Kimaradt a balatoni halászat az állami költségvetésből

Bejegyezte horgász Ekkor 2010.február.1

Bizonytalan az évkezdet a balatoni halászatban, egyelőre nem látni az állami forrásokat a halgazdasági zrt. számára az idei költségvetésben. Bizonytalan az évkezdet a negyvenöt dolgozót foglalkoztató Balatoni Halgazdasági Nonprofit Zrt.-nél. Egyelőre nem látják, hogy közfeladataik ellátására, a szelektív halászatra, valamint a természetes elhullások okozta haváriahelyzetek kezelésére honnan lesz állami forrásuk. Az idei költségvetésben legalábbis nem szerepel ilyen tétel.  A közfeladatok ellátásához – az alapítói akaratnak megfelelően elkészített tervek szerint – éves szinten mintegy kétszázötvenmillió forint állami támogatásra lenne szüksége a cégnek.

Katt ide a folytatásért! »

Tájékoztató-BHNP Zrt-Balatoni rabsicokról

Bejegyezte horgász Ekkor 2009.december.30

Tisztelt….A csatolt mellékletben rövid összefoglalást találhat az elmúlt időszak a BHNp ZRt halászati őreinek tevékenységéről és eredményeiről. Természetesen az elkövetők nem szerepelnek név szerint az anyagban, hiszen a jog őket is védi, viszont megalapozott gyanú esetén, minden rendelkezésünkre álló eszközt bevetünk a tettesek kézre kerítésére és felelősségre vonásuk során tettükhöz méltó büntetésükre. Ameddig a halászati őreink jogosítványa kiterjed személyesen járnak el, ha az elkövetés módja, eszköze, mértéke hatáskörükön túlnyúlik, úgy kivétel nélkül, minden esetben a területileg illetékes rendőrhatóságokat értesítik és a rendőrhatóságot aktívan segítve részt vesznek a esetek felderítésében is. Az esetek felderítésekor szerzett tapasztalatokat, havonta állomány gyűlésen kiértékelik és az elkövetkező időszakban munkájuk során a szabálysértések és más bűncselekmények megelőzésre felhasználják. Kiemelten fontos a társadalmi összefogás a zavarosban halászók ellen, hiszen nem csak a tisztességes horgászokat rövidítik meg tevékenységükkel, hanem a természetes vizek ökoszisztémájában is jelentős, szinte pótolhatatlan kárt okoznak az értékes halállomány elrablásával.

Katt ide a folytatásért! »

Mindent szabad? Környezetkárosítás büntetetés nélkül?

Bejegyezte horgász Ekkor 2009.december.9

fenekpusztaMegismételt eljárásba sem büntette meg a környezetvédelmi felügyelőség a horgászokat a fenékpusztai medertisztítás miatt. Tavaly itt az Amur Horgász Egyesület tagjai 200 négyzetméteren raktak le iszapot védett területen, engedély nélkül.

A döntés ellen a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület bírósághoz fordult. Az Amur Horgászegyesület a vízügyi igazgatóságtól kért engedélyt a madárgyűrűző tábor közelében medertisztításhoz tavaly februárban. Ezt úgy kapták meg, hogy az iszapot nem deponálhatják, hanem hulladéklerakóba kell szállítaniuk. Ennek ellenére a művelet során mintegy 200 négyzetmétert iszappal borítottak be. Mindezt olyan természetvédelmi területen, ahol ritka növények: pókbangó, hússzínű ujjas kosbor, gyilkos csomorika, lápi csalán, kormos csáté tenyésznek, valamint élő helye a mocsári teknősnek és kétéltűeknek. Egy szakértői vélemény félmillió forintra teszi a bekövetkezett kárt.  A szabálytalan munkáért a környezetvédelmi felügyelőség 250 ezer forint bírságot rótt ki.

Katt ide a folytatásért! »

Razzia a Balatonon

Bejegyezte horgász Ekkor 2009.november.28

hirekhalÁtfogó razziát tartottak a természetvédelmi őrszolgálat és a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság csütörtök este a Balatonon amelynek során ellenőrizték a horgászokat és a halászokat is – tájékoztatta a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium az MTI-t pénteken. Tizenkilenc rendőr és harminc természetvédelmi őr öt hajóval és kilenc gépkocsival közösen ellenőrizte a Balaton vízterületét és annak közvetlen parti sávját. A hatóságok a halászati-horgászati, a természetvédelmi és a hajózási szabályok betartását is ellenőrizték – a tiltott halászati-horgászati eszközök felkutatása mellett. A hatóságok egyetlen este alatt mintegy kétszáz horgászt igazoltattak, valamint negyvennégy csónakot és tizenhárom vitorlás kishajót ellenőriztek. Balatonalmádi előtt pedig a rendőrök egy száz méter hosszú halászhálót szedtek fel.  Tizenkét esetben a horgászati szabályok megszegése miatt szabtak ki halvédelmi bírságot, egy esetben állapítottak meg természetvédelmi szabálysértést, a hajózási szabályok megszegése miatt pedig három feljelentésre került sor.

