Az utolsó murai simatok?

Bejegyzete horgász Ekkor 2010.január.31

Naponta állítólag 50 faj hal ki a Földön az emberi közre működésnek köszönhetően. Ez egy hihetetlen szám, de valószínűleg van igazság mögötte. Hát a sima tok barátunk sem egy sűrűn elforduló horgászhal, de néha hallok híreket , hogy pergetés közben a Murában egyet-egyet megakasztanak. Kiugrálós mutatványaival azonban általában kereket szokott oldani a meglepett horgász horgáról.

Mi sem meglepő, hogy a Murán és a Dráván is dívik az orvhalászat. Vannak engedéllyel rendelkező kisszerszámos halászok is, de ők vannak kevesebben.

Korábbi cikkeinkben is utaltunk arra, hogy az orvhalászatot művelők ezt a foglalkozást nem tartják bűnnek. Hiszen a folyó mellett nőttek fel, ez a megszokott viselkedésforma. Meg hát valljuk be őszintén néhány polgártársnak a lopás magától értendő, mint a régi átkosban.

Cekkeres a folyó felé kerékpározó munkásruhás ember fel sem tűnik senkinek, meg hát kimer szólni neki? Beígért verések, felgyújtom a házad kijelentések, hamar elveszik az ember kedvét, hogy „márászkodjon” a rabsicokkal. Könnyebb azt mondani, hogy senki nem csinál semmit, mikor meg ott a lehetőség mindenki hallgat, vidéken ez különösen probléma. Az emberek nem mernek belemenni bizonyos dolgokban. A saját korosztályomnál azonban én úgy látom hogy meg van a hajlam arra hogy változtasson ezeken a megszokott dolgokon!

A sok pozitív visszajelzés is ezt mutatja.

A Mura és Dráva Zala megyei szakaszán köztudott, hogy régóta dívik az orvhalászat, több tíz éves hagyományai vannak a gereblyézésnek, 4 és 6 méteres emelős halászatnak. A háló egy kis szatyorban elfér. A pálcák és a többi felszerelés a parti dzsumbujban eldugva, nem kell cipelni.

A sok-sok hírfoszlány között már korábban is megütötte a fülemet egy murai tokról szóló. Utána nézve a témának, találtam utalásokat az előfordulására, volt pár horgász beszámoló is róla, mint a fentiekben említettem. Egy tudományos feldolgozás mint Drávai halfajt említi. Mura-Dráva kapcsolatából eredően a Murában is jelentkezhet a sima tok.

A konkrét információ a Mura murakeresztúri szakaszán hálóval fogott nagy méretű tokról szólt, de mint említettem olyan legenda számba ment.

A minap a posta fiókomat böngészve egy levelet találtam amiben egy fotó volt mellékelve. Azt hittem nem jól látok, a megjegyzés annyi volt, hogy:” Ez talán az utolsó murai tok?”


Ez talán az utolsó murai tok?

Hozzáteszem, hogy maga a történet kb. 4-5 éves történet.

A képen látható barátunk éppen láncon tartja ezt a tokot, mint egy kivéreztetett disznót! Nem tudom rántva vagy paprikásnak lett e elkészítve, ez nem derül ki ugye, de kíváncsi lennék mi is történt vele. Az orvhalász kiléte ismeretes, de hát azok a fránya személyiségi jogok, de véleményem szerint így is van aki felismeri őt.

Hát íme a bizonyíték, hogy ez a ősrégi valódi hal még előfordul a Murában, annak ellenére, hogy a gátak miatt teljesen édesvízi életre van kárhoztatva.

Van azért hivatalos rekord is amit egy horgász fogott a Drávából (1989, 147 cm, 20,5 kg-os volt.

Meg is ragadom az alkalmat, hogy aki ismeri ezt a sporttársunkat, jelezze felénk, hiszen örülnénk, ha egy beszámoló erejéig tudnánk beszélni vele!

Hivatalos információk a Sima tokról

Elterjedése

A sima tok elterjedési területe a Duna medencéje (a Duna mohácsi szakaszától lefelé), ritkán előkerül a Tiszából és a Drávából is. Védett!

Megjelenése

A sima toknak 12-15 hátvértje van, az első hátvért a test legmagasabb pontja. A halnak 55-66 oldalvértje és 12-16 has vértje is van. Teste feltűnően vaskos, zömök, orra rövid, kúposan tompuló, alsó ajka egységes, középen nem szakad meg. Kerekded keresztmetszetű bajuszszálai a belső oldalukon rojtozottak. A sima tok felül élőhelyétől függően hamuszürke, vörhenyesbarna vagy sötétbarna, oldalai világosabbak. A hasoldal és a vértek piszkosfehérek. Valamennyi úszója enyhén szürke árnyalatú, a hasúszók olykor sötét foltokkal. Testhossza ritkán elérheti a 200 centimétert. Súlya általában 8-10 kilogramm, maximálisan 40-50 kilogramm.

