A pergető „mánia” második részében a botokról szeretnék írni egy pár sort. Azért szeretném elsősorban ezzel az eszközzel kezdeni, mert a legtöbb erőhatásnak a pergetésben ezen „szerszámok” vannak kitéve. Megpróbálok általános dolgokat írni arról, hogy milyen is egy jó pergető bot, illetve különböző pergető módszerekhez milyen pálcát érdemes választani. Nem lesz könnyű dolgom, mert ez egy eléggé kényes dolog. Mindenkinek megvan a véleménye arról milyen is egy igazán jó pergető bot. Lehet, sokan majd le fognak hülyézni, mert a véleményük nem egyezik az enyéimmel. De én csak azt tudom leírni, amit tapasztalok.
Előre szeretném tisztázni, hogy semmilyen cég nem szponzorál! Ezért is nincs kimondottan botokról kép a cikkben. Ettől függetlenül fogok említeni márkákat, de ezeket már próbáltam és a tapasztalataimat fogom leírni. Napjaikban nem könnyű a választás, mivel rengeteg cég gyárt jobbnál-jobb és rosszabbnál-rosszabb botokat. Van sok olyan pálca, ami bőven megéri az árát és van olyan is, ami a felét sem éri meg, sőt jobb lenne kivonni a forgalomból és sárpálcának használni. A választást megnehezíti az is, hogy manapság már általános dolognak számít a webáruházból, vagy katalógusból való rendelés. Kérek mindenkit, ne tegyék! Legalábbis amíg nincs kellő tapasztalatuk. Tudom, kényelmesebb, egyszerűbb megoldás, mégsem ajánlom. Meg is fogom indokolni, de erre később térek vissza.

A mai pergető botok hihetetlen könnyűek. Még a párom is nevetve tud vele dobálni!
Hogyan válasszunk botot?
Én itt nem szeretnék mindenféle „műszaki dolgokat” leírni és ezzel traktálni a kedves olvasót. Inkább egy horgász szemével próbálom bemutatni a botválasztást. Kezdjük ott, milyen adatokat találunk, egy boton, ha kezünkbe vesszük. Első a bot hossza, dobó súlya, illetve milyen anyagból készült (ez nem mindig van rajta). Szemrevételezés után meg tudjuk állapítani, hány részből áll, gyűrűk száma, annak bandázsolása, lakkozás, kényelmesség és a külalak. Fontos dolog, hogy „vonzódjunk” hozzá!
A botválasztást leginkább a szerelemhez tudnám hasonlítani. Első látásra bele kell szeretni, érezni kell a tüzet! Képzeljük el, hogyan fog dolgozni fárasztás közben! Akkor leszünk igazán elégedettek választásunkkal, ha örömmel fogjuk használni. Ezért fontos az, hogy fogjuk a kezünkbe, amit egy webáruháznál elég nehezen tudunk megtenni! Ott csak a képet látjuk, ami nem elég! Erre mondanék egy példát! Már nagyon régóta szemezek egy ultralight pergető bottal. Szerintem ez a legjobb pálca jelenleg ebben a kategóriában. Utána néztem neten és rosszat, még nem olvastam róla. Utána kérdeztem másoktól is, ők szintén csak dicsérték. Mégsem rendeltem meg! Hogy miért? Mert nem fogtam még a kezemben. Nem tudtam, hogy megfelelő lesz-e az én számomra. Szerencsémre van egy nagyon rendes horgászboltos ismerősöm, és miután már hónapok óta kérleltem, hozatott egy-két darabot. Miután már fogtam a kezemben, tudtam jó lesz. Már csak spórolni kell egy kicsit és meg is lesz.

