Archiv bejegyzések ‘Horgász eszközök’ Category

Wobblerek csukázáshoz

Bejegyezte horgász Ekkor 2009.december.26

A wobblerek megszámlálhatatlan színben, alakban és méretben készülnek. Ahol az egyik nem válik be, a másik eredményes lehet. Csomók nélkül. A wobblerek műanyagból, fából vagy fémből készült műcsalik. Mindig megőrzik vízszintes helyzetüket, imbolyognak vagy fel-felugranak a vízen – másképp viselkednek, mint a saját tengelyük körül forgó, vagy felugráló körforgó és támolygó villantók. Általában egy darabból állnak, de vannak többrészes wobblerek is, amelyek mozgása határozottabb és jellegzetesebb. A wobblerek többsége beteg vagy sérült kishalat utánoz. Némelyik élénk színűre festett wobbler semmi konkrét élőlényre nem hasonlít, egyszerűen ösztönös támadást kell kiprovokálnia, de léteznek békák és egerek élethű másolatai is.

Katt ide a folytatásért! »

A horgász orsó….

Bejegyezte horgász Ekkor 2009.november.6

reelsEgy kis történelem…. Okos emberek gondolatai szerint a horgászorsót a III. századi Kínában elvileg már feltalálták és teljes megelégedéssel használták. Nálunk Nyugat-Európába (magunkat is talán hozzá veszem) a XVIII. század folyamán kezdett elterjedni. A multipikátoros orsót Kentucky állambeli George Snyder órásmester gyártotta le először. Az állódobú orsó műszaki tervét Alfred Holden Illingworth angol úriember készítette el.
A XX. század közepén a horgászat mind inkább népszerűvé vált és egyre nagyobb igény volt az orsó iránt.

Alapvető fajtái: Tároló orsó:

A legegyszerűbb orsó, használata csak annyiban merül ki, hogy a körbeforgó dobról le kell fejteni a zsinórt a földre, majd elvégezve a bedobást a többi zsinórt ami esetleg a földön maradt azt óvatosan vissza kell csévélni a dobra. Tovább fejlesztve ezt az egyszerű orsót megkapjuk a legyező horgászatnál használatos legyező orsót. Ez a fajtája nagy halak fárasztására, valamint az értékes legyezőzsinór csavarodás mentes felcsévélhetőségéhez szükséges. Fontos ennél az orsónál a letisztult forma, de azért tartalmaznia kell a legfontosabb funkciókat, úgy mint a gyors kezelhetőség miatt az áttételt növelő fogas kerekek és csapágyak. Fontos a halk működés és kell egy jó fékrendszer és fogantyú. Még tovább fejlesztve az egyszerű tároló orsót megkaphatjuk a multiplikátoros orsókat. Ez annyiban különbözik elődjétől, hogy csapágyazott. De ez mellett számos extra kiegészítővel is rendelkezik, mint pl. mechanikus dobfék, mágnesfék mely a túlpörgést próbálja megakadályozni, szinkronizált zsinórvezető a dobótávolság növelése érdekében. Érdekességnek tartom ezért elárulom, hogy multiplikátoros orsókkal tartják minden kategóriában a távdobási csúcsokat.

Katt ide a folytatásért! »

Preston method mould bemutatása

Bejegyezte horgász Ekkor 2009.október.23

A jó bottartó

Bejegyezte horgász Ekkor 2009.október.22
bottarto240

A jó bottartó

Milyen az igazán jó bottartó?Hogyan kell felállítani ahhoz, hogyvalóban betöltse feladatát ésa horgász kényelmét szolgálja? Még alig múlt el az az idő, amikor általános volt a horgászok körében az a vélemény, hogy a bottartó csak igazán a lusta horgászok számára nélkülözhetetlen. Mára a horgásztechnikák fejlődésével a bottartó a legalapvetőbb horgászfelszerelések sorába került. A bottartó a villából és a partba vagy az aljzatba beszúrható nyélből áll, amelyre a villát felerősítjük. A legegyszerűbb modellek nem szedhetők szét, de sokkal jobb, ha néhány villát és nyelet vásárolunk, amelyeket aztán az alkalmazott technikától és a vízparton talált körülményektől függően különféle kombinációkban szerelhetünk össze. Arra azonban ügyelni kell, hogy valamennyi villának és nyélnek egyforma menete legyen, hiszen csak így szerelhetők össze tetszőleges kombinációkban.

