Ma már 80–100 vidra él a fehér-tói halgazdaság területén, de elterjedt a Tiszán, tavakon is. A horgászok mérgelődnek: az összeadott pénzükből vett és betelepített halra nemcsak ők járnak rá, hanem a fokozottan védett ragadozó is – amely ráadásul olykor kedvtelésből fog halat. Éppúgy, ahogyan ők. Nagyon jó a sajtója a vidrának Fekete István híres regénye óta. Ezt a szép képet igen erőteljes ecsetvonásokkal festenék át a horgászok az utóbbi évtized tapasztalatai alapján. Láda Gáspár, a horgászegyesületek megyei szövetségének ügyvezető elnöke azt mondja, az egyébként tényleg gyönyörű vidra jelenléte, terjedése élénken foglalkoztatja a több ezer fős horgásztársadalmat. És több, tavat kezelő egyesületnél panaszkodtak amiatt, hogy amióta megjelent náluk a vidra, áll a bál.
Olykor egy-két kilós, alig megharapott pontyok hevernek kora reggel a parton, a tógazdának fáj a szíve a látványtól. Az ilyen tavakba a halat az egyesület tagjai által befizetett tagdíjból, területi engedélyek árából vásárolják, telepítik, a visszafogást számon tartják. A vidra azonban nem vált engedélyt, viszont olykor szemlátomást kedvtelésből is fog halat, nem is kicsiket – ahogy az ember. Itt az érdekellentét. Vadászni nem szabad a vidrára, mert fokozottan védett. Hallani olyan hangokat a vizek partján, hogy jöjjenek a környezetvédők, és vigyék a vidrájukat a fenébe. Befogási engedélyt ugyan elvileg lehet kérni, de nagyon nagy procedúrával jár, a zömmel éjszakai életet élő ragadozót egyébként sem lehetne egykönnyen elkapni. Ha mégis sikerülne, azért tudható, hogy a vidra nem egy „tedd ki, hadd hűljön” mentalitású állat. Ha jól érzi magát valahol, oda visszamegy. Jellemző, hogy az atkai holtágon nem a háborítatlanabb parton, hanem a mólók oldalán van az egyébként rejtőzködőnek mondott állat kotorékja. – Tudja, hogy nem háborgatják, így akkor is mozog éjjel, ha ott ül a horgász nem messzire tőle. Sőt, hogy mit ne mondjak, ha halat dobunk neki, azt is elfogadja – mondja Láda Gáspár.
Aranyosak a vadasparkban nevelt vidrák. Nagykorukra kicsit megnő az étvágyuk.
Fotó: Frank Yvette
– Nálunk 80–100 fős a populáció. Elviseljük, együtt élünk velük, természetvédelmi területen gazdálkodunk – feleli kérdésünkre lakonikusan Sztanó János, a Szegedfish Kft. ügyvezető igazgatója. Egyedül a Szegedi Vadasparkban szeretik igazán, fenntartás nélkül ezt a ragadozót. Most is van vidrájuk, és jobban be is tudják majd mutatni, ha a gyermeknapra elkészül a legújabb bemutatóhely. Az igazgató, Veprik Róbert előrebocsátja, sajnálja a gazdálkodókat, de az ellentét oka szerinte jórészt abból ered, hogy nem ismerik a vidrát.
– Mi tapasztalatból tudjuk, egy vidra nem eszik 1,5 kiló halnál többet egy nap – mondja az igazgató. – Valóban előfordul, amikor a kölykét tanítja, hogy megfogja, aztán nem eszi meg a halat. Attól azonban nem kell tartani, hogy egy-egy helyen nagyon elszaporodna, mert saját territóriuma van, amelyen nem tűr vetélytársat. Másrészt, tessék belegondolni abba, hogy ha a szegedi Kárász utcán megterítenénk egy asztalt, odagyűlnének-e az emberek? Biztosan. A vidra számára a halastó ugyanilyen terített asztal.
Az egyedüli megoldás a kerítés lehet. A tógazdának kell eldöntenie, mit akar: körbekeríteni a tavat, vagy hagyni, hogy a természet belakja, és belekalkulálni a ragadozó fogyasztását az engedély árába.
Forrás: http://www.delmagyar.hu/szeged_hirek/szep_a_vidra_de_a_halunkat_eszi/2137599/
Miért gondoljuk mi horgászok, hogy kizárólag nekünk van jogunk a vízben úszó halra? Amennyiben nem is léteznénk (mi emberek), sokkal több hal jutna mindenkinek. Kiszorítanák a vizet a halak a folyókból. Szóval kicsit hátrébb az agarakkal.
Érdekes ahol én horgászom, ott is élnek vidrák, de nem a horgász tóban halászgatnak éjjelente, hanem egy kerti tóban. ezért képesek, fel vidragolni az erdőben a faluba, és a kerti tó állományát dézsmálni. Hogy mi nem tetszik a horgásztóban nekik nem tudom.
)))