A vasárnapi eső áztatta-kétszer átöltözős nap után ma ismét horgászni indultam. Hiszen nagyon szép napra ébreünk. Talán ez az első igazi tavaszi nap. Végre érezni a napsugarak erejét és a tavasz illatát. Igen, van illata a tavasznak, vagyis én így érzem. Az erdőben nyílló ibolyaszönyeg által árasztott édeskés hullámzó illatfelhő mindenhová elkisért a mai napon. Nagyokat szívtam a friss levegőből amíg a horgász helyemre értem. Most nem traktálok senkit, hogy mivel meg hogyan.
A lényeg hogy tavasszal keressük a felmelegedő, sekélysebb vízfelületeket, halat ott fogjuk megtalálni. Én is így tettem, a múltkori helyemre leülve kis idő múlva már a kézségem bevetésre került. A horgászhelyre korábban érkezett Lajos bátyámmal az élet nagy dolgairól, de főleg 30 évvel ezelötti halbőségről beszéltünk, vagyis inkább ő. Én csak hallgattam a szebbnél szebb horgász történeteket. Kapitális halakról, meseszámba menő halakról. De lényeget mindig kihangsúlyozta, hogy: Fiam én mindig csak annyit vittem el amennyire szükségem volt! Ezzel én is egyetértettem. A varangyok sem tétlenkednek, vasárnap óta egy fikarcnyit sem hagyott alább a szerelmes kedvük. Ez már csak így van, egyre többen vannak, Lajos bának nagyon kapásokat produkáltak a zsinórba úszásukkal.:))))
Hihetetlen tisztaságú a víz, mint a képen is látható, nyárra ennek nyoma sem lesz, hiszen beindul az élet a vízben is, algák, mikroszkopikus élőlények fogják benépesíteni a tavat. Lassan dél felé közeledett az idő, mikor már arra gondoltam, hogy ezeke a fránya halak ma cserben hagynak. Egy ejtős és egy spanolós kapással jelentkezett két egyenponty. Csak az egyik volt érdekes a számomra, mivel egy spanyol pikkelyes volt. Most fogtam ilyent először életemben.
A bányató érdekes bronzos színt kölcsönöz a pontyainknak, és ebben a gyönyörű tavaszi időben még szebbnek tűntek, mint valójában. Nem volt mit tenni megvolt a napi kvóta, több halat már nem akartam megsebezni, megakasztani, így szépen összecsomagoltam. De csak a pontyos szerelést, hiszen a csuka tilalomnak már vége van, így itt az ideje egy jó kis pergetésnek. A téli időszakban míg a garázsban pihent a pergetőbotom nyelét egy egér aljas módon megrágta a nyelét. Majd kap a pofájára a kis mocsok..
A pergetőtáskában a műcsalik mellé mindig besuvasztom a fényképezőgépemet is, hiszen álmai halát az ember nem akarja elszalasztani, mindenképpen meg kell örökíteni azt. Leültem a kavicsra, hogy jobban átlássam a dobozok tartalmát, ilyenkor mindig dillemában van az ember, hogy próbálja e az újjat vagy maradjon a régi bevált műcsaliknál. Mindenből egy kicsit ez az elvem, sűrűn szoktam cserélgetni, de a vége az hogy a megszokottal fogja az ember a halat. A műcsalinak egy lényege van erőssen kell hinni benne, és akkor fogsz is vele halat.
Egy csuka és egy pisztráng mintás SALMO wobbler, az ősszel már bizonyítottak..
Rend a lelke mindennek, most éppen egy gumihallal nyomom..
Ebben a szép időben 1 óra észrevétlenül telt el, és hal sem akadt a horgomra, bocs egy rávágásom sem volt a műcsalikra. De fene bánja, csak egy telefon zökkentett ki a nyugalmamból. Ez van sajnos nem tudom otthon hagyni, munkahelyi ártalom mondaná az orvosom. Még egy kicsit nézegelődtem, majd a kocsi felé vettem az irányt. Erre vártam egész télen, egy ilyen napra, mikor a nap végén elmondtahaja az ember, hogy ITT A TAVASZ! Körben a fákat elnézve, jó lesz előszedni a stupekokat, hisz egyértelműen jelzik, hogy itt az ideje egy jó kis harcsázásnak…
(HM)
Néhány kép még a végére, hogy ne maradjanak ki a bejegyzésből…
