Aki már kóstolta a füstölt halat az tudja, hogy miről beszélek! Egyszerűen az ízek megkoronázása a füstölés. Hiszen nemcsak a halat, hanem a disznóságokat is füstöljük. Jószerivel mindent meg lehet füstölni, határ a csillagos ég. Régóta szerettem volna látni egy egyszerűen és minimális költséggel elkészíthető füstölőt. Nem is kellett sokat várni rá, hiszen “pecás” nick nevű kollégám egy szakmai fórumban tálcán kínálta a megoldást.
Nagyon nagy műszaki véna nem is szükségeltetik hozzá, konkrét műszaki leírás nincs is, hiszen a képek magukért beszélnek majd. Hát akkor lássuk a házilag barkácsolt halfüstölőt…
Első lépés a tűztér elkészítése egy kimustrált olajos hordóból, amit egy felni helyezünk el. Alsó kivágott rész a tűztér, valamint a benne lévő lemezre helyezzük a fűrészport,forgácsot..
Beszerzésre került egy 160 centis 40 cm átmérőjű spirálcső.
Rozsdamentes füstkampókat kell készíteni, a csőben kereszt irányban elhelyezett rudakra lehet felakasztani őket, illetve felszerelünk egy hőfokmérőt is, eddig semmi ördöngösség, csak fúrtunk és vágtunk..:)))
Összeállítva a két felet, jöhet is a próbaüzem, valamint a kiégetése a füstölőnek..
Füstölésre váró kecsegék, szépen előkészítve. A füstkampók 3-4 db. keresztirányú tüskével legyenek felszerelve, hogy a hal két felét széttartsák..
90 fokon történő párolás után jöhet a berekfa füstje….
Ime a végeredmény…
Müködés közben
Amint látjátok nem egy nagy ördöngösség az összeállítása. Remélem páran kedvet kaptok a halfüstölő elkészítéséhez. Akinek nincs barkácsolási hajlamai az a kereskedelmi forgalomban kaphatók közül is választhat. Azonban ezek drágábbak és sokkal kisebb méretűek. Ebben nemcsak hal, hanem húsok, kolbászok, sonkák vagy akármi megfüstölhető:)))
Ha van valami kérdésed a témában szívesen válaszolunk, írj egy levelet a sunflowersdesign@gmail.com emailre címre.
A cikkért külön köszönet “pecásnak” (a szerk.)























Köszönöm a cikket!
Elkészítem én is.
Hálás köszönet mégegyszer!
Üdv: Szente Sándor