Az egyik kedvenc Sügérező helyem
Ami még fontos, hogy milyen súlya van a pálcának. Egy nehéz bottal egész nap pergetni elég kényelmetlen és fárasztó. Volt nekem is olyan botom, amit mikor megvettem nem éreztem nehéznek, de egy-két óra dobálgatás után már majd leszakadt a karom. Erre figyeljünk oda, hiszen egész nap fognunk kell, és ha nehéz, akkor hamar elmegy a kedvünk. Manapság már, ”a karbon botok világában”, nagyon könnyűek a pálcák és ezzel nem lesz gondunk. Ami inkább gondot jelenthet az a gyűrűk. A gyűrűk fontosak a dobásnál és a fárasztásnál is! Rengeteg fajta van már, és állandóan fejlesztik őket. Nézzük akkor. Anyagát tekintve szerintem a SIC és a Titánium gyűrűk jöhetnek szóba. Ezek a legmegbízhatóbbak, mert kopásállóak és könnyűek. Persze ezen kívül van még rengeteg fajta, de én csak az e fajta gyűrűkkel szerelt pálcákat használom. Ami már több vitát kiválthat az a darabszámuk, nagyságuk és azok elhelyezkedése. Valaki a kevés gyűrűre esküszik, valaki a sokra. Én ezt szét szoktam bontani, mégpedig úgy hogy mire akarom használni. Az én véleményem az, ha kemény botot veszek, akkor kevés gyűrűszámost választok, ha lágyabb, vagy gumizni valót vásárolok, akkor viszont a több gyűrűsöket tartom előnyösebbnek. A boton való elhelyezkedése megint egy érdekes dolog! Én ezt leegyszerűsítettem. Azt szoktam megnézni, hogy amikor belenézek a keverőgyűrűbe akkor látom-e a spiccgyűrűt és középen áll-e. Az a jó, ha minél jobban látjuk. Ez dobásnál fontos, mivel az a megfelelő, ha minél könnyebben, minél kevesebb súrlódással jut át a zsinór a gyűrűkön. Akkor az igazi, ha szinte kifolyik a zsinór. A másik a fárasztásnál fontos. Ha a boltos segítőkész, kérjük meg, fogja a spiccet és próbáljuk kicsit emelni, hogy lássuk hogyan hajlik. Ez inkább azért fontos, hogy lássuk nem lesz-e darabos a bot görbéje fárasztásnál. A következő fontos dolog az orsótartó és a nyél. Az orsótartónál két fontos dolog van. Könnyen kezelhető és stabil legyen. Szerintem a legjobbak a Fuji orsótartók, de nem csak ezek a jók. A botnyelet megint embere válogatja. Valaki a hosszút, valaki a rövidet szereti. Anyagát tekintve van: parafa, szivacsos, műanyag, neoprén,stb. Ezt megint mindenki maga tudja, hogy melyiket tartja előnyösnek. Én a rövid parafa nyeleseket szeretem.
Ebből a pár adatból már nagyjából el lehet dönteni, tetszik e vagy nem.
Megpróbálom nagyjából összefoglalni, hogy milyen kritériumoknak feleljen meg egy jó pergető bot.
Legyen:
- könnyű
- gerinces
- kényelmes
- anyaga: karbon
- sérülésmentes
- jól lakkozott
- a gyűrűk jól bandázsolva
- lehetőleg SIC gyűrűsek
- igényes kidolgozottság
- normális és stabil orsótartó (szerintem a Fuji elég jó)
- normális nyélkidolgozás (én a parafát szeretem)
Szerintem nagyjából ezek jellemeznek egy jó pergető botot.
