Kedves Halmánia Olvasók!
Ezúton szeretném bejelenteni, hogy ezennel elindítom a „Bojlizás ésszerűen …” cikksorozatomat.
Megpróbálok minden olyan dolgot felfedni, amit csak lehet a bojlizás szempontjából, melyben szerkesztőtársaim is segíteni fognak. Az alapoktól kezdem és minden témára kitérünk társaimmal, amire csak lehet. Tudom, hogy nagy fába vágom a fejszémet, s egyeseknek bökni fogja a szemét, de amire kitavaszodik és érdemben fel kell használni a tudást a vízparton, addigra reméljük mindenkinek lesz annyi rálátása a bojlizásra, amire azt mondja: „Hiszen ez nem is olyan nehéz csak kábítottak eddig …”
A cikkek mindig előre meglesznek adva, hogy mi lesz a következő, és akinek van hozzá anyaga, ötlete, képe, illetve ha valami nem érthető számára adott témában, nagyon szívesen fogadjuk az alábbi e-mail címen: Mindenki, aki segíti munkánkat, neve a cikk alján fel lesz tüntetve.
Véleményeket ki lehet fejteni a cikk alatti fórumon.
Bevezető cikkem
Ismerjük meg közelebbről célhalunkat: a pontyot !
Kanyarodjunk vissza a múltba:
A ponty származását tekintve heves viták dúlnak. Thienemann nézetei szerint Kína, Japán, Közép- és Kis-Ázsia egészen a Fekete-tengerig nyúló térségeinek vizei képezik a ponty eredeti hazáját. Európai elterjedéséről semmit sem lehet bizonyossággal állítani.
A görögök és a rómaiak már ismerték és tavakban tenyésztették, felismerve értékes húsát. A középkorban szerzetesek nevelték, nagyra becsült böjti étel volt. Honos Spanyolország, Franciaország (a világrekord 37 kg-os példány is innen származik), Olaszország, Portugália, Svájc, Hollandia, Bulgária, Oroszország, Törökország, Románia, Magyarország számos vizében. Európa majdnem minden édesvizében megtalálható az északi szélesség 60. fokáig. Nem található viszont Finnországban, Skandinávia északi részén és Kelet-Szibériában. Gazdag állomány él viszont a Fekete-tengerben, Kaszpi-tengerben, Aral-tóban. Jó fogási eredménnyel kecsegtet a Duna-delta, Magyarországon a Balaton, a Tisza, Körösök, Dráva, Száva.
Egyes európai népeknél a mi megbecsült pontyunk szeméthalnak van titulálva és tömegesen gyártanak szebbnél szebb egyedekből kutya-macska tápot, különböző állateledel konzerveket stb. Ha hiszitek, ha nem, trágyát is gyártanak magas szerves anyagtartalma miatt, melyet a növények igen csak megköszönnek burjánzásukkal. Engedjétek meg, hogy elmeséljek egy személyes történetet, hogy jártam: Holland ismerősöm – igen nagy horgász kint – és amikor hazajött pihenni, megkért, hogy menjünk el horgászni. El is mentünk egy magántóra, hogy biztos legyen az élmény, s nagy eséllyel fogjon is valamit. 10 perc után fogott egy pontyot. Láttam rajta, kerekedik a szeme, de én büszke voltam: nos mesés horgászat elé nézünk. Majd egy fél óra múlva megint fogott egy 4 kilós potykát. Örültem neki végre eszik hal! Majd egy fél óra múlva megint akasztott egy szebb pontyot, de majdnem földhöz vágta a botját. Kérdezem tőle mi a baj … Erre mérgesen mondja, hogy nem érti, miért viszem olyan vízre, ahol ennyi hulladék hal van. Ő ehhez nem szokott hozzá, s fogjunk már végre valami normális halat. Csóváltam a fejem: 2 óra alatt 13 kiló pontyot fogott, ám lehet, kicsik neki… Majd mellettünk egy fiatal srác fogott egy kicsi süllőt. Erre ismerősöm – mint akinek elment az esze – futott oda, hogy látod ő tud normális halat fogni. Ekkor esett le a tantusz, hogy a ponty, a keszeg és a nekünk gasztronómiai értékeket képviselő növényevő halak számára nem sokat jelentenek, úgy van velük, mint mi a törpeharcsával.
