Archiv bejegyzések ‘Nádi pontyozás’ Category

Szeptemberi nádi pontyozás

Bejegyezte horgász Ekkor 2009.október.11

Üdv, minden olvasómnak!

A szeptember végi igazi, szép, napos, meleg, szélcsendes idő csábított a horgászatra. Így volt ez 28.-án, hétfőn reggel is, mikor 8 óra tájban érkeztem a kikötőbe. Már otthon elhatároztam, hogy délelőtt pontyozni fogok, frissen főtt kukoricámat felhasználva. Kifelé menet Rigó Ferit -ki nemrég húzódott át mihozzánk a kikötő Vonyarc felöli oldaláról- üdvözöltem, mire ő elmondta, hogy a gyékénytől 40-50 méterre lévő etetett helyén, bojlival egy 10, meg egy 12 kilós pontyot fogott két napja, valamint hozzátette, hogy a nagyobb pontyok kint vannak, a gyékény meg üres, nem is érdemes próbálkozni.

Az éppen feltámadó DNy-i szélben és az azt követő enyhe hullámzásban -a Sarok betetése után- beültem a Gyékénybe, vajmi kevés hittel. Pipi a négy helyét váltogatva ide-oda lapátolt, bármikor meglátott panaszáradattal öntött nyakon. Később átköltöztem a Sarokra, mozgásnak nyomát ott sem láttam, ellenben még mindig bennem motoszkáltak Rigó Feri mondatai. Lehet, hogy a ponty valóban kint van, táplálkozik közvetlenül a gyékény elött? Lehet, hogy ismételten próbálkoznom kellene egy, a parttól távlabbi, etetett hely kialakításával? Talán még nem késő!

Katt ide a folytatásért! »

Néhai nádi pontyozás

Bejegyezte horgász Ekkor 2009.szeptember.15

http://kocika.freeblog.hu

Mindig is érdekelt a téma, de hát megfelelő anyaghoz sohasem jutottam, addig még kocika oldalára rá nem találtam, és hál isten azóta partnereim között tudhatom. Egyik bejegyzése olvasgatása közben találtam egy érdekes részt, mely szerint egyik barátja orsó nélküli bottal fogja a halakat a nádban. Aztán jött egy kép ami láttán a szívem is megdobbant. Lelkesen gyűjtögetem ezeket a régi, ózsdi cuccokat, álmomban sem gondoltam volna, hogy van olyan horgász aki még hisz ezekben a szerszámokban. Idén talán megfelelő alapanyaghoz jutok, így az oldalon is láthatjátok majd egy ilyen bot megszületését és remélem tesztelni lesz  lehetőségem eredménnyel. Az egyik hozzászólásomban kértem, hogy nem e lehetne egy olyan bejegyzést is olvasni, ami egy kicsit részletesebben is bepillantást enged ebbe a régmúlt világba. Hiszen manapság már csak mindenféle hiper-szuper  anyagból készült botokat lehet kapni, és közben elfeledjük a múltat. A régi idők horgász módszerei és eszközök emlékének  ápolása is fontos feladat, mert a múlt az ami éltet minket, elfeledni nem lehet azt! Bízom benne, hogy jó néhány öreg spori szívét melengetni fogja ez a bejegyzés…

Katt ide a folytatásért! »

Balatoni horgászat-Nádi pontyozás II.rész

Bejegyezte horgász Ekkor 2009.augusztus.17

kocika2Hűséges Olvasóim! Még be sem fejeztétek az előzőek olvasását, máris itt vagyok a folytatással…Bizonyára feltűnt Nektek is, hogy Misi fogásait, -a tavalyi szezonnal ellentétben- eddig nem is említettem. Ennek igazából az az oka, hogy nem is volt nagyon mire eddig emlékezni és megírni. Kutatok az emlékeim között, de csak néhány, 2 és 4 kg közötti szabályosan,- és kívűlről akadt pontyra emlékszem. Többnyire a közeli gyékényt részesítette előnyben, a legendás Körnádat még annyit sem látogatta mint én, a külső Gyékényben, -a tőlem úgy 50 méterre- lévő helyén, -bár szorgalmasan horgászta- még kapása sem volt hónapok óta. Háát, nem úgy néz ki, hogy piros betűs ünnepként fog emlékezni a 2008-as horgászati évre… szinte érthetetlen! Viszont sosem elégedetlen, bizakodó, konstruktív, segítőkész hozzáállása nagyban segített alkalmankénti mentális gödreink áthidalásához, amiért hálás is vagyok. Igazi, jó barát és nem csak a horgászatban! Drukkoltam, hogy kitartását siker koronázza…!