Igaz itt még nem tudjuk, megéri-e az árát, de megvan az első benyomás, ami fontos. Én azt mondom, ha megtetszet egy bot, írjuk fel a nevét és nézzünk utána a neten, vagy kérdezzünk rá ismerősöktől. Azt is tudnunk kell, mire akarjuk használni! Pergetésben nincs univerzális bot! Tudnunk kell milyen halra és főleg, milyen módszerrel akarunk horgászni. Nem mindegy, hogy sügerezni akarunk egy pálcával, vagy a harcsákat akarjuk kergetni. Annak érdekében, hogy ezt el tudjuk dönteni, készítettem egy táblázatot.
| Módszer |
Halfaj |
Hossz | Dobó súly |
| Ultra light | Domolykó, Jász,
Sügér, Kősüllő |
1,60 m-től
2,40 m-ig |
0-10 gramm |
| Light | Sügér, Kősüllő,
Kisebb Süllő, Kisebb Csuka |
2,10 m-től
3,00 m-ig |
5-20 gramm |
| Könnyű | Süllő, Balin, Csuka
Tiszta terepen |
2,10 m-től
3,00 m-ig |
10-30 gramm |
| Közepes | Süllő, Balin, Csuka, Kisebb harcsa,
Akadós terepen |
2,10 m-től
3,30 m-ig |
30-60 gramm |
| Nehéz | Harcsa tiszta terepen | 2,10 m-től
3,30 m-ig |
50-100 gramm |
| Extra nehéz | Harcsa, akadós terepen | 2,10 m-től
3,30 m-ig |
100-200 gramm |
Nyilván ezektől ellehet térni.
Vannak, akik a rövidebb botokat szeretik és vannak, akik a hosszú pálcákat részesítik előnyben. Ez csak egy kiinduló pont azok számára, akik esetleg nem tudnak dönteni. Szerintem, ha valaki most kezd el foglalkozni a pergetéssel, vegyen magának egy 15-45 grammos 2,7 m-es pálcát. Azt nagyjából tudja „mindenre” használni és majd utána eldönti, hogy merre akar továbbmenni. És most jön a bonyolítás! Milyen műcsalihoz szeretnénk használni a pálcánkat. Mondjuk gumizni, wobblerezni, körforgózni, kanalazni, jerkelni, stb.? Ez se mindegy! Megpróbálok egyszerűsíteni a dolgon! Vegyünk a kezünkbe egy botot, és kicsit rázzuk meg, majd figyeljük meg a spiccet, hogyan viselkedik. Ha hosszabban kileng és kicsit lassabban áll vissza, akkor az egy kicsit taknyosabb lassabb akciójú, viszont ha merevebb és hamar visszaugrik, akkor az egy merevebb spiccű és gyorsabb akciójú pálca. Ha valaki gumizni akar, érdemes kicsit úgymond „taknyosabb” pálcát választania, viszont wobblerezni már jobb egy merevebb spiccű bot.

Egy ekkora Süllő-kölyökhöz elegendő egy könnyűpergető bot is.
Mondanák is erre egy példát! Első ultralight pergető botom egy 2-6 grammos 2,10 méteres igazi „taknyos” pálca volt. Nagyon szerettem vele dobálgatni, és mivel én a kisebb gumikat részesítem előnyben, sokáig nem is volt vele bajom. Viszont amikor megvettem az első apró wobblereket, bajba kerültem. Dobásnál nem is volt igazán probléma, de akasztásnál majdnem minden második halam lemaradt, vagy nem akadt. Nagyon dühítet és nem értettem. Egyik ilyen alkalommal már nem bírtam tovább és nagy szitkozódások közepette leültem rágyújtani. Ekkor odalépet az egyik spori és megkérdezte: „Te szerinted ez nem túl taknyos wobbizni?” Ekkor világosodott meg, hogy nem mindegy milyen bottal horgászom.
Persze, ez se mindig igaz! Például, ha úgy akarok gumizni, hogy szeretném a gumihalat pöcögtetni, akkor ahhoz egy merevebb spiccű az ideális.
