Próbáltuk mi is az utolsó napokat is horgászattal tölteni, már amennyire a munkáink ezt megengedték. December 29-én neki is indultunk, hogy megejtsük az év utolsó pecáját, néhány csukával színesítve a fogási naplónkat. Nagyon nagy készülődést nálam nem igényel a csukázás a botok mindig bevetésre készen állnak. Csalihallal már az ősszel feltankoltunk, igaz sok-sok gond volt velük, de pár darab még mindig bevetésre várt. A megérkezés is már tartogatott meglepetéseket, mivel a tóhoz vezető úton még régi sorompó van, általában dudálni kell, hogy felnyissák, mert állandóan zárt állapotban van. Hát ez meg is történt, aztán a nagy csend. Nemsokára jött is a vasutas néni, aki közölte, hogy nem biztos hogy fel tudja nyittatni, mivel befagyott, majd hogy oldja a fagyást egy jó vödör meleg vízzel kupán öntötte a sorompó nyitót szerkezetét. Na ebből gyaloglás mondta is Csabinak, de van Isten, ki lehetett nyitni a sorompót. Pár perces zötykölődés után már lent is voltunk a tónál. Nézem a nagyobbikat, minden ok, nincs befagyva, nézem a másikat hát frankó , teljes jég páncél, meglátszik, hogy szélvédettebb helyen van.
Első gondolatom, ami eszembe jutott, hogy itt aztán nem lesz hal fogás csak fagyoskodás, gyorsan meg is jegyeztem, de összenéztünk, akkor is maradunk hiszen ez az év utolsó pecája. Bebaktattunk a helyünkre, hogy a minden hájjal megkent halainkat kapásra bírjuk! Közben én végig azon gondolkodtam, hogyan lehetne feltörni a jeget, de semmi sem jutott az eszembe. Közben Csabi le-föl járkált, láttam, hogy a megoldáson töri a fejét.. Nem sok kellett mikor már láttam az arcán az Isteni gondolatot megvillanni, szinte majdnem hátradőltem a padon, hogy mi fog ebből kisülni.
Van a szemetelésnek is jó oldala, PET palack a susnyásból kiszed vízzel megtölt, nyakára kötelet köt, majd elkezdi az ember a maga előtt lévő jeget bombázni! Nagyon jó móka tudom ajánlani mindenkinek! A szomszédban lévő vendég horgászaink is érdeklődve figyelték a bombázás eredményét, ami meglepően jól működött.
A szemét kreatív felhasználása…
Hát teltek múltak az órák nem fogtunk semmit, lassan már azt sem tudtam hogy a lábamon mennyi ujj van, annyira fáztak. Mondtam Csabinak itt a vége fuss el véle, zárjuk le ezt az évet és menjünk haza. Még egy utolsó pillantást dobtam a víz felé majd hátat fordítva kiballagtunk a kocsihoz..
Képek a galériában itt alul:)))
