Sebfertőtlenítő halaknak avagy hogyan húznak ki a zsebünkből több ezret pár száz forintos dologért és mi is lakozik az egész mögött ! Először is leszegezném hogy amit a horgászboltok árulnak sebfertőtlenítőket jók és hasznos dolgok, használja mindenki úgy ahogy kedve tartja….
Nos a dolog ott kezdődik hogy nagy a nyomás a természetet és az állatvédők részéről. A másik dolog hogy a halszáját fertőtleníteni kell mert begyulladhat …. Erről még tanulmány nem készült de higgyük el nekik hogy ez így van ! Nekem amikor beadják az injekciót senki nem sajnál és nem is fertőződik el a sebem pedig még rajtam védőnyálka réteg sincs…
Nos ez így nagyon demagóg lenne egy leendő biológus laboratóriumi operátortól ha nem fejtené ki bővebben….
De tekintsük csak át miről is szól ez az egész dolog !
Több tényezősnek látom a történetet ami a természet és az állatok védelmén próbál egyrészt nyerészkedni illetve valamilyen szinten felhívni a figyelmet a védelmükre.
Kezdjük mindjárt az elején hogy a bojlisoktól követelik meg elsősorban hogy legyen ilyen kegyszer a fegyvertárukban …. Egy sima pergetőhorgásznak snassz lenne az ilyen aki naponta ha jó szériája van megfog 10 darab méreten aluli halat amit nem tud elvinni, így a hármashorgoktól megszabadítva a halat visszaengedi. Három horog ütötte seb olyan elnézhető dolog egy csontos pofázatban, de egy bojlis horog ami lágy részekben ül meg az már fertőtlenítést kíván. Nevetséges ! Hozzáteszem a legjobb bojlis horgok anyaga vetekszik azzal amivel minket a kórházban kaszabolnak fel illetve az egyéb műtét közben használatos fém eszköz anyagával.
Nos a ponty nevezhetjük úgy is köznapi nyelven guberáló életmódot folytat. Mindent megeszik amihez kedve szottyan és ízlik neki. Természetes tápláléka közé tartozik a kagyló … Ugyebár a kagylót senki nem bontja fel halunk számára így neki kell megküzdeni a finom falatokért. De a kagyló héja éles … Számos olyan pontyról volt már cikk és szóltak hogy a pony pofája szét volt vagdalva vagy a sebek helye látszott hogy kagylót evett. Arról ne is beszéljünk hogy mi nem lakozik a tavak fenekén, milyen más éles dolog, lemezdaraboktól kezdve az üvegcserépen át a porcelán tányér darabokon át minden … No de túl szép lenne a dolog ha csak halunk egészségét holmi kagylóhéj nehezítené meg …. Manapság egyre több halon látni országszerte különböző fekélyes foltokat, igazán gusztustalan dolog, aki látta már tudja miről beszélek . Pl.: A tavi halaknál előforduló tavaszi virámia ami a halak farok úszó felé eső részen előforduló gyulladásokról és a kopoltyún és a bőrön lévő véres gennyes részek és a felpuffadt test árulja el a betegséget. A másik hogy halunkat értheti természetes közegéből eredő egyéb más betegség fertőzés stb. az élősködőktől kezdve a vírusos bakteriális fertőzéseken át minden .
De ha hiszitek ha nem halunk nem szed B. Cseppet és még sem döglik bele, hanem túléli és él vígan … Ezt nevezik természetnek, amiből mi emberek kiűzettünk és egy egyszerű kis meghűlésre is egy vegyszergyárat veszünk be. Ezt gondoljuk természetesnek hiszen ha ez nekünk jó a halnak is …..
Tévedünk!
De térjünk át a különböző horgászboltokban kapható irgalmatlan drága gyógyhatású készítményekről:
Úgy gondolom és remélem hogy kiverem a biztosítékot egyes gyártóknál de most felfedem a nyílt titkot!
Aki érdeklődik a bojlis horgászat iránt az már látott különféle kenős, fújós fertőtlenítő szereket amelyek különböző színekben rikítottak a halon de legfőképpen jó kékes-lilás színárnyalatban.

Nos a kékes színű anyag az parakill metilén kék illetve a zöld színű malachit zöld.
Ezek vannak mindegyik fertőtlenítőben illetve egy kis alkohol hogy még olcsóbb legyen a termék. A parakill az akvarisztikában már jól bevált általános kékes színű gyógyhatású készítmény. Parakill illetve parakill turbó néven kapható ára 10 ml 85 -100 Ft kiszereléstől és gyártótól függően. Parakill 10 ml 50 liter vízre elegendő ( akvarisztikában ) tehát elgondolkodtató hogy ez a mennyiség bőven elegendő horog ütötte sebre.
Metilénkék akvarisztikában ismert sérülések és fertőzések esetén alkalmazzák 10 ml 85 -100 Ft !
Metilénkéket gyógyszertárban is lehet kapni ( max. 5 g por ami kellhet ) vagy ezt is akvarista boltban kis fiolákban megkaphatjuk.
Malachit zöld egy széleskörű fertőtlenítő szer amely hatásos penészgombák élősködők egysejtűek ellen. Ára nem is hiszitek el 85 -100 Ft környékén mozog .
