Revans a haltalan napért..

Bejegyzete horgász Ekkor 2009.december.2

revans100Na nem véres komoly visszavágóról volt szó, de az előző bejegyzésben megígértem, hogy akik kitoltak velem, azok visszavágót kapnak. Természetesen megint a csukákról lesz szó. Egy nagyon komoly felszereléssel vágtam neki a napnak, Csabi barátommal. Csak semmi amatörizmus, lássuk a felszerelésemet, hiszen ezt mindenképpen meg kell írnom, hogy hiteles legyek!

Az egyik botom egy TOKOZ 2,8-as, két részes fekete színű, nagyon jó állapotban lévő bot, kerámia betétes gyűrűkkel, nem Fuji orsó rögzítővel, szivacs nyéllel. A bot kicsit orr nehéz, kb. 60-80 gr körüli. A másik bot a kollégám édesapjáé volt valamikor, még a Horgászcikk Készítő Vállalat gyártotta. 2,4-es két részes teljesen felújított üvegbot, mint a matrica is mutatja, teljesen hazai termék.

A parafa nyelet a saját két kezemmel hoztam helyre, igaz a lakkozás még hiányzik róla. Az orsók: 2 db. Silstar, 60-as méretű, egy DR és egy FRB jelzésű, tökéletes állapotban lévő orsók. Talán egyik legjobb sorozatból, a későbbi Eurostarok is erre hasonlítottak.

A szerelék hagyományos csukázó szerelék. Gondolom, most ezen jókat röhögnek páran, mit is akarok ezzel? Semmi különöset, csak annyit, hogy nem a felszerelés fogja a halat, természetesen speciális helyzetek akadhatnak, ugye…

botok
Még mindig megbízhatóan müködnek!

skodacucc
Csak semmi flanc, szeretem a régi dolgokat!

Gyűjteményem eme két darabja, már régen látott vizet, így úgy döntöttem itt az ideje sétálni egyet velük, nem csak nézegetni akarom őket. Ahol a  múltkor abbahagytam, ott kezdtem. Irány a tó eleje, mert biztos voltam benne, hogy a csuka aki a múltkor megtréfált, még mindig ott van. Az öreg hátizsák mélyéről előkerült a pálinkás üveggé avanzsált Metaxás üveg.  A színt az eredeti üvegben maradt gyümölcs adta. Nem alkoholizálni járok horgászat címén, de a tél, és a hideg megkívánja a jó kis szíverősítőt.

metaxa
Alkoholt nem akartam reklámozni..mindenki ismeri

Mivel már az egyik botom felcsalizva a helyére került, így gondoltam az üvegbe kortyolok. Még le se ért a finác által nem látott nedű (felénk így mondják) máris kapás. A duci fekete-narancssárga úszóm ismét a bokrok felé tartott. Nézem-nézem közben Csabi rám szól, hogy elég volt a mókából. Na jó it az idő TOKOZ-kám, fogjuk meg ezt a halat. Hogy szakzsargonnal éljek a bot gyönyörű akcióval hárította a csuka minden kirohanását, a fék meg se nyekkent, hiába a SILSTAR az Isten! Legalább is nekem. Egy laza tarkó fogással a szárazra emeltem a halat, majd a puha avarra tettem, hogy modellt álljon nekem.

revanscsuka

revanscsuka2

revanscsuka1

Szájpadlásba akadt a hármas egyik ága, könnyen kiszabadítottam, mivel egy kissé mindig visszanyomom a hármasok szakállát. Közben barátom is bedobott és egy piros támolygóval kutatta végig a part széli nádast-tököst! Ja persze a kapás a pálinka miatt volt, mert ha nem iszom egy kortyot úgysem történt volna semmi. Murphy törvénye, hogy ha eszel,iszol vagy a dolgod végzed akkor  kapnak a halak. Ugye, hogy így van? Lassan közeledett a dél, így hát nemcsak a hegyen lévő templom harangja kongott, hanem a mi gyomrunk is az éhségtől. Sosem tudom, hogy csinálja, de a barátom bármilyen időben tűzet rak 5 perc alatt.

csabesz

tuz

kobik

Valamit titkolhat, biztos van valami speciális kiképzése, vagy sokat nézi a diszkóverit. Előkerült egy kis kolbász,nyárs, szalonna na meg a hegy leve. Komolyan mondom tűz és sütés nélkül egy őszi-téli csukázás semmit sem ér, no persze nem árt kicsit átmelegedni sem.

