
Üdv, minden olvasómnak!
A szeptember végi igazi, szép, napos, meleg, szélcsendes idő csábított a horgászatra. Így volt ez 28.-án, hétfőn reggel is, mikor 8 óra tájban érkeztem a kikötőbe. Már otthon elhatároztam, hogy délelőtt pontyozni fogok, frissen főtt kukoricámat felhasználva. Kifelé menet Rigó Ferit -ki nemrég húzódott át mihozzánk a kikötő Vonyarc felöli oldaláról- üdvözöltem, mire ő elmondta, hogy a gyékénytől 40-50 méterre lévő etetett helyén, bojlival egy 10, meg egy 12 kilós pontyot fogott két napja, valamint hozzátette, hogy a nagyobb pontyok kint vannak, a gyékény meg üres, nem is érdemes próbálkozni.
Az éppen feltámadó DNy-i szélben és az azt követő enyhe hullámzásban -a Sarok betetése után- beültem a Gyékénybe, vajmi kevés hittel. Pipi a négy helyét váltogatva ide-oda lapátolt, bármikor meglátott panaszáradattal öntött nyakon. Később átköltöztem a Sarokra, mozgásnak nyomát ott sem láttam, ellenben még mindig bennem motoszkáltak Rigó Feri mondatai. Lehet, hogy a ponty valóban kint van, táplálkozik közvetlenül a gyékény elött? Lehet, hogy ismételten próbálkoznom kellene egy, a parttól távlabbi, etetett hely kialakításával? Talán még nem késő!



















