…Nem régen ért végett az iskola, már most nagy reményekkel tekintek a nyár elé, hiszen most lesz igazán alkalmam horgászni. Lesz elég időm kipróbálni az új bambusz botot, tároló orsót, valamint a csehszlovák, aranyszínű horgokat. Abban az időben felbecsülhetetlen kincsnek számított egy két darab jó minőségű horog. Teljes izgalomban, a régi mutatós órát reggeli 04.00 órára állítottam be, hogy minél előbb a tóparton lehessek. Este a bringát átnéztem, cuccok összepakolva. A főzött kukoricadara, már szépen hűl reggelre pont jó lesz. A gilisztaszedést a tó felé megoldom a szeszfőzdénél, kér fordítás és tele lesz a doboz. Miután mindent végig ellenőriztem, hajtottam a fejemet a párnára és néhány forgás után álomba merültem. Álmomban hatalmas, vad nádi pontyokkal küzdöttem, így reggel csatakosan ébredtem fel az óra csörgése előtt. Nagyapám már a konyhában pöfékelt és rám szólt, hogy nem e van még korán te gyerek. Álmosan és kócosan feleletem neki, hogy szerintem nem. Meg hát a horgász ember korán kel.
Miután mindent magamra akasztottam elégedetten álltam a tükör előtt, ennél többet már az Isten sem tud rám tenni, úgyhogy mehetünk. A bringára pattantam, majd szép komótosan tekerni kezdtem a pedálokat a tó irányba kormányozva a bringát. Útközben a szeszfőzdénél álltam meg, még csukott szemmel is idetalálnék, nekem akkor nem tűnt büdösnek a frissen kiengedett törköly illata.. Mivel bejárós volt a főzdébe így nem okozott gondot egy vasvillát kerítenem. Általában nem a friss részen keresgéltem, ami már állott volt, jobban adott. Ha ezt most látná valaki nem hinné el. Azok az igazi, sárga leves csíkos giliszták, amik csak úgy roppantak, a mostaniak meg se közelítik, meg hát boltban veszi őket az ember.
Sok régi cuccot megőriztem, de mára ez átcsapott egy kis gyűjtögetésbe is…
Mivel nem néztem a lábam elé, így szépen térdig a törkölybe merültem, a lábamat csak hangos cuppanással tudtam kiszabadítani. Szépen kezdődik, irány a főzde mögötti ciszterna, lábmosás. Valami Isteni előjelnek vettem ezt akkor, mert biztos voltam benne, hogy ma eredményes leszek. Miután tele lett a dobozom azt gondosan a táskámba rejtettem, majd irány a tópart.
A tóhoz vezető út igazán vadregényes volt akkoriban, legelőn és összeboruló fák alatt vezetett az erdei út. A vadakkal való találkozás mindig borítékolható volt. Hol ez hol az került az utamba, de egymást sohasem bántottuk. Jó félórás tekerés után már láttam a tavat körbe vevő fák koronáját, az utolsó szakaszon már csak begurultam a tóhoz. A bringát az egyik fához támasztottam, majd a stégek felé vettem az utam. A stégekhez vezető bejárókat nád és gyékény szegélyezte. De több volt a gyékény, talán innen a Boros tó elnevezés is, ki tudja…
Mintha lenne még benne víz…
A stégeken mindig a láb alá kellett nézni, mivel többször előfordult, hogy fürdés lett a vége a dolognak. A stégre beérve kiültem annak szélére és elkezdtem a szerelést összeállítani. A tároló orsót rögzítve elkezdtem az új, barna Platil zsinórt behúzni a gyűrűk közé, majd a zsinórra az anyámtól elcsent piros befőttes gumit kötöttem. A táskában az úszók után kotorászva került a kezem közé egy azóta is nagy becsben lévő pontyos úszó. Az úszót a zsinórra húztam, majd felkötöttem a horgot. Vadiúj csehből hozott arany sárga horog volt. Egy jó marékkal kaptam belőle, a szomszéd néni hozta, aki ki tudja miért állandó kijárt oda.
