A téli hideg nem jelent akadályt a vérbeli horgász számára. Míg mások fázósan igyekeznek haza, addig a horgász munka után vagy helyett gondosan előkészíti a szerelését, beöltözik, és irány valamelyik jég borította horgászvíz.
Külön műfaj a lékhorgászat, legalábbis egy kis állóképesség, hidegtűrés kell hozzá. A lékhorgász képes órákon át a jégen zsibbasztani a bokáját, dermeszteni az ujjait, és e tevékenysége közben az univerzumból egy pont érdekli. Ott elöl, két-három méterre egy folt a jégen, amiből kiáll az a piros kis bóbita. A lék sötét vizéből az úszó kikandikáló antennája. Alámerülésével az jelzi, ha a csalira kap a hal. Ez a horgász adrenalinforrása, a szervezete erre van stimulálva. Ha az úszó hirtelen elmerül, forróság önti el a horgász testét, felmelegszik kéz és láb, még egy nyolcvanéves, ledermedt spori is megvilágosodik arra az időre, míg kiveszi a jég alól a halat.
