Nagy izgalommal készültünk csapattársammal életünk első versenyére az Ecsédi Extrém pergetőkupára. De ne rohanjunk ennyire előre! Történetünket ott kezdeném, hogy én nemrég kezdtem el foglalkozni a pergetés művészetével.
Már gyerekkorom óta horgászom, de eddig csak a pontyokat kergettem. Sógorom Szapi már régóta a pergetéssel foglalkozik és az ő unszolására próbáltam ki ezt a műfajt és teljesen megfertőzött vele. A 2009-es év elején gondoltam egy merészet és elpasszoltam az összes pontyozó cuccomat és ebből beruháztam némi pergető felszerelésre.
Ekkor ismerkedtem meg jobban a csapattársammal és azóta jó barátommal, Csák Pistivel. Ő segítet az elején, hogy jobban megismerjem ezt a fajta horgászatot, és persze hogy fogjak is valamit. Eközben Szapitól is kezdtem ellesni sokkmindent, hogy minél jobb legyek. Mondanom se kell, rengeteg élménnyel és halfogással gazdagodtam hála nekik. Olyan november környékén, egy telefonbeszélgetés során vetette fel sógorom, hogy nincs-e kedvem indulni egy versenyen. Elmondta, hogy egy bányatavon lenne és, kapitális halak is rejtőznek benne, nem is kevés! Egy másodpercig haboztam, mivel nem vagyok egy nagy pergető, ráadásul csónakból kell horgászni, amihez nemhogy nem vagyok hozzászokva, nem is pecáztam tán vagy kétszer. Lesz, ami lesz, igent mondtam.
Csapattársam egy „hatalmas” fenekeszeggel.
Szerezzek egy csapattársat, és már szól is az érdekünkben, hogy indulhassunk. Egyből telefon Pistinek. Persze, hogy egyből igent mondott, nem kellet győzködni. Telefon sógornak, hát persze hogy indulunk. Nagyon megörültem, már csak az asszony pajtásnak kell valahogy beadagolni. Hál istennek nagyon megértő párom, van, így nem volt nehéz küzdelem. Miután Pisti is meggyőzte kedves feleségét,- ezúton is köszönöm- hogy ez fontos és kell, már terveztük is a versenyt. Első lépés, jelentkezni kell. Ez nem volt nehéz, az internet világában egy-két kattintás és kész. Második lépés, befizetni a nevezési díjat. Egy kis banki utalás, ez is megvan. Kell még egy elektromos motor, egy bojlis merítő. A kiírásban még szerepelt, „a csak szakáll nélküli, vagy behajlított szakállú horoggal lehet horgászni!” mondat is. Nekünk ezzel semmi gondunk, hiszen mi amúgy is szeretjük óvni a halakat. A felszerelésünkre nem szeretnék kitérni, hiszen nem vagyunk unatkozó milliomosok, és nem szponzorál minket senki. Meg amúgy is, teljesen mindegy, hiszen a hal úgysem látja. Ami szerintem egy ilyen versenyen fontos felszerelés szempontjából, hogy legyen egy megbízható orsónk és egy kényelmes és jó botunk. Az, hogy milyen márkájú teljesen mindegy! A motort Szapi adta, sőt még kaptunk egy radart is, cserébe annyit kért, hogy jussunk tovább különben szétrúgja a …. Hát megpróbáljuk. Merítőt egy sporttárstól kaptunk. (Köszönjük mindkettejük segítségét). Miután megvan mindenünk, márcsak készülni kell a versenyre! Ezután ha kellet, ha se állandóan mentünk pecálni edzés címszó alatt. Szereztük be az infókat és egyre tudatosabban próbáltunk készülni a versenyre. Mivel sokan a gumira esküdöztek, beszereztünk töménytelen mennyiségű gumihalat és twisztert. Főként Csukára számíthattunk, ezért szereztünk még be kanalakat és körforgókat. Teljes a paletta! Már csak azt kéne kitalálni, mivel is lehetne fogni. Na ez az, amit soha nem lehet tudni. Közben meglett a verseny kiírás is, mi a December 19.-i selejtezőn veszünk részt. Az első öt fog továbbjutni. Nem volt főcélunk a továbbjutás, inkább csak tapasztalatgyűjtés. A továbbjutás csak álom volt. Mivel szombaton volt a verseny elterveztük, hogy már pénteken lemegyünk edzeni, ismerkedni. Némi telefonos egyeztetés után szereztünk szálláshelyet egy kedves idős házaspárnál. Jöttek a nyugtalan éjszakák, majd eljött a várva várt nap.
