Harcsa maraton-Merenye

Bejegyzete horgász Ekkor 2009.május.7

merenye240

Első kézből kaphattok beszámolót a 66 órás harcsafogó versenyről a www.halmania.hu oldalon. Érdekes módon bármennyire is kerestem, kutakodtam a neten, egy beszámoló után a győztesekkel, ilyent nem találtam. Néhány szűkszavú cikket leszámítva egy internetes oldalon. Hálisten egy régi gyerekkori barátság mindent megoldott, hiszen a két nyertes Tollár Gábor és Gócza Zsolt már régi ismerősöm. Gábor különösen, hiszen gyerekkorunk óta együtt horgászunk/horgásztunk. Mindkét srácról nagy betűsen elmondható, hogy „NAGY PECÁSOK”.

Gábor már korábban is mindig megfogta a maga halát, hiába is ültünk egymás mellett, sokszor úgymond kenterbevert. Szerencse is persze mondják mások, de hát ha valaki ismeri őt akkor tudja, hogy mennyi időt, pénzt ölt bele a horgászatba, pedig ahogy mi mondjuk nem egy gazdag gyerek. Irigynek sem mondható, hiszen elsőként tárja elénk a Harcsamaratonon történteket. Zsolti érdemei sem kisebbek, hisz ő már tavaly is részt vett ezen a versenyen, a 2. helyezést megszerezve. Remélem rövid időn belül őt is itt üdvözölhetjük az oldalunkon.

Egy nagykanizsai presszóban ültünk össze Gabival, míg neki kiállása volt a Volánnál, én addig 2 óra szabadidővel büszkélkedhettem, hát ezt ütöttük el együtt. Egy kávé és egy üdítő után már a lényegre is térek, hiszen izgalommal vártam már a múlt héten leegyeztetett beszámolót.

- Szia! Régen láttuk egymást!

- Hát igen, neked is nekem is időközben családunk lett. Megnősültünk, már nem úgy van mint régen, ment az ember horgászni mikor kedve támadt!:)))

- Tudod, hogy mit akarok, mesélj, és ne kímélj! Érdekelnek a titkos harcsafogó trükkök.

- Hát semmi extra ezt elhiheted. Most, is mint régen nem bonyolítom túl a dolgokat inkább a megérzéseimre, hagyatkozom. Na szóval, én mint beugrós vettem részt a versenyen, a PUCOK TEAM-ben. Majdnem úgy alakult, hogy el se tudok menni a munkabeosztásom miatt. De aztán a szerencse mellém, állt, és részt vehettem ezen a versenyen.

- Elég jó összeg volt a beugró, ez mellett volt szponzorotok?

- Hát igen is meg nem is, saját cuccokkal horgásztunk, a csalikat a nagykanizsai Tavasz utcai horgászbolt biztosította. Pistinek ezúton is köszönjük az önzetlen segítségét!

- Mindenki szeretné megfogni álmai harcsáját, Ti milyen felszereléssel hoztátok össze ezt a nem mindennapi fogást?

- Nekem két ABU Garcia 15-30 lbs botom van, két Okuma Longbow 80-as orsóval. Az orsókon Colmic Fenderer 50-es monofil zsinórral. Mivel nem volt akadós terep, így monofilt használtam, jobban is szeretem mint a fonott zsinórt, mert van egy kis nyúlása. Egyébként ha jól tudom 33 kilós szakítója van. „T” úszós valamint fenekezőn csúszó ólmos megoldást használtam. Az előbbit kishallal míg utóbbit földi illetve berki gilisztával. A horog jó minőségű 6/0-s. Zsoltinak 2 db. Never Crack 600 gr-os botjai vannak ugyanolyan orsókkal, mint nekem. Röviden ennyi.

- Azért ezek már tényleg harcsás szerszámok..

- Megmondom őszintén be volt harangozva, hogy a nagy nevű harcsások is lesznek a versenyen, így volt egy olyan kósza gondolatom, hogy én a mezei horgász mit is keresek ott. Aztán mikor megérkeztünk elmúltak ezek a gondolataim…Hogy miért is az maradjon az én titkom. A helyeket sorsolással döntötték el. A szervezés előtt le a kalappal, teljesen rendben volt, kaja is volt bőven, külön köszönet a szakácsnak. Az első helyünkről különösképpen nem tudok mit mondani. Miután becuccoltunk, elővettem a spicc botomat, hogy fogjak pár csalihalat, annak ellenére, hogy vittünk magunkkal. Nem sok idő telhetett el, mire máris harcsafogásról jött a szomszédból a hír, azt hiszem egy 5 kilós majd utána egy 9 kilósról. Mondtam is Zsoltinak, hogy jó lesz, ha nekiállunk horgászni.

merenye03

57 kg-os..

Egyik érdekesség volt, hogy csak a behúzáshoz engedélyezték a csónak használatot, a fárasztáshoz már nem. Első körben kb. 80 méterre, húztuk be a „T” úszós szerelést. Mondtam Zsoltinak, keressen egy gödröt és abba tegye bele. Hát talált is egyet hosszas keresés után, 210-en állt meg az ereszték. Az első halunk este 21.00 óra körül jelentkezett húzós kapással, egy rövid fárasztást követően 41,60 kg-osnak bizonyult. Reggelre dupláztunk egy 15,5 kilós példányt tereltünk a partra. A halakkal mindvégig kíméletesen bántunk, a fotózás és mérlegelés után mentek vissza éltető elemükbe.

merenye01

41,6 kg és 15,5 kg

- Tudtommal félidőben sorsolással új horgászhelyre kerültetek, hogyan tovább?