Aztán elkezdtünk beszélgetni erről az egész dologról és elmesélte, hogy az ő kultúrájukban ez nem megszokott, hogy pontyot, keszeget egyenek, mert zsírosak, illetve mindent megesznek ezek a halak, olyanok, mint a sertések. Az ő kultúrájukban fő az egészség. Ekkor gondolkodtam el ezeken a zsírsavakon és hogy mi mennyire messze vagyunk az igazi európai népektől, akik még a halat is megválogatják, melyiket eszik meg. Nálunk meg örül az ember, ha eszik néha egy kis halat…
A partra kidobált pontyok melyek nem képviselnek értéket ott…
Vajon belőletek kutya vagy macskatáp lesz,… ne adj’ Isten szerves trágya virágoknak ? ? ?
Vége a történetnek irány tovább…
A ponty édesvízi hal, barakkvízben (kevert víz) is előfordul, de csak az alacsony sótartalmat viseli el. Fokozottan érvényes ez az ivadékra, amely 7 ezreléket meghaladó sótartalom esetén elpusztul, az idősebb példányok legfeljebb 12 ezrelékes sótartalmat képesek elviselni. Steffens feljegyzése szerint a Salton-tóban (Dél-Kalifornia) a ponty 18,6 ezrelékes sótartalom mellett is megél.
A dús növényzet viszont fontos a számára, nemcsak rejtekhelyet jelent a halnak, hanem táplálékot és ivóhelyet is.
A víz oxigéntartalmával kapcsolatos igénye szerény, a ponty az oxigént különösen hatékonyan hasznosítja. Oxigénszükséglete nő a víz hőmérsékletének emelkedésével, mivel ilyenkor többet mozog, illetve több táplálékot vesz fel. Amennyiben a víz oxigéntartalma lecsökken, a ponty másodlagos levegőfelvételhez folyamodik, a vízfelszínen levegőt szippant (pipál), sőt egyes esetekben bőrön keresztül is tudja az oxigént hasznosítani.
Szaporodás, egyedfejlődés
Általánosan
Ideális esetben, vagyis 18-20 fokos vízhőmérsékletnél és kedvező ivóhelyek meglétekor az ivarérett halak májusban és júniusban ívnak, bár az ívás elhúzódhat július közepéig is (kedvezőtlen vízhőmérséklet). Az ívás természetes vizekben szakaszos, vagyis akár napokig, vagy hetekig is eltarthat. Hidegfront-betörés hatására az ívási folyamat megszakad, az ikrásokban képződött ikra visszafejlődik, és a hal szervezetében komolyabb károsodás nélkül felszívódik.
Egyes számítások szerint a ponty kedvező esetekben testsúly kilogrammonként 100 000-200 000 ikrát rak, egyes – igen súlyos nőstények – több, mint 1 millió ikrát képesek kibocsátani.
A megtermékenyített peték a fenékre süllyednek. Üveg tiszták és enyhén sárgás színűek, átmérőjük 1,5 és 2 milliméter között mozog. A lárvák a vízhőmérséklettől függően 38 nap múlva bújna ki az ikraburokból, 4-5,5 milliméter hosszúak. A has alatt világossárga szikzacskó található, mely biztosítja első nyolc napi élelmüket. A lárvák még úszni nem tudnak, fejjel előre lesüllyednek a fenékre, itt ragasztómirigyükkel tapadnak meg. Egy nap után úszni kezdenek. Első úszásuk folyamán a vízfelszínre igyekeznek, hogy levegőt szippantva megtöltsék úszóhólyagjukat. Gyakran több napig is eltart, míg feltöltik az úszóhólyagot levegővel.