Ezzel nem azt akarom sugallni, hogy vegyünk minél több botot, (idővel, úgyis fogunk venni egy kazallal) csak gondoljuk végig, mire szeretnénk használni. Nos, miután kiválasztottuk, jöhet a kényes kérdés, mennyibe kerül. Sajnos a mai világban (főleg kis hazánkban) nem sokan engedhetik meg maguknak a drága holmikat. Ezzel én is így vagyok, ezért kétszer is meggondolom, mit veszek meg. Ezért tartom fontosnak az
érték-minőség megvizsgálását. Ne vegyünk meg valamit csak azért, mert nagyon olcsó és kezdésnek elég az. Törekedjünk megtalálni a középutat, amit még elbír pénztárcánk, (és az asszonyka se változik át, vérszomjas, tűzokádó sárkánnyá) de nem gagyi. Azt mindenki maga tudja, meddig tud nyújtózkodni, de csak azért, hogy spóroljunk ötezret megvenni a rosszat, nem sok értelme van.
Először gondolkoztam, hogy ismertetek néhány márkát és azokon belül pár botot. De annyira sok van, hogy ez egyszerűen lehetetlen. Inkább ajánlanék egy pár márkát, ahol már egész olcsón lehet jó botokat venni.
Márkák: Berkley, Shimano, Balzer, Mitchell.
Persze rajtuk kívül van még rengeteg márka, ahol vannak jó pergető botok, de szerintem ezeknél, a márkáknál megtaláltok minden olyan pálcát, amire az elején szükségetek lesz. Ettől függetlenül ismerkedjetek meg minél több márkával és akkor lesz igazán viszonyítási alapotok. Igaz ez nem kis idő és sajnos, amíg nem szereztek tapasztalatokat, addig nehéz dolgotok lesz.
A továbbiakban csak azokról a pálcákról írok, miket már használtam, használok, és amiket tapasztaltam róluk.
1. Shimano Catana BX család: ami olcsó mégis aránylag jó minőséget biztosít kezdő és nem kezdő horgászoknak. A 2010-es kiadás XT30-as és XT40-es karbonanyag ötvözésével készült. Gyűrűi kerámia betétesek. Ára igen alacsony, olyan 6-10 ezer körül. Az árhoz képest, a minőség jó arányban van. Nekem a legnagyobb bajom vele, hogy förtelmesen néz ki, és a gyűrűk sincsenek valami jól elosztva. Ráadásul nehéz is. Ezt a botot azoknak ajánlom, akik tényleg olcsón akarják megúszni! Nekem nem színpatikus, de például a csapat társam szereti.
2. Shimano Nexave BX család: „az egyik legjobb eladási mutatókkal rendelkezik Európában” állítólag, igaz én olyan sok embernél nem láttam. Pedig ez már egy könnyebb, karcsúbb bot, igaz lágyabb is. Nekem is van egy (10-30 grammos) és kimondottan tetszetős kis pálca, az orsótartója pedig kiváló! Ami itt is probléma az a gyűrűk. Szerintem még egy legalább kéne rá! Azt írja a katalógus, hogy a „zsinórvezető gyűrűk pedig kiváló dobási tulajdonságokat biztosítanak.” Hát ez szerintem kamu! Ugyan akkorát lehet vele dobni, mint a catanával vagy más olcsóbb shimano bottal! Ettől függetlenül bátran ajánlom kezdő horgászoknak, élmény vele horgászni. Ára olyan 8-14 ezer között mozog.
3. Shimano Beast Master BX: már inkább a középkategória aljának mondanám. Nekem egy 50-100 grammos botom van, amit kimondottan harcsázni vettem. Masszív bot, sajnos még nagyobb harcsát nem akasztottam vele, de szerintem nem lesz baj vele. Itt már egész jó gyűrűk vannak (SIC SS) és az elosztása se rossz. Egyetlen egy baj van vele, mégpedig az orsótartó! A gumírozott orsótartó nem lenne rossz megoldás, de mivel abszolút nem csúszik marha nehéz rátekerni az orsót, ráadásul, ami van rajta, egy ilyen kis díszítő karika, állandóan leesik. Egy kicsit nehezebb, mint a nexave, de a gyűrű is több rajta és merevebb is. Ami még jó szerintem, hogy szinte minden méretben és dobósúlyban kapható! Az ára olyan 12-18 ezer körül lehet.
