A KAVICSBÁNYATAVAK KÖRNYEZETVÉDELMÉNEK, UTÓHASZNOSÍTÁSÁNAK PROBLÉMÁI

Magyarországon ma közel 1000 kisebb-nagyobb bányató található, a kavicsbányatavak száma az utóbbi évtizedekben – az építőipar kavics-szükségletének arányában – rohamosan emelkedett. A bányászat befejezése utáni állapotok rendezéséről, a terület rekultivációjáról korábban az 1993-as bányatörvény rendelkezett általánosságban, a közelmúltban megjelent 239/2000. (XII.23.) Kormány rendelet viszont már részletesen tárgyalja a bányatavak hasznosításával kapcsolatos jogokat és kötelezettségeket. E rendelet lényege, hogy a bányatavak fenntartását, hasznosítását az illetékes vízügyi hatóság által kiadott vízjogi üzemeltetési engedélyhez köti. Amennyiben a bányató tervezett hasznosítása a vízkészletének a minőségét igénybe veszi (pl. horgászat, vízi sport, vízparti üdülés, .) a vízhasználatok vízjogi engedélyének megadásánál alapvető szempont a tó terhelhetősége, a víz természetes öntisztuló képességének megőrzése. Természetesen tilos a bányatavak vízkészletének szennyezése, tehát tilos minden olyan vízhasználat gyakorlása, amely a bányatavak, és rajtuk keresztül a felszín alatti vízkészlet vízminőségének veszélyeztetésével jár.

A kavicsbányatavak vízminőségi adottságait kezdetben alapvetően a felszínre kerülő talajvíz sajátságai határozzák meg. Be- és elfolyás hiányában a bányatavak vízének cserélődése igen lassú, csak a párolgási veszteséget kompenzálja bizonyos mértékig a talajvízből történő utánpótlódás. Így a tó tulajdonképpen egy zárt egységnek tekinthető, az egyszer a vízébe bekerülő szennyezőanyag igen sokáig (a lebomlásig) benne marad. A tó vízének és a környező talajvízkészletnek a szoros kapcsolata miatt a kavicsbányatavak vízébe kerülő szennyezőanyag elszennyezheti a talajvizet és fordítva, a talajvíz (pl. kutak) szennyezése megjelenhet a közeli kavicsbányató vízében is.

A kavicskitermelés során felszínre kerülő talajvízből kialakuló bányatavak vize kezdetben tiszta, jó minőségű, a tengervízhez hasonlóan áttetsző, élőlények hiányában szinte sterilnek, élettelennek mondható. Kis idő elteltével egy lassú, spontán benépesedési folyamatnak lehetünk tanúi. A vízben fokozatosan megjelennek előbb az egysejtű növényi és állati szervezetek, majd a magasabbrendű növények, gerinctelen állatok és végül a halak is.

A tó természetes eutrofizálódásának, “elöregedésének” lassú ütemét az emberi tevékenységek, a közvetve vagy közvetlenül a vízbe kerülő szennyező-anyagok, növényi tápanyagok jelentős mértékben felgyorsíthatják. A talajvízzel, csapadékkal bekerülő, bemosódó növényi tápanyagok (N és P vegyületek) az algák vagy egyes hínárfajok túlszaporodását idézhetik elő, nagyban rontva ezzel a tó horgászati, üdülési, strandolási célú hasznosíthatóságát. A szakszóval “bentonikus eutrofizálódásnak” nevezett, a hínár és az algagyepek túlszaporodásában megnyilvánuló jelenség legerősebben a sekélyebb, jól átvilágított tórészeken jelentkezik. A hínár túlburjánzása mellett gyakran megfigyelhető a víz fenekét helyenként teljesen benövő vastag, fonalas kék- és zöldalgákból kialakuló gyepszerű bevonat, amely időnként a maga által termelt gázok hatására a felszínre emelkedik, ahol gusztustalan kocsonyás csomókban, lemezekben sodródik tovább.