Hazai viszonylatban
A pontyok nálunk 2-3 éves korukban válnak ivaréretté, s vesznek részt az ívásban fűvel,sűrű növényzettel borított kiöntésekben,partszéli sekélyeken. Az ikrás testsúlykilogrammonként 150-200 ezer ikrát érlel, ezek a vízben 2-2,5 milliméteresre duzzadnak,és a növényzetre erőteljesen odatapadnak, ezért is nevezik a ponty ikráját ragadós ikrának. Kikelésükhöz 60-70 napfok szükséges, például 20 fokos vízben 3-3,5 nap. A kikelt 6-7 milliméteres lárvák 4-5 napig a növényzeten függenek, majd megkezdik önálló táplálkozásukat. Az ívásra a víz 18-20 fokos hőmérsékletén kerül sor, ez általában április végétől június végéig terjed. A napsütötte reggeleken a nász nagyjából így zajlik le: a kisebbik ponty – nyilván a tejes vagyis a hím – körül úszkálja a nyugodtabb ikrást, aki először a fenéken a tejeshez képest ferde helyzetet elfoglalva lebeg, majd szorosan egymás mellett, párhuzamosan helyezkednek el. Egyszer csak a két hal teste szinte egyszerre megremeg, kiengedik az ikrát és a tejet. Ezt szünetekkel többször is megismétlik. Mivel a halak násza sok helyütt sajnos kézzel fogható szaporulatot alig eredményez – például a Ráckevei-Dunán természetes ívásból származó ivadékot nagyon ritkán lehet fellelni – mesterséges szaporítással tartják fönn az állományt. E területen a magyar szakemberek nagy nemzetközi tekintélynek örvendenek. A legkorszerűbb, úgynevezett Wojnarovich-féle eljárást szerte a világon alkalmazzák a ponty mesterséges szaporítására. Ennek lényege: meleg vizes, fűtött keltetőházakban a legkiválóbb tenyész halakat hipofízis oldat befecskendezésével a legmegfelelőbb időpontra állítják be ívásra kész, érett állapotba. A kimasszírozott ikrákra tejet fejnek és a megtermékenyült ikrát Zugger-üvegekben keltetik. A gondos neveléssel testsúlykilogrammonként így 15-20 ezer ivadékot nyernek. Az ivadékokat 2-3 éves korukig tovább nevelik telepítésre .A kétnyarasok telepítése a leggazdaságosabb, mert azok a következő év második felére horog érett méretre nőnek. A háromnyarasok már méretesnek számítanak, de a telepítésük drágább. Több helyen a horgászok igénye miatt mégis ezeket helyezik ki a vizek gazdái.
Körülbelüli halárak tógazdáknál 2009-es adat
|
egynyaras ponty |
60-250 g |
680 Ft/kg |
|---|---|---|
| kétnyaras ponty | 200-400 g | 600 Ft/kg |
| piaci ponty | 1-3 kg | 500 Ft/kg |
| extra ponty | 6 kg felett | 1000 Ft/kg |
Korszerű halnevelés, rendezett környezet !
Messze még az egy nanyaras állapot…
Táplálkozás
A pontyivadék az első időben apró állati és növényi szervezetekből él. Kerekesférget, vízibolhát, kandicsrákot, víziászkát, kérészeket, és mindenféle lárvát fogyaszt. Különösen kedveli az iszapos részeken meghúzódó árvaszúnyoglárvát. A ponty növényi táplálékot is felvesz, elsősorban algákat, de fogyasztja a friss növényi hajtásokat is. Nevezhetjük a pontyot mindenevőnek. A nagyobb pontyok számára esetenként a kisebb halak is táplálékul szolgálhatnak, de a ponty ettől még nem ragadozó. Számos alkalommal láttam, hogy süllőző horogra felfűzött küsszel fogtak termetes pontyot, pedig pontyozásról szó sem volt. Étlapján megtalálható mindenféle féreg, csiga, kagyló, pióca, szitakötőlárva, szúnyoglárva, tehát minden, ami az iszapban rejtőzködik. Az utóbbi 2 mondat nagyon fontos lesz a bojlizás szempontjából, hogy mivel is táplálkozik természetes közegében halunk. A táplálékot a ponty a harmonikaszerűen előrenyúló vastag, húsos szájával veszi fel, majd garatfogaival felaprítja.
Pontyszájak
Vastag, húsos, kerekded szájszerv
Gyomra nincs, a táplálék közvetlenül a hosszú béltraktusba kerül.
Itt jegyezném meg, hogy ha pontyra horgászunk és kukoricával etetünk, vegyük a fáradtságot, hogy beáztatjuk a kukoricát néhány nappal előtte, mivel halunkban olyan szorulást, illetve puffadtságot okoz, hogy attól szenved, illetve bele is dögölhet, ha mohó. Nemrégiben olvastam egy angliai tóban élő pontyról… Ezt a kapitális halat mindenki megszokta fogni és még becenevet is adtak neki. Már – már védjegye volt a tónak ez a hal és a horgászközösség is szerette ezt a halat. Mikor egyszer csak szerencsétlen hal beledöglött a száraz kukoricával való etetés következményeibe. Sok horgász képekkel zarándokolt a tóhoz, hogy lerója tiszteletét a közismert hal előtt és egymás között megosszák élményüket a hallal.