4. Shimano Aerocast BX család: a 2010-es katalógusban már nincs benne, pedig ez egy igazán jó bot. Szerintem ő képviseli a középkategória tetejét! Karcsú, erős, masszív, mégis nagyon érzékeny! A gyűrűk száma megfelelő és jól el van találva az elosztása is. Nagyon kényelmes és könnyű bot. Az ára még megfizethető, (egy kis spórolással) olyan 40-50 ezer körül mozog. Nekem egy 10-30 grammos pálcám van, és ezzel járok versenyezni. Nagyon szeretem, megbízható és szép!
Ezen kívül még van rengeteg shimano bot, de azokat annyira nem ismerem.
5. Energo Team Spin Blade: Ezzel a bottal nem tudok zöldágra vergődni! Jó is meg nem is. Anyagát tekintve jó, érzékeny is, DE. A spicce könnyen elpattan és a gyűrűi! Szerintem elég gagyi! Azt írják róla, hogy: „ Az eredeti SIC LowRider gyűrűknek köszönhetően a zsinór szinte átfolyik a gyűrűsoron, így minden korábbinál hosszabb dobásokat eredményez.”
Nem azt mondom, hogy nem lehet vele dobni, de szerintem egy nagyobb gyűrűsorral jobb lenne. Ráadásul olyan hangos hogy az már kész veszedelem. Kitaláltam, hogy az egyik ilyen botomat át fogom gyűrűzni, és tesztelni fogom! Ha meglesz az eredménye, közölni fogom mindenféleképpen. Amúgy nem rossz bot. Az ára olyan 11-17 ezer között mozoghat.
Ezeken kívül, amit még ajánlok, azok a következő pálcák:
- Berkley Pulse
- Berkley Series One Skeletor
- Mitchell Elite Spin
-Balzer Diablo
Válasszon mindenki pénztárcája és belátása szerint.
Végszónak csak annyit, hogy ez az én véleményem, és biztos nem mindenki osztja ezeket, ami nem baj. Sőt! Nekem is sokat kell még tanulnom erről a műfajról. Ettől függetlenül úgy gondolom, hogy nemcsak a „marha” drága cuccokkal lehet nagy és sok halat fogni, mint azt egy páran szeretik fennhangon rikácsolni. Ezek csak egy megtűrt „sallang” rétege a horgászoknak és mivel a tudást nem lehet megvásárolni, így próbálják kompenzálni. Olyan ez, mint amikor valakinek kicsi a farka és macsónak állítja be magát!
Következő cikkemet egy nagyon fontos dologról szeretném megírni, ami a halakkal való bánásmód és környezetünk védelme. És most nem a „mindent visszaengedek, mert nagy horgász vagyok”-ra gondolok. Ezen kívül még le szeretném írni egyik nagy szívfájdalmam a pergetés kontra-gereblyézést is.
Addig is görbüljön!
Írta: Pocsai István – pergető horgász














helo.zoli vagyok,én használtam a beast master ax,és a bx változatát is,a bx valamivel könnyebb,ezután jött egy diaflash x-ta 270xh,ez mindent tud szerintem kifogástalan,könnyű gyors,de eggyettlen fájdalmam,hogy 3 részes,idén még vettem egy 80.120g os spin blade-t,esküszöm meggyilkoltam : )mint hallal,mint pedig akadóval : )fantasztikus bot erösebb mint a diaflash,de viszont nekem csak a gyürű problémás,elsö nap kidobtam a spicc gyűrűböl a kerámiát : )hallottam hogy törik,tartok is töle de lehet hogy eggy jo szériát fogtam ki.
Hali! szerintem nagyon jól eltalált széria és ár/minöség szempontjából sem utolsó! sokat tesztelték es sok panasz nem volt rá. a haverom átgyürüztette peldaul . . máshovátette.