Teli hassal neki indulni sem volt egyszerű, de ha menni kell hát menni kell. Irány a túl part, a múltkori  megcsúfolásom helye.

Novemberi csukátlan peca

Közel egy órát töltöttünk el ezen a helyen, mire megtörtént az első kapás, szinte a tök szélében. Csabi be is törölt neki, de ahogy néztem a botját, mondom ez nincs meg. De meg van állítja ő! Nem tudom mit röhögtünk az ezt követ ő negyedórában, vagy a csuka mérete miatt, vagy a haltalanság  miatt. A lényeg hogy a csalihal kb. a bicska fejével egy méretű volt. A szájméret viszont már bőven lehetővé tette neki, hogy egy ekkora csalival is elbánjon.

bicska

Az igazság az hogy nem szeretek egy helyben ülni sokáig, így a nyári helyünk felé vettük az irányt. Közben megálltam az első fogás helyén, próba szerencse. Következő történt, bedobtam, eltelt 5 perc, egy pöccintés a szereléken és már vágódott is rá a tök alól a csuka, a tiszta vízben felér egy premier filmmel!

revanscsuka3

kissme
Meg is csókolta:)))

Már mentünk is tovább, mert ugye véletlenek vannak mint tudjuk, pár héttel ezelőtt már adott halat a következő hely, így Csabi ült rá, én pedig eggyel előbbre ültem le. Ezen a felén a tónak több horgászatra is alkalmas hely van, nyári időszakban eléggé benőtt állapotú, de ilyenkor már szerényebb a növényzet. egy darabig a botok mögött ültem, aztán egy kis idő múlva leültem a töltés tetején a padra, onnan szemlélve a  botjaimat.

terep

Közben Csabesz 2 hazafutást is bemutatott, Bameg kapás van felkiáltással fűszerezve. Mind a kétszer megtréfálta a csuka, lelopva a csalit. Három a magyar igazság, így hát harmadszorra már nem sikerült neki, egy gyönyörű csukát sikerült fogni. Ha nem is kapitális, de színeiben-formájában tökéletes volt.

revanscsuka4

Mindig elmerengek Csabi megoldásain. Még a horgászat elején mondtam neki, hogy cserélje le az előkéjét, adok neki gyárit. A válasz: Nem kell, jó ez. Az 40-es madzag vékony rézdróttal van körbetekerve! Bármennyire is hihetetlen de működik, nem vesztett még vele halat. Biztos pepecs munka, de ha valaki szeret barkácsolni, akkor ez jó megoldás a drótelőke helyett.

drot

A szélbe kidobott botomon egyetlen kapásom sem volt, a beljebb a tiszta vízre tett boton három kapásom is volt. Amolyan tologatós, valószínűleg bicskák piszkálták, nyomorgatták a kárász csalit. Lassan sötétedni kezdett, így kifelé vettük az irányt, hogy egy újabb tűzrakással búcsúzzunk a naptól, és a maradék kaja se vesszen kárba, ha már nem otthon ettük a vasárnapi ebédet.

este

tuz1

Nézd meg egyben a csukázásunkról készült képeket szöveg utáni galériában!  Ne feledd, nem a drága horgászfelszerelés teszi az embert profi horgásszá, aki tud egy Trabantot vezetni, az egy BMW-el is elbír! A horgászat nem divat bemutató, hogy kinek van drágább botja, orsója, azzal sem fog több halat higgyétek el. Sziasztok! (HM)

További cikkeink

Szólj hozzá!

Lépj be vagy regisztrálj itt ha hozzá akarsz szólni!

Switch to our mobile site