MTI

Őszi Balatoni süllőzés

Bejegyezte horgász Ekkor 2009.november.25

Már javában benne vagyunk a szezonban ahogy mondani illik. Hiszen az őszi lehűlő időben nagy eséllyel indulunk a süllők megfogására. Kishalak eltűnnek, az éhes ragadozók is jobban kimozdulnak táplálék után járva. Kocika barátunk egy jó kis balatoni süllőzésre invitál bennünket most megjelent új írásában a tőle megszokott stílusban. Érdemes látni, ahogy egy vérbeli balatoni pontyos átnyergel a süllőzésre. Jó példa arra, hogy nem kell otthon ülni, hanem amikor csak tud az ember menjen horgászni. Régi beidegződés néhányuknál, hogy ha itt a hideg nem lehet menni horgászni. De igen is meg van minden évszaknak a hala, ne szégyeljünk más módszereket kipróbálni, hiszen ez hoz felüdülést számunkra míg várjuk a tavaszt. A cikk részletét a kattintás után olvashatjátok…

Katt ide a folytatásért! »

Vége a dalnak-lehalásszák őket a Balatonból-Horgász hír

Bejegyezte horgász Ekkor 2009.október.12
http://kocika.freeblog.hu-horgász

Halmánia horgász hírek

Felgyorsulhat a balatoni halállomány nem őshonos halfajainak kifogása a nemrég megalakult Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. alapstratégiájának egyik sarokpontja szerint – hangzott el a Magyar Országos Horgász Szövetség (Mohosz) rendkívüli választmányi ülésén hétfőn. A vállalat alapstratégiájának további sarokpontjai a Nonprofit Zrt. halgazdálkodási átláthatóságnak megteremtése, valamint a horgász szövetségekkel való hatékony együttműködés. A vállalat alapstratégiája alapján – amelyben meghatározó szerepet játszik a balatoni horgászat és halvédelem is – elsősorban a busa és az angolna kifogása gyorsulhat fel állami forrásokból. A balatoni halállomány rehabilitációja során évente körülbelül 300 tonna busát fog ki a nonprofit társaság, azonban a busa teljes populációja a tóban jelenleg 3.800-4.000 tonnára tehető. A Mohosz választmányának tagjai az ülésen elmondták: a balatoni horgászat során a horgászok eredményességét rontó, nem őshonos halfajok mellett a legnagyobb problémát a part menti horgászati lehetőségek csökkenése, valamint a csónakok számára kialakított hobbikikötők alacsony száma jelenti. Az összesen 338 ezer tagot számláló Mohosz 25 megyei szövetségéből kiemelten 7-8 szövetséget, és így 60-70 ezer horgászt érinthet a balatoni halgazdálkodás jövőbeni alakulása.

Forrás: http://www.stop.hu/articles/article.php?id=554021

partner_aqua_banner

El kell bontani a balatoni kikötőt

Bejegyezte horgász Ekkor 2009.július.30

A Balaton fenékpusztai partszakaszán kialakított csónakkikötő eltávolítására kötelezte jogerős határozatában a közép-dunántúli zöldhatóság a Fenékpusztai Amur Horgászegyesületet – írta csütörtöki számában a Zalai Hírlap.

A horgászegyesület az elmúlt év elején medertisztítási munkákat végzett, majd csónaktárolásra használt vízi állásokat alakított ki a fenékpusztai Balaton-parton. A felügyelőség úgy ítélte meg, hogy engedély nélkül létesítettek csónaklekötőhelyeket. A part és a meder a Natura 2000 élőhelyvédelmi program részeként védett természeti terület, a nádas pedig külön is védettnek számít.

A zöldhatóság jogerős határozatában ezen a partszakaszon megtiltotta a vízi járművek tárolását és a további kotrási munkálatokat. Az engedély nélkül épült csónakkikötőket a horgászegyesületnek július 31-ig kell eltávolítania, amit a zöldhatóság munkatársai ellenőriznek – olvasható a lapban.

Forrás: STOP.hu

Potyka

Bejegyezte horgász Ekkor 2009.április.20

toretenetekPonty (Cyprinus carpio): ponty, potyka, potyesz (bizalmas), nyurgaponty, toponty, nemesponty, tükörponty, tükrösponty, pikkelyes nemesponty, vadponty (nem nemesített), cigányponty (sötétebb színű, oldalról erősebben lapított, közepesen magas hátú vadponty), kakastökű ponty (csak a halászok körében ismert név, olyan tükörpontyra mondják, amelynek a faroknyelén néhány nagyobb, babszem alakú, a kakas heréjére emlékeztető pikkely található), sodrófa (dunai nyurgaponty) aztán: pozsár, aranyhasú, babajkó, pathal, potyka, dunaponty, vadponty, nyurgaponty, bőrponty, sodrófaponty, feketeponty, karcsúponty, nádiponty. egyetlen öcsém már jó pár éve a Balaton mellett él :- 8-tol 5-ig a horgászboltjában tevékenykedik, utánna este + 7végén ha teheti horgászik. A fõ csapásirány eléggé el nem ítélhetõ módon a bojlizás (persze azért emellett süllõzik, harcsázik, csukázik stb). A bojlizást -amennyire én megtudom ítélni- elég profin csinálja (merenyei meg háromfai versenyek erdményeit mutogatja…), de a Balatonban is horgászik. Két éve is volt egy etetett helyük, akkor történt, hogy egy estére elhívott horgászni.

Katt ide a folytatásért! »

Switch to our mobile site