- Nem tartottam rossz ötletnek, habár biztosan másnak az volt. Így legalább mindenkinek egyforma esélyei lettek. A második és egyben utolsó helyünk az előzőtől nem messze lett. Ez már egy kicsit másképet mutatott, hiszen két oldalról nádas övezte, valamint stégről horgásztunk. Ezen volt egy bódé is így az ágyak a kocsiban maradtak.

merenye06

A hely egyik érdekessége volt, hogy a nádfal előtt un. úszólápok és zsombékok voltak, ami köztudottan közkedvelt harcsaívó hely. A stratégiánkat is erre alapoztam, mivel azt láttam, hogy sokan messze bent horgásztak, mi inkább a partszéli vizet részesítettük előnyben. Láttam a versenyen 30 kilós derékbakapottat is, gondolom tovább nem kell magyaráznom. Szerelmesek voltak ezek a harcsák már nagyon.

merenye05

- A verseny legnagyobb halát is ti fogtátok, ha jól emlékszem, 57 kilóval..

- Nem én hanem a Zsolti, ez az ő érdeme volt. De nálunk sem mentek a dolgok flottul hiszen a nagy előtt 15.00 körül többször megvicceltek bennünket a bajszik. Gilisztára és kishalra is volt olyan kapásunk, illetve akasztott halunk, amit rövid idő alatt elveszítettünk. Szó szerint a bevágást követő 1 percben elvesztettük a halunkat. A monofil főzsinór mellett fonott zsinór előkét (Sufix) alkalmaztunk, volt hogy ez is szakadt. Hogy mi is vágta el ma sem tudom. Mondtam Zsoltinak, ha elment hát elment. Pénteken 16.00 óra körül jelentkezett a nagy harcsa. Tempós, húzós kapással jelentkezett, Zsolti keményen bevágott neki. A dobon lévő 100 méter zsinór vészesen fogyott, de az utolsó dobon lévő karikákat meghagyta nekünk. Felmerült az is, hogy csónakba szállunk, és nem hagyjuk veszni a halat, igaz ezzel kizártuk volna magunkat a versenyből. De hát te is tudod a hal az hal nálam, a verseny sem érdekelt volna..

merenye02

A stég közelébe sikerült terelni a harcsát, amikor hasra feküdtem a stégen és két kézzel a szájába nyúltam. Akkor eszembe jutott, hogy most hogyan tovább, mert felállni ugye nem tudtam. Végül is a szomszéd segített, a ki először viccesen a derekamat húzta, majd egy kis instrukció után már egy-egy kézzel szájba kaptuk a harcsát és a stégre emeltük.

- Milyen volt a befejezés, díjak, összességében milyen hangulatú volt a verseny?

- Nagyon jól éreztük magunkat, értékes nyereményekkel, botokkal, orsókkal és egy Duna deltai horgász lehetőséggel tértünk haza. Még egyszer hangsúlyozom, hogy nagyszerű volt a szervezés, köszönet mindenkinek. Jővőre újra indulunk, hisz ez nekünk kötelező is, téged is elvárunk, csak egy csapatot kell összehoznod. Külön köszönjük neked a reklámot, habár ismersz én e nélkül is megvagyok.

- Én köszönöm a lehetőséget, hogy a www.halmania.hu oldalon beszámolhattunk a versenyen elért első helyezésetekről. Remélem jővőre együtt fogjuk mulatni az időt Merenyén, ha mi is beférünk a keretbe. Még valami..Tudom, hogy nagy bojlis vagy, ezzel mi a helyzet?

- Ez egy másik cikk témája is lehetne akár, csak rajtad áll, kísérj el bennünket egy bojlis túrára és meglátod..

Keretes:

Érdekes, hogy az első helyezettekről szinte alig írtak a neten, egy horgászos weboldalon megnézett videókban egy minimális idejű nyilatkozat, illetve a videó második részében állóképeken voltak bevágva, annak ellenére, hogy a többi helyezettet szinte mind végig kérdezték. Sajnálom, hogy így történt, az okokat mi sem tudjuk, pedig Gabi azt mondta, hogy többször nyilatkoztak.. Talán mert nem befutott, nagy nevű fiúkról van szó úgymond, mégis maguk mögé utasították a többi versenyzőt. Kívánok neki én is és minden horgász sok sikert a jővőben. Reméljük még többször beszámolnak nagy halas kalandjaikról az elkövetkezendő időben..

(BK)

A cikkben szereplő képeket Tollár Gábor és Gócza Zsolt engedélyével tettük közre. A cikk bárhol szabadon megjelentethető az oldalra történő alábbi hivatkozással. Forrás: www.halmania.hu

Ha van még kérdésed, akkor a fiúknak felteheted a fórumban, ők szívesen válaszolnak rá! Katt ide és írj nekik!

További cikkeink

Lezárva