Katt ide a folytatásért! »

Műlégy őszi dunai balinozáshoz

Bejegyezte horgász Ekkor 2009.október.11

Műlegyezés

Itt az ősz, még gyorsan betankolhatunk élményből, már ami a balinozást illeti.  Most bemutatom az egyik eredményes legyet, amivel bármikor könnyen becsaphatunk egy-egy balint a dunai kőgátak közelében. Nem is szaporítom a szót, a képaláírásokból minden kiderül, kössétek a legyet (gatyát) és balinra fel! Tiszta vízben jobban  eszik a szürkés, mint a rikító fehér csalikat.

Katt ide a folytatásért! »

Ponty helyett Twisterrel fogott csukám

Bejegyezte horgász Ekkor 2009.október.3
bwcsukemo240

Horgász történetek

A hétköznapi eredménytelen harcsázást követően szombaton ismét a vízparton voltam, de most egyedül. Csabi éppen a hegy levét gyűjtötte be, így nem tartott velem. Igaz előtte este egy üveg ágyas mellett vitattuk meg az élet nagy dolgait, némi sós tánglival lefolytva, amit kedvenc anyósa sütött nekünk frissiben. Áldott legyen a neve-Ámen!

Nah akkor túl is vagyunk a bevezető szövegen amit annyira nehezen hozok össze néha. Nem vagyok szakíró, sem mester horgász, mint néhányan magukról gondolják, mikor ezeket a hangzatos címeket aggatják magukra. Neves szponzorokkal a hátuk mögött könnyű a reklám. Nem irigykedem rájuk, csak már mindenki mester és szakíró és tudományos doktori címmel rendelkezik. Én csak szórakoztatni akarok, nem megmondani a tutit, megírni, hogy hogyan telnek a horgászatra szánt napjaim. Ha meg tanulni is lehet belőle, és tudok valami újat mutatni annak csak örülni tudok.

Katt ide a folytatásért! »

Sörétek és ólmozások

Bejegyezte horgász Ekkor 2009.szeptember.19
screenolm

Kezdő horgászoknak

A szerelék kisúlyozásához annyi sörét kell, hogy az úszó kiegyenesedjék, igaz? Hát nem!A súlyozás tömegét pontosan kell megválasztani,és nem árt megfelelően elosztani a söréteket. Az ólomsörétek több feladatot ellátnak. Növelik a szerelék tömegét, hogy dobni lehessen vele. Meghatározott sebességgel süllyesztik a csalit. Ugy állítják be az úszót, hogy az a megfelelő mértékig merüljön le, és a lehető legpontosabban mutassa a kapásokat, és végül – bár nem ennyi az összes feladatuk – befolyásolják a csali viselkedését is a vízben.  Hasított és más sörétek. Pontosabban, csak egyfajta ólomsörét van – a hasított, vagyis amelyiken egy bevágás van, de hasonló feladatot töltenek be más súlyok: a cseppólmok és a stíl ólmok is, amelyek a sörétekkel együtt ugyanazt,hivatottak szolgálni: a szerelék lesúlyozására, kiegyensúlyozására szolgálnak. Ólommentes sörétek – valamikor a horgászok kizárólag ólomból készült söréteket  használtak. Bevágás, hasíték nélkül készültek, tölténynek a vadászfegyverekhez. A megolvasztott ólmot szitára öntötték, és az ólomcseppek 30 m magasból egy vízzel telt kádba hullottak. Kihűlés után elég volt behasítani a söréteket, hogy a  horgászok számra használhatók legyenek.