Nos figyeljünk oda ezekre a dolgokra mivel nekünk kis fáradtság, de kiszemelt halunk életével játszunk. Arról nem is beszélve, hogy amelyik hal kapott egy ilyen bélgyulladást az napokig nem eszik…
Továbbiakban megemlíteném, hogy a táplálékfelvétel igen intenzív 20 Celsius-fok feletti hőmérsékletű vízben, viszont még az 5 fokos vízben is táplálkozik (ezt igazolják a léki pontyhorgászok fogásai is). A tartós koplalást a ponty hiteles vizsgálatokkal alátámasztva kb. 600 napig viseli el.
Egy potenciális fehérje és táplálékforrás a kagyló
Egy tipikus táplálkozási életkép pontyok körében
Jég alól is lehet pontyot fogni
Nem is olyan kicsi
Növekedés, életkor avagy miből lesz a „cserebogár”
Jó feltételek mellett igen gyorsan növekszik a ponty. Háromnyaras korára tógazdaságokban elérheti a 35-45 centiméteres hosszúságot és az 1-2 kilogrammos súlyt. Érdekes összehasonlítást lehet felállítani az egymás mellett előforduló vadponyt és tenyészponty között. Egyes évjáratokban a vadpontyok mindig kisebbek voltak, mint a tenyészpontyok. A ponty lehetséges életkoráról régebben fantasztikus elképzelések uralkodtak. Ma már a pikkelyminták vizsgálatával egészen pontosan meg tudják állapítani a ponty életkorát. Például egy 20 kilogrammos ponty életkora bizonyíthatóan 12 év volt. Ugyanakkor egy svéd rekordhal, amely 19,30 kilós volt, életkora viszont 30 év. Maximális életkor a pontyoknál kb. 35-40 évre tehető, de előfordulhatnak szélsőséges esetek is.
A jövő nemzedéke…
Hol keressük
A ponty a lassú folyású folyó, illetve lassú áramlású állóvizeket kedveli. Mivel oxigénigénye csekély, és némely változata (bőrponty, tükörponty) képesek a légköri levegőt felvenni a bőrön keresztül, ezért ilyen helyeken kell keresnünk. Magyarországon szinte minden vízben előfordul, “nemzeti hal”. A horgászzsákmány jelentős részét ez a hal teszi ki. A folyóvizekben a kőgátak mögötti langós részeken, kisebb öblökben, partbiztosító kőrézsűk mentén, torkolatoknál találjuk meg. Az állóvizeken vándorol, ősszel a lehűlő vízben a mélyebb részeket keresi fel a téli nyugalmi időszak eltöltésére, ilyenkor is táplálkozik.
Amint melegszik a víz elkezd mozogni, mivel élelem után kell néznie, s gyakran előfordul, hogy tavasszal a part menti zónában csipegeti az apró állati és növényi szervezeteket. Amint egyre melegszik a víz, a ponty elkezd keresni valamilyen fedezéket, ahol élelmet is talál és el is rejtőzhet. Kitűnő erre a partmenti nádas, illetve a hínarasok. A nagy nyári melegben amikor a víz oldott oxigénszintje alacsony, a ponty gyakran feljön a vízfelszínre és légköri levegő szippantásával pótolja az oxigént, ekkor látott hallá válik a ponty, de ilyenkor a legnehezebb megfogni. Vannak viszont árulkodó jelek, amiről fel lehet ismerni, hogy pontyok tartózkodnak a horgászhelyünkön. Egyik ilyen jellegzetes a ponty vízből való kiugrása, ez főleg nyári melegben tapasztalható.
A vízfenékről felszálló buboréksor is lehet jele a halnak, ám könnyen össze lehet keverni a fenékről felszálló gázokkal. Fő jellemzője a “pontytúrásnak”, hogy a buboréksor egy bizonyos irányba halad. A nádszálak finom ütemes rezgése is lehet bíztató jel, ekkor a ponty éppen az egyik legkedveltebb táplálékát, a vándorkagylót csipegeti a nádszálak tövéről. Nagyobb pontyok képesek a nádasokban utakat, járatokat vágni, vagyis „váltókat” készíteni, ahol szívesen tartózkodnak. Ezekbe a folyosókba lógatva az úszós készségünket, gyakran kellemes meglepetés érhet bennünket.