Indulás reggel hétkor. Ködös idő, havas, csúszós út. Mivel társam tapasztaltabb vezető, átadtam neki kocsim irányítását. Zökkenőmentes két-két és félórás utazás után meg is érkeztünk az Ecsédi Vég tóra. Megpillantottuk a tavat és már messziről szépnek és méltóságteljesnek tűnt. Először megismerkedtünk a tógazda húgával, aki már várt minket. Nagyon közvetlen és segítőkész hölgyet ismerhettünk meg személyében. Miután bemutatkoztunk és megittuk a welcomdrinket már indultunk is a tóra, hogy feltérképezzük. Gyors bepakolás és már „tekeregtünk” is a tavon. Azt nem szeretném részletezni, mint parti pergetők, a csónakban mennyit szerencsétlenkedtünk, elég legyen annyi, sokat. Már a bepakolásnál feltűnt a tó rendkívüli átláthatósága. Mondták nekünk, hogy nagyon tiszta vize van, de ilyet még soha nem láttam. Legalább három méterig le lehetet látni! Fantasztikus látvány volt, ahogy láttuk az apróhalakat kristálytisztán olyan két méteren.
Az Ecsédi Vég-tó
Az égiek nem voltak velünk, mert a halradarunk az első kétszáz méternél megadta magát. Nem maradt más némi infó és a felszíni tereptárgyak alapján próbáltunk keresni töréseket. Persze a tiszta víz is segítet, ugyanis ahol az átlátszó víz átment zöldes-sárgába ott törés volt. Kezdetben a kanalakat és körforgókat erőltettük, majd jöhettek a gumicsodák. Nem arattunk sok sikert, sőt! Még csak kapásunk se volt. Nem értettük hiszen, már vagy 8-10 éve nem lehetett pergetni a tavon, így sok fogásra számítottunk. Rajtunk kívül volt még lent egy Tiszafüredi csapat, ők fogtak körforgóval nem is keveset. Kezdtünk egyre jobban elkeseredni, ráadásul rengeteget szenvedtünk, mivel állandóan befagytak a botok gyűrűi. Olyan ötórás horgászat után az eredményünk egy követés volt az is a kollégának. Mondjuk az nagyon izgalmas volt! Láttuk végig, hogyan követi a csuka műcsalinkat. Nagyon ideges voltam! Már csak abban reménykedtünk, hogy holnap fogunk egy becsület halat. Fáradtan és egy kicsit megtörten indultunk szálláshelyünkre. Odaérve meleg fogadtatásban és forró levessel vártak minket. A leves után jött a kedvenc ételem, a cigánypecsenye. Isteni ételek! Egy kicsit megnyugodva és új erőre kapva, kérésünkre megengedték szállásadóink, hogy elfoglaljuk a konyhát mindenféle „horgászkütyüvel”. Újra átgondoltuk a stratégiát és teljesen leegyszerűsítettük a csali készletünket. Ez persze nem volt olyan könnyű! Éjfél körül végeztünk is mindennel. Gyors fürdés és már bújtunk is az ágyba, hogy minél többet tudjunk pihenni.