Katt ide a folytatásért! »

Tavaszi harcsázás

Bejegyezte horgász Ekkor 2009.április.13

stupekokscreenVannak akik már velem együtt a tavasz első napjaitól kezdve hajtják a harcsákat úton útfélen, van aki még csak most állna neki..Szereintem senki sem sincs elkésve sehonnan. Tudom mindenki álmai halát akarja megfogni, a kisebbek senkit sem érdekelnek. Sok-sok hasznos cikk jelent már meg, én nem akarok senkinek sem újjat mutatni, csak a magam kárán eddig megtanultakat írom le.

Sok féle csali és módszer áll a rendelkezésünkre, pergethetünk,kuttyogathatunk, fenekezhetünk a bajszosokra, kinek mi a kedvenc módszere, illetve milyen az adott víz. Van ahol müködik az óriás antennás módszer, van ahol esély sincs a használatára. Jelen pillanatban a piacon elérhető szerintem két normális kész szerelék az a Koós Ferenc neve által fémjelzett stupekos és “T” úszós szerelék. Utóbbinak elég borsos ára van, ezért szerintem könnyebb elkészíteni.

Katt ide a folytatásért! »

Legyező zsinórok

Bejegyezte horgász Ekkor 2009.február.28

lgy300Sok, különféle célra alkalmaslegyező zsinór létezik. Érdemes megvizsgálnunk őket közelebbről. A műlegyek nagyon könnyűek, ezért a dobásukhoz használt zsinórnak egyben a súly szerepét is át kell vennie, hogy a csalit potosan a kívánt helyre tudjuk juttatni. A legyező zsinórok fajsúlya különböző – van, amelyik úszik a vízen, más fajták pedig lassabban vagy gyorsabban merülnek. Különböző a sudarlósságuk (kihasasodásuk, azaz vastagodásuk, illetve vékonyodásuk) is az egyes horgászási módoknak megfelelően. Valamikor a legyező zsinórokat olajjal tartósított selyemszálból készítették, ma már ezek is a legkorszerűbb technológia termékei.

Fonott gerincük terilénből készül, pévécé burkolattal, amely nem szívja be a vizet, és megadja a dobásnál olyannyira szükséges csuszossagot is a zsinórnak. A legkorszerűbb legyező zsinórok polimerekből készülnek, kevlar vagy más hasonló tulajdonságokkal rendelkező anyagból készült gerincszállal. Ezek a legsíkosabbak és a legkevésbé rugalmasak, mégis egyes horgászok inkább a pévécé zsinórokhoz ragaszkodnak.

Katt ide a folytatásért! »

Horgok,horogkötés

Bejegyezte horgász Ekkor 2009.február.28

h1

Gyakran találkozunk azzal a véleménnyel, hogy a horog a horgász felszerelésének legfontosabb eleme. Az utóbbi években a gyártók ezen a téren is nagyot fejlődtek. A horgok általában élesek, amikor megveszed őket, de élességüket horgászás közben rendszeresen ellenőrizni kell. Tompa horoggal sokkal nehezebb akasztani. Ha csontival horgászol, a tompa horog szétroncsolhatja a csalit, így az kevésbé lesz mozgékony. Az életlen horgok némelyikét megpróbálhatod megfenni, de a legtöbb típus esetében érdemesebb újat kötni.


Úgy tűnik, mintha a horgok választéka végtelen lenne, ezt alátámasztandó egyre újabb és újabb modellek és típusok jelennek meg a piacon. Egy részük nem más, mint variáció ugyanarra a témára. Ha tehát eligazodsz abban, mire valók az egyes típusok, és neked mire van szükséged, a későbbiekben már csak a legjobb gyártók modelljei között kell válogatnod.

Katt ide a folytatásért! »