A váltók között „guberáló” ponty
Az akadóban megbúvó ponty
Kapási idők
A ponty gyakran szeszélyes halként viselkedik, főleg azokon a vizeken ahol megfelelő mennyiségű táplálékot talál, ilyenkor bizalmatlanná válik, a vízben gyanúsan úszó, lebegő csalival szemben. Egész évben fogható, még jég alól is, persze ehhez meg kell találni a bandázóhelyet.
A napszak tekintetében sincs semmi különleges, éppúgy fogható éjjel is, mint nappal. Gyakran az esti, éjjeli, illetve a hajnali órák kedvezőbbek, főleg állóvizeken (érdemes naplót vezetni a fogásokról, amire tüntessük fel, hogy a nap mely szakában, milyen időjárási körülmények között fogtuk a halat).
Ez a hal viszont eléggé érzékeny az időjárásra, főleg a frontokra, illetve a frontokat kísérő légáramlatokra. Hidegfront betörés előtt, mikor a déli szél megélénkül (meleg szél fúj), az idő fülledt meleg, főleg nyári napokon, a ponty étvágya csökken, miután betört a front és megérkezett a hűvösebb levegő, a szélirány északi, észak-keleti irányú lesz, a ponty elkezd enni, gyakran annyira, hogy egymást érik a kapások. Amint az időjárás megnyugszik, frontmentessé válik, a ponty étvágya kissé csökken, de még ekkor is eredménnyel fogható. Melegfront betörés előtt az étvágya visszaesik, s amíg tart a front kevés táplálékot vesz magához.
Táplálkozást befolyásoló tényezők, avagy 13 alapszabály:
1. Időjárási frontok
2. Évszak, napszak, a nappalok és az éjszakák hossza
3. Napfény, az átvilágított vízréteg vastagsága, vagyis az átlátszóság
4. A napi hőingás, a víz hőmérséklete, továbbá a különböző hőtartalmú vízrétegek vastagsága
5. Széljárás, uralkodó szélirány, szélerősség
6. Légnyomásváltozás
7. Holdjárás
8. Az áradás és apadás gyakorisága, időtartama
9. A sodrás erőssége
10. A víz oldott oxigéntartalma
11. A vízben felhalmozódó szerves anyag mennyisége
12. Az adott horgászvíz természetes táplálékbázisa
13. A pontyok életkora, életkorhoz kötött kondíciója, egészségi állapota
Horgászmódszerek nagyvonalakban:
A klasszikus pontyozó szerelék az úszós. Ezek közül is többfélét lehet alkalmazni. A hagyományos osztott súlyú szereléket nyílt vízen alkalmazzuk, ahol nem akarjuk, hogy a csali a vízfeneket érje. A súlyozása úgy történik, hogy több apró ólmot helyezünk el a zsinóron, ezáltal kapásnál az úszó vagy elmerül, vagy kiemelkedik. A hal számára szinte észrevétlen, amint az apró súlyokat megemeli. Ugyanígy súlyozzuk a feltolós szereléket, viszont ennél a módszernél hosszú szárú úszóra van szükségünk. A felfektetős szerelék lényege, hogy a csali a fenéken van a zsinóron lévő súllyal együtt, kapáskor a ponty felemeli a csalit, vele együtt a súlyt, és az úszó felfekszik a víz színére. Itt kedvező a kissé tömzsibb úszótípust választani. Gyakran, főleg nádi pontyozásnál alkalmazzák az ún. lemezantennás úszót, amely törzsébe egy műanyag lemez van beleépítve. Úgy kell a zsinórra felrakni, hogy a lemez a horgásszal szembe legyen, fokozottan érvényes éjszakai horgászatra ez a szabály, különben bárhogy világítjuk meg, nem látjuk az úszót.