Életmódja

A sima toknak 4 formája ismert: a Dunában, a Vaskapu-szoros (Románia) felett az édesvízi forma él, amely már nem vándorol a tengerbe, hanem a Vágban, a Tiszában, a Marosban stb. ívik. A három másik forma íváskor a tengerből úszik fel a folyókba. A Kaszpi-tenger körzetében ősszel (a teleléshez kapcsolódva a folyók mély, nyugodt mederrészeibe) vagy tavasszal vándorolnak fel. Valamennyi forma március-májusban ívik.

A sima tok tápláléka a vízfenék talajában élő gerinctelen állatok (főként puhatestűek), valamint fenékhalak.

Forrás: Google, Wikipedia

További cikkeink

8 Hozzászólás

  1. Kurcy Said,

    Egyszerűen felháborító és megbotránkoztató a viselkedése ennek az embernek.

    Hol van ilyenkor a sebfertőtlenítő és a pontymatrac ???????

    Vagy csak azokra az embere vonatkozik ezen szabályok tömkelege aki becsületes ????

    A keze törne le amikor lánccal megbecstelenítette ezt a szerencsétlen halat! Reméljük ez az illető is láncra verve fog az egyik börtön mélyén gondolkodni állatkínzás büntette miatt!

    Bejegyezve 2010.január.31. at 10:37

  2. horgász Said,

    Hálóval fogták szerencsétlent. Néhány kósza hír még akad arról, hogy pergetés közben akasztanak tokot, de mindig meglépnek fárasztás közben..

    Bejegyezve 2010.február.1. at 09:25

  3. Vass Csaba Said,

    Nyáron emeltek kettőt a Murában halászok, egyik kiugrott, a másikat hazavitték, azt hiszem, hogy 50 kilós volt…

    Bejegyezve 2010.február.2. at 22:53

  4. murai engedélyes kisszerszámos halász Said,

    Úgy 3-4 éve is fogtak 1 (vagy 2 ?) hatalmas példányt Murakeresztúron! a Pávlic … nevű engedélyes halász. (Utólagos) állítása szerint “visszaengedték”. Mások szerint megették – naná. A kaviárt is – …

    A nevemet nem írom ide, mert a Lajos nagyon tud fenyegetőzni is, bát ügyes halászember.

    Bejegyezve 2010.február.3. at 08:48

  5. A Zalai Hírlap is hírt adott akkoriban erről Said,

    Szóval nem “legenda”! Az a tokfogás hír akkor ez lehetett, és nem tudom az itteni képen a bajúszos, lehet-é (most már) bajusz nélkül, és sokkal kopasszabb fejjel az illető … is akár? ;)

    Tehát: Ez egy “felmelegített (régi) halászlé” – ami így má’ romlott. :)
    Hangulatkeltés.
    A halászok nem mind “rabsicok”. De ti szeretnétek az engedélyes egyleteket is beszüntetni. Akkor lenne csak igazán több rabsic!
    Nyugalom, kedves horgász sprtársak, nyugalom.
    Nem az emelősök miatt üresebb a Mura, de nem ám.
    És lőttek már farkast is Magyarországon – ami hasonlóan vitára adott okot. Aztán megy az élet tovább. Egy fecske nem csinál nyarat – mondhatnánk. Nem jellemző a viza vagy tok fogás, ez is csak egy ún. “rendhagyó” esemény volt itt a Murán, mint pl. medvét lőni a Mátrában talán?
    Horgásszatok, ne irigykedjetek. Ezen már nincs mit. :)
    Kellemes vízparti élményeket kívánva: Szervusztok!

    Bejegyezve 2010.február.3. at 09:09

  6. sunflowers Said,

    Te tévedsz barátom! Nem a legálisan, engedéllyel rendelkező halászokról, horgászokról szól a fáma. Hanem a RABSIC-okról, nagybetűvel. A példád nem állja helyét, mert még Mátyás korában is bűn volt lopni. Ne feledd már nem az átkosban vagyunk! Igenis a becsületes halászoknak kell maguk közül kilökni az olyan embereket akik rabsickodnak, és nem lesz rossz megítlésük. Mert akkor minden rendőr korrupt, minden nő k@rva? Ugye hogy nem. Láncon tartott tok pedig tényleg követendő példa?!! Aztán csak fogjátok addig tokot míg van, a tengerbe már ugy sem jut vissza ki fog halni, aztán majd azokkal nem lehet láncon feszíteni. A lényeg belülről kell megtisztulni halászoknak és horgászoknak egyaránt!

    Bejegyezve 2010.február.9. at 09:48

  7. nem a 'barátod' Said,

    Majd ad a Pávlicz Lala a pofátoknak! Szerintem a képen ő van, és engedélyes halász az. Ahhoz szólt a komment, amit a KÉP mutat! Nem a cikkhez. pont.hu :)

    Bejegyezve 2010.február.26. at 05:58

  8. horgász Said,

    A sima tok meg Magyarországon védett! a kertben állva gondolom nem engedte vissza…Nincs miről beszélni!!!

    Bejegyezve 2010.február.27. at 07:36

Szólj hozzá!

Lépj be vagy regisztrálj itt ha hozzá akarsz szólni!

Switch to our mobile site