Zoli bácsi esete a horgásztóval: a töltésanyagot elvitték, de pénzt még nem látott belőle..
Nemeskocs határában, egy, a Marcal mellett fekvő területről – ahol az elmúlt hónapokban a feltörő talajvízből egy tó keletkezett – tavaly több tízezer köbméternyi töltésanyagot szállítottak innen az épülő bobai deltavágányhoz. A látványos mű elkészült, az építő pihen, a lánctartozás végén álló Nemes Zoltán, tó tulajdonosa pedig egyre türelmetlenebb.
Vas megye legnagyobb tavalyi beruházása volt a bobai deltavágány megépítése. Nem csak új sínpár épült Boba határában, de a Kamondra vezető út egy szakaszát is nyomvonalra helyezték. Itt találkozunk Nemes Zoltánnal, aki mutatja, milyen hatalmas töltést építettek az új út és az új vasút találkozásánál, a vasúti átjárónál. Akár büszkeség is eltölthetné a celldömölki nyugdíjast, hiszen az ő területéről szállították ide a töltésanyagot, azonban őt másféle érzések kerítik hatalmába, amikor errefelé vezet az útja.
- Rendkívül csalódott vagyok, úgy érzem, becsaptak engem. A területemről több mint harmincezer köbméter töltelékanyagot szedett ki és szállított ide egy kft. Annak rendje és módja szerint szerződés kötöttünk az üzletről, amiben a fizetési határidő is szerepel. Ennek már több mint fél éve, de még egy árva forintot sem láttam a pénzből.
Csípős, hideg szél támad a bobai pusztán, összébb húzza kabátját a nyugdíjas férfi és belekezd történetébe. – Ami vele megesett, vélhetően csak egy csepp Magyarország körbetartozásos tengerében.
- Szülői örökség a hivatalosan rét, legelő elnevezésű terület Nemeskocs határában, amiről szó van. A Marcal partján fekszik, mellettem kavicsbánya van, sejtettem, hogy építkezéshez használható töltésanyagot rejt a föld mélye. Már akkor, amikor elkezdték rebesgetni, hogy egyszer átépítik a Boba és Ukk közötti vasutat, utána jártam Veszprémben, a bányakapitányságon annak, miként lehetne kitermelni az anyagot a területemről. Ott kaptam a tanácsot: ne bányanyitásra kérjek engedélyt, mert ahhoz sok papírt kellene beszerezni, hanem horgásztó létesítésére. Így is történt, sőt a kiadott engedélyt meg kellett hosszabbítanom két évvel, mert nem nagyon akart elkezdődni vasútépítés. Azután tavaly májusban felgyorsultak események. Nem kellet nekem keresgetni senki, lecsapott rám egy celli kft. A tulajdonosok jól tudták, hogy nekem van bőven töltésanyagom, ráadásul a közelben. Elkezdtem egyezkedni velük, ötször-hatszor is tárgyaltunk arról, milyen árat adnak nekem a kitermelt anyagért. Végül megegyeztünk köbméterenként 258 forintos árban. Azért ennyiben, mert vállalták, hogy a tereprendezést is elvégzik, vagyis kialakítják a horgásztavat. Másrészt befizetik a töltésanyag után a bányajáradékot.
Nem kevés pénzről van szó. Az elkészült töltés magassága láttán ez sejthető, bár Nemes Zoltán jól tudja: az ő 34 ezer köbméternyi anyaga csak töredéke annak, amit beépített ide a kivitelező.
- A mérnökök annak idején kiszámolták a kitermelhető mennyiséget, így jött ki a mintegy 9 milliós ár. A szerződésben fizetési határidőt is megjelölt a kft., és mivel már augusztusban elszállították az utolsó göröngyöt is, reméltem, nemsokára megkapom az engem megillető összeget. Nem így történt. November közepén az ügyvédem levelet írt a kft. ügyvezetőjének, aki ugyanazt azt válaszolta, amit telefonos megkeresésemre már sokszor: mit képzelek én, várjak nyugodtan! Majd, ha ők kapnak pénzt, csak akkor utalnak. Az év vége előtt kértem 200 ezer forint előleget, gondoltam milyen jól jönne karácsonyra az a kis pénz. De semmi választ nem kaptam. Sőt: azt írták az ügyvédemnek a válaszlevélben, hogy a csalási tényállásra való hivatkozni minden törvényi tényalapot nélkülöz, ezzel fenyegetőzni több, mint merészség.
