A 2009-es év számomra gyengébb volt mint az azt megelőző. De nem bánom, mert sok szép helyen jártam és egy kis fárasztásban is volt részem.
A Sebes-Körösön horgászok a legtöbbet. Ez egy szeszélyes folyó szeszélyes halakkal. Régen fantasztikus domolykóállománnyal rendelkezett ami mára már gyérült. Egyre kevesebb és kisebb egyedek jönnek. Továbbá megtalálható az összes többi halfaj ami a nagyobb folyókba van ( Duna, Tisza). Van benne harcsa, süllő, ponty de még menyhal is, persze sokkal kevesebb mint az előbb említett vizekben. Nem kívánom részletesebben leírni a vizet, holott méltó lenne rá, hanem inkább az egyik történetemet szeretném megosztani veletek a sok közül ami ehhez a folyóhoz köt.
Tavasszal a tilalmi időbe sem szüneteltetem a hobbimat, de ilyenkor persze csak a megengedett pergető horgászatot gyakorlom. Egyébként egész évben pergetek, ritka az a horgászat amelyiken ne venném elő a pergetőcuccot, még ha csak 10 percre is. Mindemellett örömömet lelem feederezésben, matchezésben, folyóvízi úsztatásban, pontyozásban és bármilyen horgászmódszerben igyekszem megállni a helyem. Nade visszatérve a vízhez, egy magas betonlépcső környékét céloztuk meg édesapámmal. A lezúduló vizet sziklák fogják fel és utána kiszélesedik és mélyül a meder. Mivel sokat horgászom itt, nagyjából feltérképeztem a medret és igyekszem elkerülni az akadókat. Két nagy vízalatti akadó közötti terület ideális rablóhalazó hely a maga 3-4 méteres mélységével és homokos-sóderos talajával. Itt domolykózás közben be szokott jönni süllő és csuka is. Az utóbbi gyakran szákolás előtt menni is szokott az acélelőke hiánya miatt. A délutánt végigpergettem eredménytelenül. Fejesre és balinra dobáltam a gyorsabb és sekélyebb részeken. A nap már kezdte narancssárgára festeni a betont, a fákat és úgy az egész tájat. Ilyenkor valami megindul bennem, a véremben és ez a vadászösztön. Az adrenalin szintem megemelkedik és tudom, érzem, hogy bármelyik pillanatban elkezdődhet a vacsora a halaknál. Gyorsan felkötök a zsinórom végére egy acélelőkét és egy piros fejű jiggel ellátott sárga twisterrel indítok. Az első dobások üresek de nem váltok műcsalit. A szememmel a vizet kémlelem, hátha látok egy rablást, de semmi. Nem aggódok, jólesik nézni a környezetemet. Amikor a csali közel van reflexszerűen odapillantok és az utolsó pillanatban veszem észre, hogy a mélyből a műcsalim után úszik egy kilón felüli csuka. Sajnos már késő volt, mert túl rövid volt a kint lévő damil. Próbáltam visszavezetgetni a twistert de már gyanús lett a csukának és visszafordult a mélybe. Még próbálkoztam, de aznap nem volt több érdeklődő. Jövőhét szombatra esett Május elseje aminek a megünneplése másodikára lett elhalasztva különböző okok miatt. Mivel a szombat az szombat, így édesapámmal elindultunk délután ugyanarra a helyre. Az egy héttel korábbi eseten felbuzdulva gyors összeszerelést követően repült is ugyanaz a műcsali ugyanarra a helyre. Miközben igyekeztem minél jobban végigpásztázni a medret elakadtam egy vízalatti farönkben és ott maradt a műcsalim. Mivel még egy ugyanolyan nem volt, így kénytelen voltam valami mást keresni.
Egy közepes méretű, mélyre törő kétrészes olcsó woblerre esett a választásom aminek élénk színe van és volt már vele egy kapásom a Fekete-Körösön, csak leakadt amiért a rajta lévő gyári horgokat okoltam, amiket azóta már kicseréltem. Az acélelőke kicsit rontott a mozgásán ezért direktbe kapcsoltam. Igyekeztem mélyen vezetni és vízközt is, de nem tudtam kapást kicsikarni. Kicsit már kezdtem feladni és gondoltam továbbállok apró woblerekkel üldözni a fejeseket és balinokat az est utolsó órájában, de azért még megejtettem a néhányadik ”utolsó dobást”. Egy néhány méterre lévő vízalatti farönk irányába dobtam, oda ahol elvesztettem a twisteremet és a spiccet feltartva elkezdtem lassan bevontatni. Amikor a wobbler már előttem volt megismétlődött a múltkori jelenet. Az akadó felől úszott utána egy csuka félreérthetetlen szándékkal… Szinte megállt az idő körülöttem és igyekeztem nem pánikba esni, hogy megint elkövetem a múltkori hibát. A wobbler olyan közel volt, hogy kiemelhettem volna a vízből. Fokozatosan lassítottam a tempón amíg szinte teljesen meg nem állt és a felszínre emelkedett és ekkor ahogy megindítottam, szinte abban a pillanatban alulról beszívta a csuka. Ez nem egészen egy másodperc alatt történhetett. A fárasztás rövid volt, nem kért zsinórt a hal. A feje szinte végig kint volt a vízből a fárasztás során ami egy bothossznyi damilon történt. Mindkét hármashorog fogta az alsó állkapcsát, így nyugodtan és biztonságosan partra tudtam segíteni.
Apukám ott állt mellettem és egyből egy kézfogással gratulált. Végre belém hasított az az érzés amire már egy ideje vártam. Ismét túljártam egy hal eszén és nem is akárhogyan. A hal súlya 1,3kg volt. Persze fogtam több csukát és nagyobbakat is de ez a történet nem róluk szól. Egy új dolgot is tanultam. Nem szabad kapkodni, óvatosan és megfontoltan de céltudatosan kell cselekedni. Ezúttal egy lépéssel előrébb jártam a prédánál. Ilyenkor nem számít az, hogy hány napot perget valaki kapás nélkül, vagy hogy hány műcsalit veszít el. Az ember úgyis csak arra emlékszik ami jó. A semmiből megjelenő büszke ragadozóra…annak elejtésére…amikor egy éles fogakkal teli hatalmas szájú vadállat kezesbáránnyá válik…a naplementére…a viz csobogására és illatára. A dolgokat lehet és érdemes néha más szemszögből figyelni és nem elsiklani az apró dolgok felett, mert a sok kicsi részlet összeadódik és egy külön világot hoz létre.
Írta: Ifj. Szentes István
Fényképezte: Szentes István
