Halnak, horgásznak

Bejegyezte horgász Ekkor 2010.január.2

Zalaegerszeg Surrantók kiépítésével akarják a halak számára élhetőbbé, átjárhatóbbá tenni a Zala megyeszékhelyi szakaszát. Ezzel a horgászok számára is vonzóbbá válhat a víz, kirándulóknak kedveltté a folyópart.

- Ezek a surrantók, vagy másként fenékgátak, csökkentik a folyó esését, ezzel mögöttük megnövekszik a víz mélysége, de legnagyobb előnyük, hogy jobb életfeltételeket teremtenek a halaknak – kezdte magyarázatát Balogh István horgász, aki egyébként a mezőgazdasági szakigazgatási hivatal földművelésügyi igazgatóság vízgazdálkodási főfelügyelője. – Emellett javítják a környező rétek vízgazdálkodását is – tette hozzá. – A folyó szabályozása után ugyanis lecsökkent a környezetben a talajvíz, ami a honos növényzet számára kedvezőtlen folyamatokat indított el. Ezért ezt nemcsak a horgászok támogatják, hanem a nemzeti park szakemberei hasznosnak látják. Ez az összefogás megteremti a lehetőséget az eredményes pályázatra is – emelte ki.

Katt ide a folytatásért! »

Jönnek a halak vissza a Kaposba

Bejegyezte horgász Ekkor 2009.november.17

hirekhal

400 kilogramm halat telepítettek hétfőn a Kaposba. Ezt a kaposvári cukorgyár fizette. Ahogy arról korábban már beszámoltunk: az üzem túl meleg vizet engedett vissza a folyóba szeptemberben. Ezért akkor tömegesen pusztultak a halak. A gyár összesen 1 millió forintot adott a horgászegyesületnek, ebből a main kívül lesz még haltelepítés.

Tömegesen pusztultak a pontyok, keszegek, csukák szeptemberben. Tíz kilométeren halott volt a Kapos vize. Szinte felforrt a víz, a halak az oxigénhiány miatt pusztultak el. A cukorgyár ugyanis a Kapos vizét használja hűtésre. Azóta a helyzet rendeződött. A gyár rögtön intézkedett: üzembe helyeztek egy hűtőtörnyot és két kilométeres csővezeték segítségével feduzzassztották a folyót ott, ahonnan kiveszik a vizet. A környezetvédelmi büntetéssel együtt mindez több mint 1tízmillió forintjába került a gyárnak.

- Azért, hogy ne legyen még egyszer ilyen probléma a következő kampányokban, most átgondoljuk, és átalakítjuk a vízkivételünket – mondta Szeles Zoltán, a Magyar Cukor Zrt. kaposvári gyárának operatív igazgatója -, és a vízellátásunkat a jövő évben is karbantartás alatt nagyon komoly változtatásokat tervezünk – tette hozzá. A cukorgyár egy millió forintot fizetett a halak pótlására. Az uszonyosok ma kerültek a folyóba.

Katt ide a folytatásért! »

Szigetközi vizek kiszolgáltatottsága

Bejegyezte horgász Ekkor 2009.február.11

szkoz300Már az év első napjaitól kezdve úgynéz ki, hogy ez az év sem fog eltelni olyan hírek nélkül, melyek az orvhorgászat/halászat problémájáról számolnak be. Megfelelő védelem és jogi szabályozás nélkül szinte szabadrablás folyik a temészetes vízeinken! A pár száz fős halász társadalom áll szemben a horgászok tízezres táborával. Hangsúlyozom, hogy nem a tisztességes emberekről van itt szó, akinek nem inge nem veszi magára. Már sokszor helyen említettük, hogy ellenezzük az élővízek halászati hasznosítását, illetve az ilyen engedélyek kiadását. Azok az emberek, aki szabályos kisszerszámos engedély mellett sem képesek a kapzsiságnak ellenállni, azok mit is érdemelnének? Börtönt és kemény büntetést, mint ahogy tölünk nyugatra ez már elfogadott dolog. Mi még csak ott tartunk, hogy ha neki lehet akkor nekem is. Többek között amikor híres-neves szakírók országosan is megjelenő lapokban írják, hogy látjuk mit csinálnak, de nem merünk szólni… Alant olvashatjátok egyik olvasónk észrevételeit a Szigetközi áldatlan állapotokról…

Katt ide a folytatásért! »

Veszélyben a vasútvonal…

Bejegyezte horgász Ekkor 2009.január.3

Veszélyben a vasútvonal, új mederbe terelik a Drávát. Nagyobb árhullámnál veszélybe kerül a vasútvonal és a horvát Légrád. Alámosódhat a vasútoldal, károsodhat a Barcs–Nagykanizsa vasútvonal, Őrtilos vasútállomás, valamint a horvát oldalon lévő Légrád település árvízvédelmi létesítménye, ezáltal az egész település. Még a vasútvonal is veszélybe kerülhet ha jön az árhullám. Azon az őrtilosi közmeghallgatáson hangzott ez el, amelyet a Dél-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság tartott a károsodást megelőzendő a Dráva– Mura torkolatának szabályozása kapcsán. A szabályozást pályázati forrásból valósítják meg 2010-re. Burján Alajos projektfelelőstől megtudtuk: a Dráva–Mura torkolati szakasz 30-40 éve még a jelenlegi torkolat felett 900 méterrel volt. A két folyó eróziós és építő folyamatainak eredményeképpen alakult ki a mai állapot, amely nagyon kedvezőtlen, ugyanis a folyók ötven méterre megközelítették egymást. Az adott partszakasz egy csekélyebb árhullám hatására is átszakadhat, így a Dráva a bal oldali ágban fog lefolyni, de ez a mederszakasz jelenleg nem alkalmas a két folyó együttes vízhozamának a levezetésére, ezáltal veszélyezteti a már említett részeket.

Katt ide a folytatásért! »

Switch to our mobile site