Az édesvízi halfaunánkból jogosan nevezhető „kétéltű barométernek” a réti csík (Misgurnus fossilis). Kevésbé feltűnő megjelenésű, talajlakó, rejtett életmódot folytató hal. Élőhelyét nagymértékben elvesztette, így állománya visszaszorult, csak foltokban maradt fenn. Már csak könyvekből, írásokból „csíkászhatunk”, de ha szerencsénk van, még a természetben is találkozunk vele.
A réti csík elterjedési területe Kelet-Franciaországtól a Volgáig húzódik. Ennek ellenére napjainkra az élőhelyének drasztikus fogyatkozása lokálisan jelentősen megtizedelte állományát. Élőhelyspecifikus faj, ami annyit jelent, hogy egy bizonyos helytípushoz alkalmazkodott, és ha ezek az élőhelyek eltűnnek, akkor kihal a faj is, ugyanis nem képes más jellegű élőhelyeken fennmaradni.
Egykor a réti csík akkora mennyiségben volt jelen Erdély különböző részein, hogy fontos böjti tápláléknak számított. Hermann Otto (1887) leírásaiból ismerhetjük meg a réti csík fogásának különleges módszereit, a csíkászatot (pákászatot), ami a XIX. századig a halászat külön ágazata volt. A réti csík életmódjából adódóan, oxigénhiány és kiszáradás miatt, néha elhagyja élőhelyét és a vizes fű között kúszva egy másik közeli tavacskába küzdi magát. Ezt a csíkászok úgy használták ki, hogy vesszővarsákból (ágakból készült füles kosár) csapdát állítottak nekik. Ezek mára feledésbe merültek, amit elsősorban a folyók és ártereik lecsapolásával, a csíkok élőhelyének felszámolásával magyarázhatunk.
Mit kell tudnunk a fajról?
Méretét tekintve 18-35 cm-re nő meg, illetve súlya 80-150 g, kivételesen 500 g. Teste hengeres és nagyon izmos. Szája kicsi, és körülötte 10 bajuszszál található, melyeket érzékelésre használ. Testét nagyon síkos nyálka borítja, pikkelyei aprók és alig fedik egymást. Hasa sárga, háta barna és oldalán a szemétől a farokúszóig jellegzetes sötétbarna csíkok húzódnak. Szemei nagyon aprók testméretéhez viszonyítva.
Élőhelye az árterek, mocsarak, lápok iszapos fenekű helye, de megtalálható a folyóvizek lassú folyású, iszapos szakaszain is. Nagyon szívós és igénytelen hal, iszapba furakodva a víz időleges kiszáradását is elviseli. Igen mostoha oxigénviszonyok között is megél, amelyekhez a többi halfaj már nem képes alkalmazkodni.
Napközben az iszapba rejtőzik, éjszaka táplálkozik. Szívesen fogyasztja az aljzaton lévő apró puhatestűeket, férgeket, rovarokat, lárvákat és növényi törmelékeket. Jellegzetes kisegítő légzőszerve segítségével béllégzésre képes. Amikor kevés az oxigén, felúszik a víz színére, ott levegőt szippant, amelyet vérerekkel dúsan átszőtt belébe présel, majd az elhasznált levegőt a végbelén át kiengedi. Zivatar előtt gyakran használ légköri oxigént, mivel ilyenkor az emelkedő hőmérséklet és a süllyedő légnyomás miatt csökken a víz oxigéntartalma. Régebb a csíkászok élő barométernek tartották, mert nyugtalan mozgásával előre jelezte az időjárás változását.
Ívása május–júniusra tehető, vízinövényekkel sűrűn benőtt vízszakaszon. A lerakott ikrákból 5-10 nap alatt fejlődnek ki a lárvák. Gyorsan növekednek és ivarérettségüket 2-3 évesen érik el.
Helyi populációi
Nagyon kevés felmérést végeztek a medencében, ami a csík jelenlétét bizonyítaná. Orbán Balázs (Székelyföld leírása 1869) leírásaiból tudjuk, hogy nagy számban voltak Székelyföldön. Sajnos a 70–80-as években jelentős szabályozási és lecsapolási munkálatok zajlottak, és ennek következtében a csíkállomány is lecsökkentett. Szerencsére az átalakított élőhelyeken is képes fennmaradni (lecsapoló árkok, szabályozott patakszakaszok). Az eredeti élőhelyének töredéke maradt meg a medencében (holtágak, ártéri tócsák, tavak) és azok is invazív, a réti csíkot kiszorító fajokban bővelkednek (naphal, kínai razbóra, ezüst kárász). Jelenleg iszaposabb befolyó szakaszokon fordul elő, kisebb ártéri tócsákban ismerjük jelenlétét. Horgászok fogják csalinak, amikor harcsát szeretnének horogra csalni.
A réti csík védelme
Szerepel az élőhelyvédelmi egyezmény (Habitat Directive) II. mellékletében, tehát területek kijelölése és védelme szükséges a védelmére. Ehhez a direktívához Románia a 2007/57-es sürgősségi kormányrendelet alapján csatlakozott. A Natura 2000-es védett területek hálózatának jelölő faja. Említi a Berni egyezmény – amelyhez 1993/13-as törvénnyel csatlakozott Románia – III. melléklete is, amely Európa vadon élő növényeinek és állatainak, valamint azok természetes élőhelyeinek összehangolt védelmét biztosítja. A Vörös Listán – amely a hatványozottan veszélyeztetett fajok nemzetközi listája – is szerepel, mint világszerte csökkenő populációval rendelkező faj.
Védelmére fontos lenne az egykori élőhelyén felhagyott forrásos, vizes területek restaurációja. A szakemberek szerint az iszapos tócsák kialakítása és a hal mesterséges szaporítása rövid idő alatt önfenntartó állományt biztosítana.
Ajánlott irodalom: Bãnãrescu, P. (1964). Pisces-Osteichthyes. Fauna R.P.R., vol. XIII. Gyurkó, I. (1972). Édesvízi halaink. 189 Pintér, K. (2002). Magyarország halai. Hermann, O. (1887). A magyar halászat könyve I-II. kötet. Deckert, K. (1974). Urania Állatvilág – Halak, kétéltűek, hüllők.
Imecs István biológus
Forrás:http://www.erdely.ma/kornyezetunk.php?id=61741&cim=csikban_veszelyben_a_csik