Kavicsbányatavakon horgászati célú halgazdálkodást eredményesen csak úgy lehet folytatni, ha maximálisan figyelembe vesszük a fent jelzett speciális vízminőségi, hidrobiológiai adottságokat, tényezőket. A fiatalabb, illetve középkorú bányatavakra általában a szűkebb tápanyag-ellátottság, a táplálék-szervezetek kisebb faj- és egyedszáma a jellemző, tehát a természetes táplálékkészlet kevesebb számú hal esetében is csak lassúbb növekedést tesz lehetővé. A halak mesterséges etetése, takarmányozása viszont nagyon kétélű és ezért igen meggondolandó, mivel így az eutrofizálódás, a biológiai produkció “felpörög”, a tó elöregedése felgyorsul, a víz minősége romlik.

A kavicsbányatavak vízébe került növényi tápanyagok által kiváltott eutrofizálódás, elhínarasodás már több bányató esetében korlátozta, illetve tette lehetetlenné a tó horgászatra, fürdésre, vízi sportokra történő hasznosítását. Az eutrofizáció elleni küzdelem legeredményesebb módja a megelőzés, a növényi tápanyagok távoltartása a víztől. A már bekövetkezett eutrofizálódás gyakorlatilag szinte megfordíthatatlan, csak lassítani lehet az ütemét a további tápanyagbekerülés megakadályozásával. Tüneti kezelésként eredményes lehet néhány eléggé költséges és bonyolult műszaki megoldás, így például a hínárállományok ritkítása, eltávolítása, vagy például a tófenéken összegyűlt, tápanyagban gazdag üledék eltávolítása újrakotrással.

A kavicsbányatavak sikeres, eredményes utóhasznosításának egyik alapfeltétele a megfelelő vízminőség, ami hosszabb távon csak kellően szigorú vízminőség-védelmi intézkedések előírásával, betartatásával biztosítható. A szükséges intézkedések egy része kavicsbányatavanként, hasznosítási formánként változhat, másrészük minden kavicsbányató esetében általános érvényűnek tekinthető. Ilyenek például:

A tó “vízgyűjtő” területének védelme, a mezőgazdasági tevékenység (műtárgya és növényvédőszer felhasználás) korlátozása, tó körbeépítésének tilalma, a szennyvízkezelés és elhelyezés biztonságos megoldása (csatornázás), a meglévő szikkasztók, emésztőgödrök felszámolása, minél hosszabb beépítetlen partszakaszok biztosítása, parkosítás, erdősítés, a tófenék feliszapolódásának megakadályozása, szükség szerinti újrakotrás, illegális szemétlerakás, szennyvízleürítés megakadályozása, az intenzív hasznosítási formák korlátozása (beleértve a tavat látogatók létszámának szabályozását, az intenzív haltelepítés, horgásztatás tilalmát).

A kavicsbányatavak vízminőségének változásait a vízügyi, környezetvédelmi hatóságok nem ellenőrzik rendszeresen. A területileg illetékes egészségügyi hatóság (ÁNTSZ) a nagyobb, látogatottabb bányatavak (pl. Omszki-tó, Délegyházi tavak, ..) vízének minőségét a nyári, üdülési szezonban a fürdésre való alkalmasság szempontjából rendszeresen vizsgálja, vízszennyezés észlelése esetén megtiltva a fürdést.

A horgászkezelésben lévő kavicsbányatavak vízminőségének megóvása elsősorban a vizet kezelő horgászegyesület létfontosságú érdeke és feladata. E cél érdekében esetenként meg kell hozni olyan, áldozatnak tűnő szabályozásokat is, mint pl. a haltelepítés mennyiségének ésszerű korlátozása, a tavat látogató horgászok létszámának csökkentése, a szoktató etetések megtiltása.

Dr. Tyahun Szabolcs
biológus,
Közép – Duna – Völgyi Környezetvédelmi Felügyelőség
(A cikk megjelent a horgászegyesületi vezetők részére készített Horgászati Tájékoztatóban.)