Vízmintát vettek és iszapfelmérést végeztek a nemrég Tüskei horgásztavon. Tavasszal már iszaptalaníthatják is a tavat, hogy megőrizzék a veszélybe került biológiai egyensúlyát. Vízmintát vett és iszapfelmérést végzett a napokban a Tüskei horgásztavon egy biológiai iszaptalanítással foglalkozó cég – mondta el Tusnovits Jenő a Dombóvári Városi Horgász Egyesület elnöke. Hamarosan küld majd a cég egy árajánlatot az egyesületnek, s ha sikerül megegyezni, tavasszal már meg is kezdődhet a tó iszaptalanítsa.
Szakemberek szerint az eliszaposodás miatt veszélyben van a Tüskei horgásztó biológiai egyensúlya, ezért van szükség a beavatkozásra. Tusnovits Jenő tájékoztatta arról is a TEOL.hu-t, hogy november elején nagyobb mennyiségű halat telepítettek a tóba.
– Mintegy 120 mázsa pontyot, 9 mázsa süllőt, hat mázsa harcsát és közel 115 mázsa egyéb halat engedtünk a vízbe. A betelepített ragadozó állomány a tervezettnél kisebb, de tavasszal pótoljuk a hiányt – húzta alá a horgászegyesület elnöke. (teol.hu)
















Szólj hozzá!