Alkohol nem csak nekünk gyógyszer de a halaknak is ez is egy fertőtlenítő szer ebben az esetben ami a legolcsóbb .
Nos számoljunk amit ilyen esetben szeretek amúgy nagyon utálok :
- parakill metilénkék malachit zöld durván 300 Ft és minden akvaristaboltban kapható
- 1 deci színtiszta alkohol gyógyszertára válogatja 500 Ft vagy szereztek valahonnét itt lép be a kreativitás.
Elkészítés:
- Fogtok egy kukoricás csavaros tetejű üveget 0 Ft
- Betekeritek alufóliával hogy sötét helyen legyen a gyógyszer. 0Ft
- Egy deci alkoholba a 3×10 ml ( parakill, metilénkék és malachit zöld) gyógyszert összekeveritek ! Ez mind legyen a kukoricás üvegben elvégezve.
JÓL LÁTHATÓAN ÍRD RÁ HOGY VEGYSZER !!!!!
Majd mérjél ki belőle egy használt aroma sprés flakonba egy adagot.
És kész is az 50 ml színtiszta tömény fertőtlenítő szered ami biztosan azt tartalmazza ami a fertőtlenítéshez kell a halnak. Hozzáteszem hogy van még egy vagy két adag fertőtlenítőd ha ne adj isten elfogyna .
Amire nagyon figyeljetek!
- Ez is vegyszer természetes vízbe önteni szigorúan tilos.
- Gyerekek háziállatok illetve idős emberek elől el kell zárni.
- A szavatossága kb. egy év.
A készítményt saját felelősségedre használd illetve a HALMÁNIA.hu oldal és jómagam felelősséget nem vállal az általad okozott károkért illetve sérülésekért.
Ezzel a szerrel nyugodtan bekenheted a hal száján a horog ütötte sebet a különböző bőrbetegségeket a sérüléseket és az élősködők által okozott bőrfelületi elváltozásokat.
Sok sikert mindenkinek !
Kurcz Gábor(Kurcy)














Ujabb példa a horgászok lehúzására,de tudnék még 1-2 jó dolgot pl angolmorzsa-kenyérmorzsa
üdv
Én nem látok annak akadályát ha megírod, hogy leadjuk itt az oldalon. Oszd meg velünk légyszíves! Thx.
Annak a krystonnak 83.000 Ft literje!!! Tényleg kíváncsi lennék rá mi van benne! egyébként köszi az ötletet, ki fogom próbálni.
Az a baj, hogy sokan nem veszitek észre mire megy ki a játék! Nem biztos hogy egy két cikk elég lesz ahhoz , hogy az emberek végre észre térjenek! Nagy birka a magyar, csak majmol mindig mindenkit..Szórjátok csak a kevés pénzeteket, én maradok a régi bevált dolgoknál..
Na ez f@sza, akkor most ez igaz? Besz@rok menten, remélem egy két ember olvassa ezt is, jeszy hun vagy öcsém?
A nyárelőn bementem egy horgászüzletbe és előszőr a pályafutásom alatt hal sebfertőtlenítő sprayt kértem. Az eladó elém tett egy decis flakont és modta, 2800. Felkerekedő szemeimet látva azonnal hozzátette, ő sem venne ilyet, a humán sebfertőtlenítő is megteszi, sokkal olcsóbban és minden patikában kapható. Azóta, otthonról elcsaklizott “Betadine” bőr és nyálkahártya fertőtlenítő szerrel járok horgászni, bár még nem volt szükség rá. Ja és barna a színe, nem kék… a halak sem lesznek annyira rondák!:-)
Nem kell megvenni, itt az alternatív megoldás rá! aki meg szereti magát sanyargatni vegye meg nyugodtan, neki pénz nem lesz, másnak viszont lesz terepjárója!
Meg vagyok döbbenve. Nem azért, mert kiderült a csibészség itt a kedvenc horgászoldalamon, hanem azon, hogy ezt eddig nem tudta mindenki? Amikor megláttam 2000 forintért a spray-t, majdnem röhögőgörcsöt kaptam, hiszen az akvarisztikában régóta használatosak a fertőtlenítőszerek, egyből ezembe jutott a jó öreg malachitzöld. Tanulságos!
Szia! Persze, hogy nem tudja mindenki, mert félre tájékoztatnak. Magyarul nem mondják meg, hogy mi is van benne, vagy hogy mivel lehet kiváltani. A barátom mindig azt mondja, a spanyol viaszt nem kell feltalálni, mert az már fel van, csak használni. Kőkemény üzletről van szó, akinek van erre pénze, és nincsenek napi megélhetési gondjai, az vegye meg a 83.000Ft!!(nem vicc)/ Literbe kerülő cuccot. Én maradok az eddig is használt, cikkben szereplő dolgokhoz. Az akváriumban lévő kényes díszhalakat meggyógyítja, akkor a szabad vízekben élő pontyoknak vagy más halakat is. Ezek a halak sokkal nagyobb ellenálló képességgel rendelkeznek mint azt gondolnánk. Döntsön mindenki saját belátása és pénztárcája szerint. A lényeg hogy ez egy működő dolog!!!!
Alkoholt hol lehet venni? Gondolom nem a kocsmában..Gyógyszertári jó bele? Szerintem ki fogom próbálni, mert jó megoldás. Más barkács ötlet mikor várható?