Az ominózus vállalkozási szerződés az ügyben döntő jelentőségű. Az ügyvédi felszólító levélre válaszolva a kft. ügyvezetője nem véletlenül hivatkozik a kontraktus bizonyos pontjaira. Abban valóban az áll, hogy ha a szintén alvállalkozó kft. megkapja az őt megillető összeget, abból azonnal utalja a Nemes Zoltánnak járó pénzt. Másrészt ők is havi elszámolásban és 60 napos fizetési határidőben egyeztek meg a töltésanyagot felhasználó, eggyel feljebb szinten lévő alvállalkozóval.
A szép új vasúti töltés, Nemes Zoltán telkének anyagából. Pénzt még nem látott belőle Fotó: Horváth Csaba
A nyugdíjas férfi most már bánja, hogy nem a szomszédos kavicsbánya alföldi tulajdonosához hasonló szerződést kötött. Ott ugyanis a kavics árát nem a szállító kft., hanem az anyagot felhasználó cég fizeti. Igaz, úgy hallotta, eddig ők sem láttak pénzt…
Mintahogyan más vállalkozók sem.
Egy celldömölki telephelyen járunk, melynek tulajdonosa szeretné megőrizni inkognitóját. Amikor megérkezem, éppen telefonál. Feldúlt. Az egyik adós cég ügyvezetőjével beszélget. Azt mondja, neki a vasútépítés után 30 millió kintlévősége keletkezett. Reménykedik még, ezért nem szeretné a nevét adni a történetéhez. Ami kétségkívül tanulságos esetekkel teli. Például, amikor nyáron személyesen látogatott el az építkezésre, és meg merte kérdezni: mikor látom a pénzemet? A válasz így szólt: a hivatalos verziót szeretnéd, avagy a valóságot? Hitegetni ugyanis mindenki tud, de fizetni csak akkor, ha ő is kap pénzt. Elkáromkodta magát emberünk, amikor megtudta, hogy a szeme előtt bedolgozott anyag árát legkorábban novemberben kapja kézhez…
Ha egyáltalán átutalják. Merthogy nem mindenki olyan korrekt, hogy nyomban fizet. Sokan tologatják a kifizetetlen számlákat. Mint az a cég is, amelyik 10 millióval lóg neki. A bobai építkezés egyik alvállalkozójáról van szó. A cég neve teljesen ismeretlen volt emberünk számára, de amikor a telephely címét meglátta, a szívéhez kapott. Ugyanide volt bejegyezve egy másik kft. is.
- Az a cég már három éve tartozott nekem, akkor majd egymillió forinttal maradt adós.
A körbetartozások története folytatódik hát, csak éppen a tét növekedett, majd tízszeresére.
Az állam áll az lánctartozás élén
Kisebb és nagyobb beruházásoknál egyaránt előfordulnak késedelmes kifizetések.
S mivel az állam a legnagyobb megrendelő mostanság, megesik, hogy a lánctartozás elején éppen a kormány áll. Példa erre a panelprogram. A tömbházak felújításával régen végeztek a kivitelezők, de az állam hónapok óta késlekedik a számlák kifizetésével. Látványos szombathelyi beruházás volt a körgyűrű négysávosítása.
Beszéltünk olyan vasi vállalkozókkal, akik ezen a projekten dolgoztak: a földmunkát végezték el. Nevüket ők sem adták a történetükhöz, mert tartanak attól, hogy legközelebb már nem lesz miért reklamálniuk: nem kapnak majd megrendelést. Sokan beállnak hát inkább a kényszerűen várakozók hosszú sorába, minthogy médiazajt csapva követeljék a szerződés szerinti járandóságukat.
Forrás: http://vasnepe.hu/cimlapon/20100118_nemeskocs_to_korbetartozas#s=rss