Fenekező módszerrel is eredményesen horgászhatunk pontyra, főleg ott ahol a parttól messzebb tanyáznak és úszós készséggel már nem lehet elérni őket. A fenekező módszerek között is van többféle. Van, mikor a súlyt a szerelék végére tesszük, ilyenkor végólmos szerelékről beszélünk. Különböző lehet az ólom formája is, folyóvizeken inkább laposat, állóvizeken a gömbölyűket részesítsük előnyben. Csúszóólmos módszernél a hosszirányban átfúrt ólom a zsinóron szabadon fut, tehát a hal mikor felveszi a csalit, akkor csak egy idő után érez ellenállást. Az ólom formája itt is változó, a gömbólmot inkább állóvízre, a lapos tégla ólmot folyóvízre alkalmazzuk. Amikor etetőanyagot is akarunk juttatni a csali mellé, akkor etetőkosaras szereléket alkalmazzunk. Az etetőkosár egy bordázott, belül üreges, vagy drótból, vagy kemény műanyagból készült eszköz. Ebbe lehet belegyúrni az etetőanyagot, ami a vízre érés után (attól függően, hogy milyen keményre gyúrtuk), kimosódik a víz által, és felkelti a halak figyelmét. Újabban etetőanyag pezsgőtöltetet is árulnak a szaküzletek, amelyből pezsegve oldódik ki az etetőanyag. Az etetőkosarat is felszerelhetjük csúszó, illetve végszerelékként is.
A bojlizó módszer az utóbbi időben terjedt el, és forradalmasította a pontyhorgászatot. A bojli tulajdonképpen csak fantázianév, ami tésztát jelent. Ezt a csalit lehet kapni a szaküzletekben, de házilag is elkészíthető. 1 kg tészta alapanyaghoz kb. 10-12 db tojást kell hozzáadni, ez biztosítja a tapadást, és a megfelelő mennyiségű fehérjét, ami a halaknak nagyon fontos táplálék. A tészta másik alapanyaga a búzaliszt, vagy a kukoricaliszt, amely kellő mértékben összetapad. Adalékanyagként adhatunk a tésztához különféle aromákat (ne túl nagy töménységben, ugyanis ellenkező hatást fejthet ki), adhatunk hozzá vérlisztet is – nehéz beszerezni ugyan, de leképesztő hatással van a halakra (főleg vágóhidakon juthatunk hozzá). A tésztát, miután kellően összegyúrtuk, 10-15 mm átmérőjű, pontyszájba illő gombócokat fomáljunk belőle. Ezután forró, de nem lobogó vízben főzzük, amíg fel nem jönnek a felszínre, és még utána 2 percig. Ha kiszedtük, egy szegfúróval, tűvel, vagy direkt erre kifejlesztett bojlifúróval kifúrjuk, zsinegre fűzzük, száraz meleg helyre tesszük száradni. Egy hét múlva a golyók olyan kemények lesznek, hogy a betonra ejtve acélgolyóként pattannak vissza. Amennyiben azt akarjuk, hogy a golyók ne süllyedjenek a fenékre, hanem lebegjenek, akkor két speciális módszert alkalmazhatunk. Vagy a golyókat a főzés után forró sütőben kisütjük, vagy a tésztába összedolgozáskor apró hungarocellgolyókat teszünk, esetleg parafaörleményt. A golyón átfűzünk egy zsinórt (cérna, bojlielőke), a végére egy műanyag stoppert rakunk (ez lesz az ütköző).
A felszerelés úgy általában:
Mivel a ponty óvatos hal, ezért csak indokolt esetben alaklmazzunk erős felszerelést, főleg ott, ahol nagyobb példányokra is lehet számítani.
A bot legyen 3-3,5 m hosszú parabolaakciójú, úszós horgászatnál lehet egy kicsit hosszabb is. Dobósúlya úszósnál 40-80 g, fenekezésnél, 60-150 g.
Az orsó elsősorban peremorsó, 40-70-es zsinórkapacitású, vagy nádi pontyozók esetében a multiplikátoros orsó használata a legkedvezőbb, ha fonott zsinórt használnak. A zsinór vastagsága döntő szempont lehet. Tavasszal, mikor finomabbak a kapások, 25-ösnél ne használjunk vastagabbat, nyáron, ahol kapitális példányok vannak, ott is elegendő a max. 0.35 mm átmérőjű zsinór. Előke alkalmazása mindig célszerű, általában 0,5 mm-rel vékonyabb, mint a főzsinór. Amióta megjelentek a multifil (több szálból fonott) zsinórok, könyebb lett a horgászat, mivel vékonyabb zsinórok elképesztő szakítószilárdsági tulajdonságokkal bírnak, egyetlen hátrányuk viszont, hogy hamar gubancolódnak.
