
- Csalihalak
Nem tudom, ki hogy van vele, de nálam mindig is gondot okozott, hogy a megfelelő csalihalakat beszerezzem, illetve hogy mindig rendelkezésre álljanak. Egy vérbeli horgász nem veszi őket, csak is vészhelyzetben. Ez főleg aktuális, hiszen itt a csukás szezon javában, és aki tud és ideje van menjen horgászni, friss levegőn mozogni, és nem a tv előtt üldögélni. Minden évszaknak meg vannak a maga fogható hala.
Első körben egy műanyag hordót kell beszerezni, min 100 literes legyen, ebben a méretben már kényelmesen elvannak a halaink. Nagy részben kárászokat tárolok télire, hiszen azt mondják ez bírja legtovább. Hát mit mondjak? Múltkor elég jól megvicceltek bennünket, hiszen a szívós kárászok egytől egyig bedobták a törülközőt. Pedig levegőztető-szűrő is volt a hordójukban. A mai napig nem jöttem rá, hogy mi volt az oka neki, azt mondják még meleg az idő az eltartásukhoz. Szerintem meg az van, hogy már a halastavakban lévő állományok beltenyésztettek, így kisebb az ellenálló képességük is. Máskor a pocsolyákban visszamaradó, lemeszezett kárász is túl élte, most meg a tiszta víz és egyéb segédeszközzel sem tartható élve. Pedig néha ez a kis dög, ha a bognártüskék alatt jól találom el simán élve marad, kiérti ezt?
Nyári időszakban ilyen gondunk nem szokott lenni, mivel a csalizásra szánt halakat hip-hop meglehet fogni egy spicc bot és némi csonti segítségével. Hálisten rendesen el vagyunk látva vörösszárnyúakkal, megmondom őszintén nekem ez a legjobb csalihal. Harcsára elsőosztályú, de a helyi csuka állomány is ráfaragott már párszor miattuk.
Régebben egy fizetős tókára jártam, amit egy volt halgazdasági tóból alakítottak ki, minap árulták több más tóval együtt, hát a kutyának sem kellett, most új tendert írtak ki. Nah majd csak elviszi valaki mutyiban, bagóért és már ez sem lesz a miénk.
Na szóval a fizetős tókán, elég szépen lehetett fognia kárászt match bottal vagy feederrel. Vittem a kis vödrömet, és szépen telefogtam, majd a halakat a garázsban lévő hordóba tettem. Itt csak az volt a baj, hogy mindig egy ezres volt a jegy, plusz még a kerülő út. Ez így nem mehet tovább a jelenlegi Népgazdasági helyzetben, más megoldást kell találni.
Ha körbenézel a környékeden biztos találsz egy halgazdaságot, egy leeresztő csatornát.
Mifelénk így néz ki egy csati
Ezekben általában mindig van hal, bármilyen hihetetlen is. Sőt Csabi barátom nem átalkodott kézzel is halat fogni egy-egy halastavi leeresztés után. A rossz gazda bánata, hogy számtalanul megy a hal a csatornában, volt, hogy egy egész falu vasvillával hányta a busát stb-t. A norvég doktorok pedig az ősrégi rekesztős módszerrel kergették a halakat. Kárászt biztosan tudunk fogni, mellett sok mást is, küszöket,naphalat, paptetű, razborát és bodorkát.
Naphal, ezüst kárászt
A nem igazán jó csalihalakat leszoktam fagyasztani, illetve a menetközben adódó dögöket is. Télen aranyat érnek, hiszen nemcsak csukát, hanem süllőt, menyhalat is foghatunk a döglött csalihallal. Van aki dippeli is őket valamilyen ragadozós dippel, de én nem hiszek az ilyenekben. Fagyasztottként a legjobb szerintem a küsz, a hideg vízben csak úgy dől belőle az olaj, gondolom a szaggal együtt. A nagy süllőket is taposott, döglött küsszel fogják nem hiába nyerő csali.
A spicc bottal hamar össze lehet fogni a csalihalnak valót
A haverok a döglött küszt fűzik, a fej felől helyezkedik el a horog, valamint egy két darab hungarocel golyóval is megkönnyítik. A különbség érezhető a hagyományos és ezen csalizás között. Több szép süllőt fogtak így. A csatornákon az engedélyezett 1×1 méteres csalihálót használom, megéri a fáradságot, mert mindig friss csalihalam van otthon.
Megviselt, öreg darab, érdemes rá vigyázni
Ha végzek a melóval már nem kell foglalkozni a halak megfogásával, hanem csak kimerek párat a vödörbe és indulásra kész vagyok. Érdemes utána nézni, hogy mikor hol van lehalászás, mert ilyenkor többszörösen nyerők az ilyen helyek. Sok boltos ilyenkor szerzi be a csalihal kínálatát, ha haver a boltos, akkor biztosan elmondja a tutit. Szerintem sokan vannak úgy, hogy inkább elmennek kishalat fogni, mint hogy megvegyék, tavaly 40 ft körül volt, idén nem tudom mennyi lesz. Ha tehetem én sem veszem, mindig igyekszem az téli mennyiséget beszerezni. Talán idén nem jön össze először, mert mint említettem feldobták a bakancsot a gondos ellátás ellenére is. Fagyasztottból már feltankoltam korábban így azzal nem lesz gond. Aztán ha marad az enyhe idő, akár még a megszokott árkunkban is lehet hogy lesz hal, és nem tűnnek el teljesen. Érdekes volt látni, hogy az előző évhez képest sokkal több vörösszárnyút lehetett fogni, és a kis ikra zabáló naphalak eltűntek jószerivel.
Ebben az évben elég sok csapadéknak köszönhetően a tó üzemi vízállása is sokkal magasabban volt a megszokotthoz képest. És mint tudjuk a naphalunk kis területeket tisztít meg magának és őrzi bőszen, védi mindentől az ikrákat. Végig a part mellett párhuzamosan a múlt évben számtalanul lehetett látni a kis fészkeket benne egy darab naphallal. El sem lehet téveszteni őket, hiszen teljesen megtisztítják a környéket az iszaptól, így csak világítanak a kis tányérok a partszélben.
Jellegzetes naphal fészkek
Egyébként első rangú csali, bár sokan nem szeretik. Jó pár csuka gyomortartalmában találtam belőlük, gondolom a harcsa sem veti meg főleg ívási időben haragszik erre a komára. De hát ezt már mindenki tudja. Érdemes körbenézni a környezetekben, hiszen sokszor a döglöttnek hitt kis vízek adják a megfelelő csalihalakat és okoznak meglepetéseket a horgásznak. Sok helyen tiltják már a csalihal fogást, de legalábbis korlátozzák. De tovább megyek, meg nem erősített hírek szerint be akarják tiltani az élőhalas horgászatot. Hogy mennyire terv, az majd a közel jövőben ki fog derülni.
Zsilipmű
Zsilip árok
Zsilip a másik oldaláról
Mesterem munkában…
Van hal?
































Szólj hozzá!
Lépj be vagy regisztrálj itt ha hozzá akarsz szólni!