Sebfertőtlenítő halaknak avagy hogyan…

Bejegyzete horgász Ekkor 2010.január.3

Sebfertőtlenítő halaknak avagy hogyan húznak ki a zsebünkből több ezret pár száz forintos dologért és mi is lakozik az egész mögött ! Először is leszegezném hogy amit a horgászboltok árulnak sebfertőtlenítőket jók és hasznos dolgok, használja mindenki úgy ahogy kedve tartja….
Nos a dolog ott kezdődik hogy nagy a nyomás a természetet és az állatvédők részéről. A másik dolog hogy a halszáját fertőtleníteni kell mert begyulladhat …. Erről még tanulmány nem készült de higgyük el nekik hogy ez így van ! Nekem amikor beadják az injekciót senki nem sajnál és nem is fertőződik el a sebem pedig még rajtam védőnyálka réteg sincs…
Nos ez így nagyon demagóg lenne egy leendő biológus laboratóriumi operátortól ha nem fejtené ki bővebben….

De tekintsük csak át miről is szól ez az egész dolog !

Több tényezősnek látom a történetet ami a természet és az állatok védelmén próbál egyrészt nyerészkedni illetve valamilyen szinten felhívni a figyelmet a védelmükre.

Kezdjük mindjárt az elején hogy a bojlisoktól követelik meg elsősorban hogy legyen ilyen kegyszer a fegyvertárukban …. Egy sima pergetőhorgásznak snassz lenne az ilyen aki naponta ha jó szériája van megfog 10 darab méreten aluli halat amit nem tud elvinni, így a hármashorgoktól megszabadítva a halat visszaengedi. Három horog ütötte seb olyan elnézhető dolog egy csontos pofázatban, de egy bojlis horog ami lágy részekben ül meg az már fertőtlenítést kíván. Nevetséges ! Hozzáteszem a legjobb bojlis horgok anyaga vetekszik azzal amivel minket a kórházban kaszabolnak fel illetve az egyéb műtét közben használatos fém eszköz anyagával.

Nos a ponty nevezhetjük úgy is köznapi nyelven guberáló életmódot folytat. Mindent megeszik amihez kedve szottyan és ízlik neki. Természetes tápláléka közé tartozik a kagyló … Ugyebár a kagylót senki nem bontja fel halunk számára így neki kell megküzdeni a finom falatokért. De a kagyló héja éles … Számos olyan pontyról volt már cikk és szóltak hogy a pony pofája szét volt vagdalva vagy a sebek helye látszott hogy kagylót evett. Arról ne is beszéljünk hogy mi nem lakozik a tavak fenekén, milyen más éles dolog, lemezdaraboktól kezdve az üvegcserépen át a porcelán tányér darabokon át minden … No de túl szép lenne a dolog ha csak halunk egészségét holmi kagylóhéj nehezítené meg …. Manapság egyre több halon látni országszerte különböző fekélyes foltokat, igazán gusztustalan dolog, aki látta már tudja miről beszélek . Pl.: A tavi halaknál előforduló tavaszi virámia ami a halak farok úszó felé eső részen előforduló gyulladásokról és a kopoltyún és a bőrön lévő véres gennyes részek és a felpuffadt test árulja el a betegséget. A másik hogy halunkat értheti természetes közegéből eredő egyéb más betegség fertőzés stb. az élősködőktől kezdve a vírusos bakteriális fertőzéseken át minden .

De ha hiszitek ha nem halunk nem szed B. Cseppet és még sem döglik bele, hanem túléli és él vígan … Ezt nevezik természetnek, amiből mi emberek kiűzettünk és egy egyszerű kis meghűlésre is egy vegyszergyárat veszünk be. Ezt gondoljuk természetesnek hiszen ha ez nekünk jó a halnak is …..

Tévedünk!

De térjünk át a különböző horgászboltokban kapható irgalmatlan drága gyógyhatású készítményekről:

Úgy gondolom és remélem hogy kiverem a biztosítékot egyes gyártóknál de most felfedem a nyílt titkot!

Aki érdeklődik a bojlis horgászat iránt az már látott különféle kenős, fújós fertőtlenítő szereket amelyek különböző színekben rikítottak a halon de legfőképpen jó kékes-lilás színárnyalatban.


Nos a kékes színű anyag az parakill metilén kék illetve a zöld színű malachit zöld.

Ezek vannak mindegyik fertőtlenítőben illetve egy kis alkohol hogy még olcsóbb legyen a termék.  A parakill az akvarisztikában már jól bevált általános kékes színű gyógyhatású készítmény.  Parakill illetve parakill turbó néven kapható ára 10 ml 85 -100 Ft kiszereléstől és gyártótól függően. Parakill 10 ml 50 liter vízre elegendő ( akvarisztikában ) tehát elgondolkodtató hogy ez a mennyiség bőven elegendő horog ütötte sebre.

Metilénkék akvarisztikában ismert sérülések és fertőzések esetén alkalmazzák 10 ml 85 -100 Ft !