Reggel korán keltünk, a kávé után mindent megköszöntünk és már indultunk is a versenyre. Nagyon izgatottak voltunk. Rendkívül hideg volt, reggel nyolckor, -15 fokot mértünk. Ennek a felese tréfa, jól be kellet öltözni. Rajtunk kívül mindenki volt már versenyen, így csak mi izgultunk, persze próbáltuk adni a laza csávókat. Ismét welcomdrinkkel kezdtünk, némi eligazítás és mentünk is le a csónakokhoz, hogy bepakoljunk.
Már a kezdetkor megfogattam, hogy csak gumizni fogok, így sok mindent kizártam. Mivel pillanatok alatt elfoglalták a jónak ítélt helyeket beálltunk egy fa mellé és egy bokrosabb akadósabb helyet próbáltunk vallatni. Egyórás sikertelenség után tovább álltunk két fa közzé. Itt is eredménytelenek voltunk, ráadásul a nagy hideg miatt folyamatosan fagytak be a gyűrűk. Emelet még állandóan gubancolódtam és akadtam. Kaptuk a híreket, rajtunk kívül csak egy csapat nem fogott még halat. A vérnyomásom már az egekbe szökött. Sok keresgélés után felraktam egy gyöngyház színű, 9 cm-es twisztert. Leengedtem szinte a fenékre olyan jó 8 méterre és onnan indítottam, de most nem rángattam, hanem csak nagyon lassan, de folyamatosan húztam néha meg-megállítva. A második dobásra éreztem botom elnehezült. Egy pillanatig tartottam, majd jókorát bevágtam. Megvan! Kiáltottam fel. Szépen visszarúgott és picit ciripelt az orsóm fékje. Szívem a torkomba, csak el ne menjen! A hideg ellenére jól küzdött, de pár perc után már merítette csapattársam. Gyönyörű csuka. Na végre! Tört ki belőlem a boldogság. Jeleztem a mérlegelőknek, és már jöttek is, a mérleg 71 cm-t mutatott. Szép! Egy pár fotó és mehetett is vissza. Visszahozta a reményeket és már nem is, fáztam. Kb. 10 perc elteltével ismét kapás, de ez most odavert neki rendesen. Megint megvan! Ez valamivel kisebb 63 cm. Ahogy a mérlegelők elindultak a társam kiáltott fel. Gyertek vissza, mert megint van egy! Miután megmerítettem mérlegeltük is, 62 cm. Soha nem örültünk még ennyire a halaknak. Teljesen megnyugodtunk! Utolsók már nem leszünk! Még egy félóráig dobáltuk a helyet, de semmi. Tovább álltunk egy mélyebb szakaszra, de a verseny végéig már csak nekem volt egy jobb ütésem és az se lett meg. Ahogy mentünk kifele már gondoltuk, továbbjutók vagyunk. De vajon biztos? És ha igen, hányadik helyen végeztünk? Jött az eredményhirdetés! A 3. helyet csíptük, meg és én fogtam a legnagyobb halat. Diadal ittasak voltunk! Ezután elfogyasztottuk a jól megérdemelt ebédünket. Teljesen feloldódtunk az idegen társaságban, úgy beszélgettünk, mintha ezer éve ismernénk egymást.
A nagy hideg és kezdeti nehézségek ellenére nagyon jól sikerült a verseny és minden várakozásunkat felülmúltuk. Már nagyon várjuk a középdöntőt, ami Március 7.-én lesz. Nagyon nagy élmény volt jó horgászok között versenyezni és egy ilyen-számunkra- fantasztikus eredményt elérni. Nagyon megtetszet ez a küzdelem, ezért szerintem ez nem az utolsó versenyünk volt.
A verseny napján -15 fokban!
Írta: Pocsai István
2 Hozzászólás
Gratulálok az eredményhez , csak így tovább!
Bejegyezve 2010.február.27. at 08:02
Köszi.Sikerült a középdöntő is!Most már készülünk az elődötőre.Hátha eljutnánk a döntőig.
Bejegyezve 2010.március.9. at 08:55
Szólj hozzá!