés az akadó,búvóhely. Persze azért akad néhány vízbe szakadt faág, bokordarab, amik ilyenkor aranyat érnek. A hátsó öblöt végig jártam a pergető bottal, de semmi eredményt nem hozott. Egyetlen egy után fordulást láttam, a helynél többször rádobással sem jártam eredménnyel. Mivel már az unalomig tekertem a pergetőorsó karját, elővettem a kishalas szerkót. Hátha..
Ezen a részen jönnek a csukák…
Akadó
A fenti képen lévő akadó elött sikerült már több csukát is fognom. Senkit ne tévesszen meg az akadó elött kb 1,5 méteres víz van! Ez egy bányató, hamar mélyül, ide tudnak beállni a halak. A bokor ágai mélyen a víz alá nyúlnak. Érdemes mindig a lába elé is néznie az embernek.
Mivel sokszor a part elött csukázom, az úszós szerelés bedobását követően jó pár méterre hátrább húzódok, hogy a mozgással, dobogással ne zavarjam a halakat. Az úszónak szinte eresztéket sem hagyok, a drótelőke kötésénél van közvetlenül az úszóm. Jó pár cigaretta és átelmékeldett perc után, kapásom volt, az úszóm nemes egyszerűséggel eltünt, és jó néhány zsinór karika is lepergett az orsóról mire a bothoz értem. Kézbe vettem azt, kémleltem, hogy merre is lehet. Csak az úszó piros végét láttam a bokor ágai között a víz alatt.
Felszedtem a felesleges zsinórt, keresve a kontaktust a hallal, ez után szépen, határozottan bevágtam. A fék egyből nyekkent egyet a viseletes DAM orsómon, magam is meglepődtem, mikor a rövid fárasztást követően egy 50 cm-es csuka pihegett az avaron. Meglepő erőről téve tanú bizonyságot.
Esox Lucius
Portré
Csukázáskor sosem ülök egy helyben, ez nem match vagy feeder botos horgászat. Ha keresed a halat, jelen esteben a csukát, meg is találod. Érdemes egy-egy erdménytelen hely után váltani, hiszen pillanatok alatt változhat a helyzet. Az egyik tartáson nincs hal, míg a másik akár kettőt is lépre csalhatunk. Tavasz felé közeledve a pocakosabb csukáink nem a sok haltól duzzadnak, hanem a jővő nemzedékétől. Ezt tartsuk szem elött, mert nem kell minden áron tele pakolni a hűtőt. Mindig csak annyi vigyünk el amennyire szükségünk van. Szomszédnak elosztogatni kár, inkább engedjük vissza a felesleget…
(H.M.)