Néhány sörét ólmot csippentettem a zsinórra, majd megnéztem, jó e az ereszték. Addig játszottam vele, mindig a nádfal előtt az úszó szépen beállt a helyére. Kitekertem, majd szépen felcsaliztam a gilisztás dobozból. A szereléket sokszori dobálás után sikerült a nádfal elé hajítanom, rendesen ki is izzadtam. Belegondolva, hogy a mostani botokkal mekkorát és milyen pontosan lehet dobni elmosolyodom. De akkor is, az volt az igazi horgászat. Végig melózni kellett, nem esett az ember ölébe a siker. A megfőzött darából kis darabokat törve, azokat az úszó köré dobáltam kisebb nagyobb sikerrel. A csúzlit akkor még a szomszéd macskák ellen használtam, no meg a verebek ellen.
Már nem volt mit tenni, csak várni a kapásra, ami nem is váratott magára sokat. Az úszó szép lassan oldalazva elindult a nádfal felé! Az orsóra fogtam és erőteljesen beemeltem neki. Ebben a pillanatban a hal a nádba ugrott, majd nemes egyszerűséggel tett egy kört az egyik nádcsomó körül, ezután már csak erőtlenül fityegett az úszóm a zsinóron. A hal meg egy rúgással a nádban tűnt el. Kitekertem a cájgot, ami horog nélkül árválkodott. A horog helyén a zsinór harmonikaszerűen fel volt tekeredve, magyarul lecsúszott a kötés a horogról.
Pedig most tanultam horgot kötni! Hát valami még se volt jó, mert a halam elment. Újra szereltem a cuccot és éppen csalizni kezdtem, amikor a stégtől kb. 2 méterre a nyílt víztükrön, apró pörsöket vettem észre, amik folyamatosan szálltak fel a fenékről. Mivel már volt valami tudás a témában, egyből fenékre tettem az úszómat, és a pörsök közé dobtam, de inkább engedtem az úszót. Azonnali kapasom volt! A hal néhány kört tett a nádfoltban, majd a stégre emeltem. A hal olajzöld színű, nyálkás dög volt, amit előtte se láttam, mindegy mondom, a szákba teszem. Ami ezután következett azt soha sem fogom elfelejteni! Azóta sem történt velem ilyen! 8 db kilós és annál nagyobb compót sikerült fognom! Igen utána már meg tudtam, hogy mit is fogtam. Gyönyörű, egészséges halak voltak. Most így visszagondolva hihetetlen állománya volt nálunk, hiszen egész nyáron fogtam őket, igaz már csak alkalmanként 1-2 darabot.
Nem volt akkoriban fényképezőgépem…
Lassan kúszott a nap felfelé az égen, amikor már a krumplis zsákom is megtelt, ez volt a haltartóm, mert normálisat akkor még nem lehetett kapni, de a célnak ez is megfelelt. Fütyörészve tekertem hazáig, megállva a bolt és a kocsma előtt, hogy mindenkinek eldicsekedjek. Mire hazaértem, már tudtak róla, hogy micsoda sikerrel jártam gyerekfejjel.
Azóta nagyapám sincs, a tó is kiszáradt, a cuccom sem fér el egy szatyorban és a világ is más lett. Igazi élményeket, mint ez szerezni nagyon nehéz, hiszen egyre kevesebb természetes vizünk marad meg eredeti állapotában. Bízom benne, hogy újra fogok majd compót és egy kicsit elmélázhatok a régmúlt idők felett.
De van még egy adósságom, amit rendezni szeretnék..Anti bátyámtól, aki szinte mindig kint volt a tón. Etetett helyére mindig pályáztunk gyerekként. Történt egyszer, hogy horgászni mentünk, és szokás szerint kint ült a stégjén. Teltek múltak a horgászattal töltött órák, amikor Anti bácsi valami nagyot akasztott. Sokat nem láttunk belőle, hiszen legtöbbször a nád, gyékény eltakarta előlünk. Nagy csobbanásra lettünk figyelmesek, és oda is szóltunk, hogy mekkora halat tetszett fogni? A válasz csak annyi volt, se mekkorát, de ezzel egy időben megláttuk, hogy az öreg csuromvíz. A bejáró deszkái adták meg magukat emberes súlya alatt és szakadt be így a tóba. Hatalmas röhögésben törtünk ki hiszen az öreg tiszta iszap és hínár volt.
Most megkövetem magam, és kérek tőled bocsánatot Anti bácsi, ezért a gyerekcsínyért! Remélem a nagy, végtelen nádasok mentén, ott fent jól telik sorod….
Jó napot!
Érdeklődnék, hogy lehet vásárolni bambusz horgászbotot? És ha igen mennyiért? Köszönöm. Üdv!