Hosszú kihagyás után a 2006-os év folyamán kezdtem el újra a horgászattal foglalkozni. Mivel gyerekkoromban is a finom szerelékes horgászatot kedveltem igazán, ezért elsőként két feeder, majd az idei évben egy match botot szereztem be. Ezeknek a használatát kisebb – nagyobb bukkanókkal el is sajátítottam. És ami a legfontosabb a feleségemet és a fiamat is sikerült megfertőzni a horgászszenvedélyemmel, mindez odáig vezetett, hogy az idei évtől ők is engedéllyel rendelkező horgászokká váltak.
Na de mi köze ennek az első csukámhoz? Tavaly ősszel kölcsön felszereléssel sikerült belekóstolnom a pergető horgászat örömeibe egy balatoni kikötőben, ami három alkalommal hét gyönyörű balint jelentett. Ebből egyenesen következett, hogy karácsonyra egy pergető botot kértem a családtól. A szükséges kiegészítőket pedig az idei év során szereztem be. A balatoni mólókról eddig nem nagy siker kísérte a próbálkozásaimat. Azonban július első hétvégéjét Tahitótfaluban töltöttük a Duna mellett (a Visegrádi Palotajátékokhoz itt volt legközelebb elfogadható árú szállás) és én bizony elvittem a pergető felszerelésemet is. Pénteken délután meg is vettem aznapra és másnapra a jegyet, bár többen mondták, hogy minek, ha a halat úgy is visszaengedem, de szerintem ez így tisztességes.
Az első délután egyből sikerült is beszélnem egy helyi pergető horgásszal és kifaggattam a helyi viszonyokról (mit, merre, hogyan, s mivel). Este hétkor egyenes út vezetett a vízpartra, ahol a part mentén csukára, a mélyebb vízben balinra próbálkoztam. Nagy örömömre sikerült is megfognom a pergető felszerelésem legelső „áldozatát” egy húsz centi körüli balinkölyköt, bár némi üröm volt az örömben, hogy két villantóm a Dunába „veszett”.
Az első balinom a saját felszerelésemmel
Sajnos aznap este egy-két szúnyog támadásán kívül már nem történt semmi említésre méltó. Bár nagyon fáradt voltam másnap reggel ötkor már ott álltam azon a helyen ahol a helyi horgász is pergetett.
A régi kikötő kicsit lassította a vizet…
…így ideális helynek tűnt…
…a csukahorgászathoz.
Mivel többször olvastam, hogy a csuka a folyóvizeken elsősorban a lelassuló részeken tanyázik, így ideális helynek tűnt. Elsőként egy a Balatonon már bevált (igaz balinra) 20 grammos DAM támolygó került fel a 0,16-os fonott karabinerére nem sok sikerrel.
Ekkor úgy döntöttem, hogy egy szintén DAM 25 grammos, S alakú támolygó mellett teszem le a voksot, mivel az jobban utánozza a vergődő, beteg kishal mozgását. A második dobásnál elakadás szerű érzésem volt, de amikor megemeltem a botot az akadó egyszer csak elindult! Első gondolatom a fék volt. Lazítottam is rajta egy keveset, mivel éreztem, hogy életem eddigi legszebb halával állok szemben!
Egyszerűen biztos voltam benne, hogy csuka lesz az „illető” és csak később jutott az eszembe, hogy mi lett volna, ha nem a szája szélébe akad a műcsali hármashorga? Vajon bírta volna a vékony fonott a hatalmas fogakat?
A fárasztás úgy hat-nyolc percig tarthatott, a hal a hírtelen fordulatok mellett, egy kisebb szaltóval is elkényeztetett. A végére annyira kifáradt, hogy tarkófogással elsőre sikerült kiemelnem. És ott feküdt előttem életem a hala a fűben!
Az első csukám
Az első csukám és a sikert hozó támolygó
„A Csuka a Duna és minden vizek ura!” (Kisfiam egyik kedvenc mondókája!)
Egyértelmű, hogy az ő fogsora a félelmetesebb!
Mivel hajnali negyed hat volt, így nem akartam megkockáztatni a bilincsre tételét, hogy megmutathassam a családomnak, nehogy elpusztuljon. Amúgy is az volt a terv hogy amit fogok azt visszaengedem éltetőhelyére, ezért pár gyors fotó után visszakerült a vízbe.
Újra a vízben
Mérleg nem volt nálam, és izgalmamban a hosszát is elfelejtettem megmérni, de méretei alapján 3-4 kiló közöttire saccoltam. Tudom, hogy ez a méret az újságokban található 10 kiló feletti példányokhoz képest nem olyan jelentős, de nekem akkor, abban a pillanatban az a hal volt a „MINDEN”. Az összes gondom elhomályosult a történtek fényében!
Igaz, hogy a következő két órában nem sikerült semmit fognom, de tudtam, hogy ez nap már csakis szép lehet. A családom pedig velem együtt őrült a fogásomnak, amikor megmutattam a frissen készült képeket.
Több helyen olvastam, hogy a kifogott csuka hamar visszatér rejtekhelyére, vagy a helyére hamar új áll be, emiatt másnapra, indulásunk napjára vettem egy újabb napijegyet és a fogás után nem sokkal beszakított támolygó helyett két másikat.
Másnap reggel már öt előtt a parton álltam egy 20 grammos piros-ezüst BALZER támolygóval felszerelkezve. A szombati egész napos talpalás és a korai kelések megtették a hatásukat, így az első dobás kicsit álmosra sikerült. Erre fáztam rá, mivel a parttól 8-10 méterre a tegnapi kapástól talán 1 méteres távolságra, elsőre rávágott valami a támolygómra! Akkor azt gondoltam, hogy hanyagságom miatt, nem lett meg a hal. (De másnap otthon vettem észre, hogy a frissen vásárolt támolygó horgának két ágán nemhogy szakáll, de még hegy sem volt. Bosszantó!)
Ezután már csak egy kölyökbalin szórakozott velem feljebb egy sóderes részen – bármit tettem fel neki, öt méteren át követte, majd otthagyta a csalit.
Összegezve a történéseket, még igencsak van mit tanulnom! Három villantóm és egy gumihalam bánta meg a ténykedésemet, és ha ügyesebb vagyok biztos foghattam volna több halat is (rengeteg part menti halmozgás volt a vízbe dőlt, vagy lógó fák, bokrok mellett és a nyílt részeken is), de azt mondom, hogy az élmény mindent megért, amikor életem eddigi legszebb halát láttam elúszni a Duna hullámai között.
Írta és fényképezte: Horváth Ferenc
1 Hozzászólás
A cikket 2007 év végén írtam csak úgy magamnak, de most gondoltam megpróbálkozom vele ezen a szerkesztői pályázaton. Tehát az idei év kicsit zavaró lehet a cikkben, de meg akartam hagyni eredeti állapotában. Az idei év természetesen 2007-et jelent!
Bejegyezve 2010.január.27. at 08:52
Szólj hozzá!
Lépj be vagy regisztrálj itt ha hozzá akarsz szólni!