Katt ide a folytatásért! »

Balatoni horgászat-Nádi pontyozás

Bejegyezte horgász Ekkor 2009.július.9

kocika1Július közepe-vége felé közeledve, az esős, hüvös, változékony időjárás múltával beköszöntött a  tartósan száraz, meleg,… évente ilyenkor veszi kezdetét a nyaralási  időszak. A Balaton fürdőzésre már tökéletesen alkalmas, egy -egy melegebb napon a víz hőmérséklete eléri a 25-27°C-ot is. Tudja ezt a -minden Balaton parti helységet, utat, éttermet, üzletet, strandot ellepő- nyaralók hada is, a forróbb napokon milliószám a vízben hűsölnek. Jut belőlük -elképesztő vízi alkalmatosságokon közlekedve- mindenhova, a bátrabbak a horgászhelyek környékére is bemerészkednek. Egy részük halat is fogna, -ha már a Balatonon tölti a szabadságát- főként a gyerekétől elcsórt snecizőbottal és ha nincs kéznél csónak, megteszi a gyerekei gumicsónakja, netán gumikajak, esetleg vizibicikli. Esténként-éjszakánként, balról a kemping, jobbról a györöki strandi dübörgő zenebona és sötétedéskor, a tökéletes háromdimenziós kakofónia kialakításába még a diszkóhajó is “beszáll”, így szórakoztatva a koncentrálástól és a reménytelenségtől amúgy is megtépázott idegű horgászokat.

Katt ide a folytatásért! »

Balatoni horgászat-A nádi pontyozás magasiskolája

Bejegyezte horgász Ekkor 2009.július.9

kocikaCsak ismételni tudom magam, de hát ez van! Kb. fél éve olvasgatok egy blogot, pontosabban a http://kocika.freeblog.hu-t, alias Balatoni horgászat blog. A napokban vettem a bátorságot és írtam a szerkesztőnek, kocikának, vagyis Horváth Istvánnak. Kicsit félve írtam meg az emailt, hiszen már többször kaptam, durva, elutasító válaszokat azzal kapcsolatban, hogy van e lehetőség együtt működésre.  Több esetben csak annyi volt a válasz, hogy mennyit tudok fizetni? Sajnos nem áll, úgy az oldal, hogy ezt megtehessem. Igaz valahol majd ez a cél, de nem elsődlegesen. Olyan embereket keresek, akik az én értékrendem szerint igazi horgászok.  Ez általában az első levélből kiderül. Öröm ilyen emberekkel együtt dolgozni, természetesen ez visszafelé is érvényes. Szeretem az egyszerű megoldásokat a horgászatban, akár mondhatnám a régi, bevált módszereket. A blogot olvasva egy olyan világ tárulhat elénk, amiről sokan csak álmodni se mernek. Kb. olyan, mint a nagy harcsákat fogó embereket körül lengő misztikum. Hogyan csinálják, hogyan fognak ekkorát? Nálam ilyen kategória a nádi pontyozás csónakból. Hiszen sokaknak nem adatik meg, hogy ilyen vadregényes körülmények között horgásszon. Gyerekkoromban horgásztam utoljára a régi tavunkon nádban-gyékényben. Mindig is megdobbant a szívem a hasonló írások olvasása közben.

A Balatoni horgászat blog ebből ad egy kis ízelítőt nekünk! Nagyon jó hangulatú, érdekes és értékes információkkal teli írások útján kapunk  hiteles képet a mai balatoni nádi pontyozásról. Előre is köszönöm kocikának, hogy lát bennünk fantáziát, és segíti az oldalunkat. A friss bejegyzéseit a Http://kocika.freeblog.hu címen olvashatjátok, illetőleg a bannerét az oldalnak a jobb oldali menüben a partnerek alatt is megtaláljátok.

Ezúton is kívánok neki, valamint barátikörének sok-sok halat a szezonban! Görbüljön és hamarosan jelentkezni fogunk az első bejegyzéssel tőlük!

Switch to our mobile site