Metilénkéket gyógyszertárban is lehet kapni ( max. 5 g por ami kellhet ) vagy ezt is akvarista boltban kis fiolákban megkaphatjuk.

Malachit zöld egy széleskörű fertőtlenítő szer amely hatásos penészgombák élősködők egysejtűek ellen. Ára nem is hiszitek el 85 -100 Ft környékén mozog .

Alkohol nem csak nekünk gyógyszer de a halaknak is ez is egy fertőtlenítő szer ebben az esetben ami a legolcsóbb .

Nos számoljunk amit ilyen esetben szeretek amúgy nagyon utálok :

  • parakill metilénkék malachit zöld durván 300 Ft és minden akvaristaboltban kapható
  • 1 deci színtiszta alkohol gyógyszertára válogatja 500 Ft vagy szereztek valahonnét itt lép be a kreativitás.

Elkészítés:

  • Fogtok egy kukoricás csavaros tetejű üveget 0 Ft
  • Betekeritek alufóliával hogy sötét helyen legyen a gyógyszer. 0Ft
  • Egy deci alkoholba a 3×10 ml ( parakill, metilénkék és malachit zöld) gyógyszert összekeveritek ! Ez mind legyen a kukoricás üvegben elvégezve.

JÓL LÁTHATÓAN ÍRD RÁ HOGY VEGYSZER !!!!!

Majd mérjél ki belőle egy használt aroma sprés flakonba egy adagot.

És kész is az 50 ml színtiszta tömény fertőtlenítő szered ami biztosan azt tartalmazza ami a fertőtlenítéshez kell a halnak. Hozzáteszem hogy van még egy vagy két adag fertőtlenítőd ha ne adj isten elfogyna .

Amire nagyon figyeljetek!

  • Ez is vegyszer természetes vízbe önteni szigorúan tilos.
  • Gyerekek háziállatok illetve idős emberek elől el kell zárni.
  • A szavatossága kb. egy év.

Horgászboltban hangosan röhögni és újjal mutogatni 20 ml -s kiszerelésű anyagokon 2000 és 3500 Ft-ért Tilos ! :-D

A készítményt saját felelősségedre használd illetve a HALMÁNIA.hu oldal és jómagam felelősséget nem vállal az általad okozott károkért illetve sérülésekért.

Ezzel a szerrel nyugodtan bekenheted a hal száján a horog ütötte sebet a különböző bőrbetegségeket a sérüléseket és az élősködők által okozott bőrfelületi elváltozásokat.

Sok sikert mindenkinek !

Kurcz Gábor(Kurcy)

További cikkeink

13 Hozzászólás

  1. Iriszi Said,

    Ujabb példa a horgászok lehúzására,de tudnék még 1-2 jó dolgot pl angolmorzsa-kenyérmorzsa
    üdv

    Bejegyezve 2010.január.3. at 15:16

  2. horgász Said,

    Én nem látok annak akadályát ha megírod, hogy leadjuk itt az oldalon. Oszd meg velünk légyszíves! Thx.

    Bejegyezve 2010.január.3. at 15:53

  3. csontoshal Said,

    Annak a krystonnak 83.000 Ft literje!!! Tényleg kíváncsi lennék rá mi van benne! egyébként köszi az ötletet, ki fogom próbálni.

    Bejegyezve 2010.január.3. at 15:55

  4. tikász Said,

    Az a baj, hogy sokan nem veszitek észre mire megy ki a játék! Nem biztos hogy egy két cikk elég lesz ahhoz , hogy az emberek végre észre térjenek! Nagy birka a magyar, csak majmol mindig mindenkit..Szórjátok csak a kevés pénzeteket, én maradok a régi bevált dolgoknál..

    Bejegyezve 2010.január.3. at 17:02

  5. doki Said,

    Na ez f@sza, akkor most ez igaz? Besz@rok menten, remélem egy két ember olvassa ezt is, jeszy hun vagy öcsém?

    Bejegyezve 2010.január.3. at 17:09

  6. kocika Said,

    A nyárelőn bementem egy horgászüzletbe és előszőr a pályafutásom alatt hal sebfertőtlenítő sprayt kértem. Az eladó elém tett egy decis flakont és modta, 2800. Felkerekedő szemeimet látva azonnal hozzátette, ő sem venne ilyet, a humán sebfertőtlenítő is megteszi, sokkal olcsóbban és minden patikában kapható. Azóta, otthonról elcsaklizott “Betadine” bőr és nyálkahártya fertőtlenítő szerrel járok horgászni, bár még nem volt szükség rá. Ja és barna a színe, nem kék… a halak sem lesznek annyira rondák!:-)

    Bejegyezve 2010.január.3. at 18:39

  7. horgász Said,

    Nem kell megvenni, itt az alternatív megoldás rá! aki meg szereti magát sanyargatni vegye meg nyugodtan, neki pénz nem lesz, másnak viszont lesz terepjárója!