Horog tekintetében meg kell jegyeznünk egy örök érvényű szabályt: inkább válasszunk minőséget magasabb áron, mint az orrunk előtt törjön el a horog egy kapitális példány fárasztásánál. Növényi eredetű csaliknál a nagy öblű, élő csaliknál a kis öblű, hosszú szárú horgot használjuk. Sok márka van a piacon. A horogpróbát érdemes elvégezni úgy, hogy veszünk egy parafadugót, abba beleszúrjuk a horoghegyet és elkezdjük húzni: ha elpattan a horog, akkor túl keményre edzett, nem jó, sőt akkor sem jó, ha kihajlik, mert az túl lágy. A legmegfelelőbb akkor a horog, ha a dugóba beleszúrva enyhe feszítésre rugalmasan válaszol.
Csalik dióhéjban:
A ponty étlapja változatos, így elég széles a választék csalikból. Tavasszal, ősszel inkább állati eredetű csalit alkalmazzunk: szóba jöhet a giliszta, a lóbogár, csontkukac (csonticsokor), sőt előfordult már, hogy nagyobb példányai a ragadozóknak felkínált kisebb halakat is elkapták. Télen, a hideg vízben nagyon eredményes a kockára vágott löncshús. Növényi eredetű csalikat főleg tavasz végén és nyáron használjunk: itt meg kell említeni a legelterjedtebb csalit, a kukoricát, amelyet ma már többféle ízben, keménységben állítanak elő. A mai napig eredményes az Alcsiszigeti Holt Tiszán az öreg kukorica, ugyanis egy kicsit kemény, a keszeg nem tudja leverni. A másik rendkívül közkedvelt csali a kifli csücske, amit pár napra egy nejlon zacskóba téve megpuhítunk és beleszújuk a horgot, Csalizhatunk puffasztott rizzsel, főtt sárgarépával, csillagfürttel, pellettel stb . A már említett tésztacsalik, vagyis bojlik igen eredményesek, ízesítésük tekintetében széles a skála, a méztől az eperig, a halason keresztül bármilyen aromát használhatunk.
Csalik tavasszal,nyáron,ősszel,télen…
Az etetés nagyon fontos lehet a pontyhorgászatban. A halak általában megjegyzik, hogy hol kaptak táplálékot és visszajárnak ide. Fokozottan igaz a bojlis horgászatra, ugyanis a csalihoz hozzá kell szoktatni a pontyot, mert a vízben nem igen talál ilyen táplálékot. A csalikat (kukoricát, bojlit, kenyérgyurmát) lehet színezni, ez főleg azokon a vizeken válhat be, ahol túlhorgásszák a vizet, és a pontyok bizalmatlanná válnak a hagyományos színű csalikkal szemben.
Fárasztás, kiemelés, élvetartás:
A pontyok kitartó harcosok, még az utolsó pillanatban is tartogathatnak meglepetéseket a horgász számára. Nagyobb pontyokra jellemző a hosszú egyenletes kirohanás, ha nincs elég zsinórunk gyakran elveszítjük a halat. Általában megakasztás után szokták elveszíteni a legtöbb halat, mert a horog nem jól akad, ezért semmi esetre sem erőltessük. Amint a hal fárad, lassan körözni kezd, egy-egy ilyen fordulónál kényszerítsük a vízfelszínre és levegőztessük meg. Egy idő után oldalára dől és hagyja magát vontatni…még ekkor se teljes a győzelem, ugyanis még egy kritikus mozzanat hátra van, a szákolás. Ilyenkor szokott a ponty megugrani a szák láttán, ezért semmi esetre sem a szákot toljuk a hal felé, inkább a halat húzzuk a vízbe tartott szákra és egy határozott emeléssel emeljük meg a szákot, majd a szák elejét fogva emeljük ki.
A ponty élve tartása szákban, illetve sűrű szövésű hálóban történik . A felkantározást és mindenféle kötéllel való kikötést nem tartom etikusnak sőt ellenzem! Most már olcsón lehet kapni pontyzsákokat, amik elég nagyok és erősek, hogy halunk nyugodtan kibírja a horgászat végét.
Helytelen haltárolási mód „leborotválja „ a halat
Helyes tárolási mód halaink számára
Írta: Kurcz Gábor (kurcy)
Forrás: Wikipédia, Google, Sulinet