    Bejegyezve 2010.január.3. at 19:10

  8. Kurcy Said,

    Nos az igaz hogy ennek a házi terméknek nem az a neve hogy …. vagy xy … hanem ez csak a színtiszta anyag reklám és mindenféle cullang mentes dolog.

    Próbáljátok ki bátrán nem kell 2800-ért egy decit venni amikor 800-ért meglehet venni és megkeverni !

    Hozzáteszem haverom motor kipufogójával megégette a lábát már egy hete nem gyógyult neki mire kint a tavon láttam neki hogy dől a genny belőle és törölgeti és nagyon anyázik…

    Kérdeztem is mi a baja mutatja hát érdekes látvány volt hullát is boncoltam már de ez annál undorítóbb volt. Pont ünnep előtt voltunk jó kapásidőszak előtt álltunk , nem volt az az isten amiért ki lehetett volna robbantani a horgászhelyéről. Fogtam befújtam neki ezzel a cuccal mondom 3 nap alatt itt lerohad a lába főleg por van stb … Első alkalommal mint a sivatagi oroszlán úgy ordított ! Másodikra csak enyhén jajgatott csak tőlünk lévők kb. 200 méterre szaladtak össze … 3. alkalommal 2. este már szólt hogy fújjuk be a festékkel mert kicsit jobb kinyomkodta befújtuk könnyek potyogtak de férfi módjára tűrte … Reggel szólok neki fújjuk be halnak nem marad de a lábad többet ér …. Erre befújjuk egy rohadt szót nem szól elkezdi kicsit csípi de nem fáj …. Este megyünk haza mondom anyag kell elkezdi kell de már nem fáj nem is húzódik tök jó …. Akkor fogtam odaadtam neki az egész anyagot mondom fújogasd én keverek másikat …. Következő alkalommal találkozok vele mondom lábad elkezdi megvan egy hónapig nem tudtam lemosni azt a kék anyagot de az orvos is nagy szemmel nézett hogy így meggyógyult… Ja mondom…. Erre ajándék képen kaptam 5 sört az estére így neki is jó volt meg nekem is :-D

    Bejegyezve 2010.január.4. at 15:38

  9. Karpo Said,

    Meg vagyok döbbenve. Nem azért, mert kiderült a csibészség itt a kedvenc horgászoldalamon, hanem azon, hogy ezt eddig nem tudta mindenki? Amikor megláttam 2000 forintért a spray-t, majdnem röhögőgörcsöt kaptam, hiszen az akvarisztikában régóta használatosak a fertőtlenítőszerek, egyből ezembe jutott a jó öreg malachitzöld. Tanulságos!

    Bejegyezve 2010.január.12. at 08:53

  10. horgász Said,

    Szia! Persze, hogy nem tudja mindenki, mert félre tájékoztatnak. Magyarul nem mondják meg, hogy mi is van benne, vagy hogy mivel lehet kiváltani. A barátom mindig azt mondja, a spanyol viaszt nem kell feltalálni, mert az már fel van, csak használni. Kőkemény üzletről van szó, akinek van erre pénze, és nincsenek napi megélhetési gondjai, az vegye meg a 83.000Ft!!(nem vicc)/ Literbe kerülő cuccot. Én maradok az eddig is használt, cikkben szereplő dolgokhoz. Az akváriumban lévő kényes díszhalakat meggyógyítja, akkor a szabad vízekben élő pontyoknak vagy más halakat is. Ezek a halak sokkal nagyobb ellenálló képességgel rendelkeznek mint azt gondolnánk. Döntsön mindenki saját belátása és pénztárcája szerint. A lényeg hogy ez egy működő dolog!!!!

    Bejegyezve 2010.január.12. at 09:32

  11. Kurcy Said,

    Sziasztok !

    Megszeretnék kérni mindenkit hogy aki elkészítette és használta legyen kedves megírni a véleményét !

    Nemsokára kezdődik a szezon szeretnénk képeket kérni hogy az általatok készített fertőtlenítővel fujkodjátok a halakat ! Külön köszönet fog járni annak aki a képén valahogy megjeleníti a halmaniat ! ! ! Akár egy lapra kartonra felírja a honlapunk nevét és a megfogott halal együtt és a táblával fényképezkedik !

    Bejegyezve 2010.január.20. at 08:25

  12. doki Said,

    Alkoholt hol lehet venni? Gondolom nem a kocsmában..Gyógyszertári jó bele? Szerintem ki fogom próbálni, mert jó megoldás. Más barkács ötlet mikor várható?

    Bejegyezve 2010.február.16. at 20:12

  13. glaci82 Said,

    Én már kb 5 éve metilénkéket használok. Egy horgászboltos árulta el nekem hogy ugyan az az összetevője mint a szájfertőtlenítőknek. Kicsit hígítani kell és már használható is. Csak vigyázz vele mert nagyon megfogja a kezed……

    Bejegyezve 2010.február.27. at 17:41

Szólj hozzá!

Lépj be vagy regisztrálj itt ha hozzá akarsz szólni!

Switch to our mobile site